Sámán - Hrabal

Vita Nuova – Sámán Színház

Ha valaki ma azt kérné tőlem, magyaráznám meg a mozgásszínház szó jelentését, minden magyarázkodás nélkül azt mondanám neki: menjen, nézze meg a Sámán Színház legújabb előadását. , a Vita nuovát. Nem minősíteni kívánok ezzel, nem azt mondani: ez a jó, vagy netán rossz mozgásszínház - hiszen lehet nagyon szeretni és nagyon nem szeretni, amit Magyar Éva csinál-, egyszerűen a szó értelmének felel meg hajszálpontosan, amit látunk. Testet és arcot egyenlő intenzitással mozdítva, szavak nélkül beszél.
Köszönhető ez az újonnan megnyílt Thália Színház parányi stúdiószinpadának is. Tere nem tenné lehetővé a tánc bőségesebb alkalmazását, a néző mikroszkópikus közelsége pedig valódi színjátszást, pontos játékot követel meg.

Lőrinc Katalin

Az előadás ürügyéül Hrabal életműve szolgált. Aki olvasta a nemrég elhúnyt cseh nagymester néhány könyvét, netán Menzel-filmekből vagy színházi előadásokból ismeri tipikus figuráit, rá is ismerhet egyik-másik alakra, epizódra, szituációra. Aki semmit nem ismerne az írott életműből, az sem unatkozik, mert az előadás különleges hangulatába hamar belerázódhat, s a gyorsan pergő képek, mozaikdarabkák, színészi gesztusok unalomra nem adnak módot.
Egyetlen nő és 4 férfi szereplő rakja ki előttünk a Hrabal-mozaikot. Öt fiatal zeneművész kíséri végig a színpadi történést érzékenyen, változatosan, olykor egyenesen gyönyörűen adva a színészek alá a motívumokat, melyek a zörej-muzsikától a sramli-zenéig mindent felöleltek, ami Hrabal világára jellemző lehet.
A darab kissé lassan, felütés nélkül indít, majd átcsap szélsőségesen durva, kemény mozgású jelenetre, - a finoman kidolgozott képek, nagyívű alakítások csak később kezdődnek. (Nyilván a csapatnak idő kellett a belendüléshez, az atmoszféra-teremtéshez.)
Gördülékenyen követi egyik epizód a másikat: a nyíltszíni vagy épp a paraván mögötti átöltözésekre mindig a helyükön, a megfelelő tempóban kerül sor. A színészek bravúrja, hogy a ruhaváltással azonos tempóban vedlenek át belsőleg is új és újabb énjükké. A kisember, a nagypolgár, a borgőzös, a szép özvegy, a csóró értelmiségi, a púpos: mind-mind képeskönyvfigurái ennek az élő, mozgó albumnak.
S milyen ez a mozgás maga? Nos Magyar Éváék receptje szerint: végy egy adag temperamentumos magyar folklórt, hozzá kíméletlen kontakt- elemeket, súlyos, kemény lépteket, itt-ott szenvedélyes karcsapásokat, s egy csipetnyi szalon-táncot. Mindez mégsem eklektikus: homogén mozgásnyelvvé ízesül, melyben - vélhetőan szándékosan -gyakoriak az ismétlődések. A darab elején még igen erős a német expresszionista remineszcenciák sőt klisék hatása, aztán, ahogy bemelegszik a dolog, egyre eredetibb, egyre "Sámánosabb"...
Alkotóként Magyar Éva és Horváth Csaba jelöltetett ugyan meg, de elég nyilvánvalóan team-munkáról van szó. Gantner István tyúklétrába bonyolódós szólója pl. a művész egyénisége, adottságai nélkül nem jöhetett volna létre, s ugyanilyen torokszorítóan őszinte Szilvási Károly "könyves" száma. Szilvásit egyébként is ki kell emelni az előadói gárdából. A volt Honvéd együttesi táncos eddig inkább tánc-virtuozitásával tűnt fel s ámította nézőit. Ezúttal a szűkös tér jóvoltából testközelből győződhettünk meg színészi kvalitásairól. Döbbenetes persze az immár nyugdíjas Gantner teljesítménye is, Horváth Csabától pedig már évek óta megszoktuk a magas táncosi és előadói színvonalt, nyers egyéniségének néha ijesztő kisugárzását. A fiúk közül Szűcs Lajos kicsit "kilógótt" más stílusú arcjátékával. Táncosként gyengébb náluk, a darab mozgásvilágában azonban derekasan megállja helyét. Magyar Éva fanyar humorával, szélsőséges gesztusaival és fintoraival, döbbenetes mozgáskészséggel (melyet itt nemigen használ ki) szolgálja a mű atmoszféráját.
A látvány igénytelen, - milyen is lehetne? Azon a pár négyzetméteren, a koromfekete falak között? A jelmezek is valójában amolyan szegény-színháziak, ha jól sejtem, tervezni nemigen, inkább csak összegyűjtögetni kellett őket, - ám Hrabal világának messzemenően ez felel meg.
Jelképes erejűnek érezhetjük, hogy a budapesti Broadway kellős közepén, az első hivatalos fővárosi befogadószínházban a Sámáné az első színházi bemutató. Merész irányváltást jelent ez egyes konzervatívabb elvárásokhoz képest, s reméljük, a színház vezetése nem riad vissza attól, hogy tartsa is ezt az irányt, még akkor sem, ha sajnálatos módon akadnak üres székek a nézőtéren, ahogy ez a bemutató estjén is volt...

 

 

Vita nuova

 

Rendezés, koreográfia: Magyar Éva, Horváth Csaba

Előadók: Magyar Éva, Horváth Csaba,Szilvási Károly, Gantner István, Szűcs Lajos

Zene: Pusztai Gábor, Kovács Tamás, Deli Zsolt, Szentpáli Roland, Vida Tamás

Díszlet, jelmez: Tóta József, Kiss Piroska

Fény: Pallagi Mihály

 

Helyszín: Thália Színház

08. 08. 4. | Nyomtatás |