Minden az időzítésen múlik
Beszélgetés Jorma Uotinennel
Jorma Uotinen egyszemélyes kulturális intézmény. Az európai kortárs táncvilág karizmatikus alakja. Hazájában, Finnországban köztiszteletben álló nemzeti hős. Táncos, koreográfus, színházi rendező, sanzonénekes. Dolgozott szűk stúdiószínházakban, de a kontinens nagy balettszínpadain is. Tíz évig ő igazgatta a Finn Nemzeti Opera balettegyüttesét. Koreográfiáit neves és névtelen társulatok egyaránt műsorukra tűzték - és tűzik ma is. 1987-ben szerepelt először magyar közönség előtt híres Kalevalájával. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal fel-feltűnik Budapesten. Ősszel a Bárkában rendezte a Piaf Piaf című előadást. Közben új oldaláról is bemutatkozott a hazai közönségnek: két kamarakoncerten Edith Piaf-, Marlene Dietrich- és Kurt Weill-dalokat énekelt. A finn alkotót pályájáról Králl Csaba kérdezte.
- Beszélgetésünkre készülve nézegettem a honlapján az Önről készült fotókat. Meg kell hagyni, nagyon attraktív, kicentizett beállítások. Vastag, fekete keretes szemüveg, kissé extravagáns külső. Tudatosan megtervezi önmagát, vagy ez ösztönösen, belülről fakad?
- Ilyen vagyok, amióta megszülettem. Természetesen, ahogy teltek az évek, és nőttek a tapasztalataim, kissé átalakult, de mindig is azt gondoltam, hogy a stílus egyfajta egyedi vélemény önmagunkról.
- Már a gyermekkora tele volt extrém helyzetekkel. Olyan családban nőtt fel, ahol csak nők vették körül, mert édesapja korán meghalt, ötévesen meg akart vásárolni egy színházat, tízévesen már színházban dolgozott...
- Igen, kivételesnek nevezhető gyerekkorom volt. A nagymamám mesélte, hogy mindig színházba akartam menni, hogy úgy csináljak „mintha": azaz játsszak, színleljek. A gyerekkornak egyébként is része ez a fajta tettetés, szerepjátszás.
- Úgy tudom, a családjában senkinek sem volt kapcsolata a színházzal. Mégis: miből fakadt az az elementáris vágy, hogy színész legyen?
- A színház mellett laktunk, át-átjártam oda, találkoztam a színészek gyerekeivel a játszótéren, majd bementem a szobámba, felvettem az édesanyám magas sarkú cipőjét, és színházat akartam csinálni. Tizennyolc-tizenkilenc éves koromig azt gondoltam, színész leszek. Aztán elmentem a helyi színművészeti iskolába felvételezni, ahol a procedúra után végignéztek rajtam, és azt mondták: nem kérdés, színpadon a helyem, de ahogy mozgok, járok, tartom magam, annyira más, annyira eltér a többiekétől, hogy azt ajánlják, inkább a tánc irányába induljak el.
- Aztán tizenkilenc évesen egyik napról a másikra hirtelen lebénult.
- Ilyen az élet. Ez bárkivel megtörténhet, ebben semmi különleges nincsen. De ezen az élményen keresztül tanultam meg értékelni minden egyes millimétert, amit a mozdulatok jelentenek. Ha ez kimarad az életemből, lehet, hogy más irányba indul a pályám. Ekkor döntöttem el ugyanis, hogy tánccal szeretnék foglalkozni. Olyan élményeken mentem keresztül, amit egy egészséges ember sohasem tapasztal meg. Amikor megfogsz egy kanalat, és az egyik nap már magadtól a szádhoz tudod emelni, az hatalmas diadal. Akinek nincs semmi baja, annak ez teljesen természetes. De amikor eltűnik ez a velünk született képesség, és aztán újra visszajön...
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 395 Ft
Az adott évfolyam számai: 345 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft
