Én vagyunk
Io sono – Közép-Európa Táncszínház
A Közép-Európa Táncszínház nem kevesebbre vállalkozott, mint egy időről időre megújuló hitvallás, ars poetica felmutatására. Több mint egy éve a társulat úgy döntött, hogy csak önmaguk belső erőit kiaknázva egy saját hangjukat, mozdulataikat és gondolataikat megmutató előadássorozatot hoznak létre, mely pillanatnyi állapotukat skicceli fel, s nem akarja elfedni a társulatként és táncosként megélt változásokat. Az Io sonoról Sándor Zita ír.
Az ilyen vállalkozás, amely nélkülözi a külső szemet, veszélyes, ráadásul a KET esetében azért is lehet kétesélyes, mert a társulat tagjai nem dolgoztak még koreográfusként. Ugyanakkor pontosan ezért érdekes is: a fiatal táncosok új, számukra meghódításra váró felületen próbálhatják ki magukat, olyan oldalukat mutathatják meg, melyet önmagukból formálnak belső hangok és egyéni, személyes tapasztalatok alapján. Ez az igazi tétje is ennek a közös munkának: akkor válik igazán izgalmassá, ha a személyes vallomás valóban mélyre ás, ha az alkotók levetkőznek minden betanult, puffogtatható patronná szilárdult formát, s friss, mély és őszinte, eddig még meg nem mutatott terepre vezetik egymást és a nézőt.
Ez a mély, talán kegyetlen és fájdalmas, felszín alá hatolás azonban csak ritkán történik meg az Io sonóban: egy korrekt előadást látunk, de több benne a formagyakorlat és a biztonsági mozdulat, mint a felfedező, kereső és kíváncsi, önmagát megérteni vagy önmagán túllépni akaró szándék. Jóformán körülírható karakterek jelennek meg, s a karakterbe nem illő, továbbvezető, kísérletező mozdulatot alig lehet észrevenni. Igazán kereső szólót Mádi Lászlótól, Molnár Zitától, és még helyenként Horváth Adrienntől látni.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/12. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 395 Ft
Az adott évfolyam számai: 345 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft