Már és megint a szerelem

Az Emésztő tűz tipikus női sorsokat és a szerelem problémáját feszegető története egy család három generációnyi távolságban lévő női tagjainak életútjait helyezi egymás mellé. Mint a vízfestékkel megfestett fél pillangó lenyomata, úgy tükrözik egymást a századeleji és a napjainkban játszódó cselekmény: az életszerűen laza eltéréseket mutató szimmetria hasonlóan épülő sorsmintákat és ismétlődő hibamátrixot rajzol. A két szárnyat egy szeretetlen anya-lány viszony köti össze: a harmincas évei közepén járó szingli Alex (Járó Zsuzsa) becsődölt magán- és családi élete önelszámolást kíván, amelynek első lépcsőfoka az öregek otthonába adott anya iránti érzelmeinek tisztázása. Alex számára egy véletlen folytán bontakozik ki az ősök sztorija: az édesanyja házában talált régi fényképen önmagát véli felismerni egy idegen nőben, és hasonlóság nem csak fizikai. Alex perspektíva nélküli szeretői viszonyban él a házas Mattel (Kaszás Gergő), a fényképen szereplő dédnagynéni, Ella (Bozó Andrea) pedig, bár kilátása van egy stabilan unalmas és érzelemmentes házasságra a kétbalkezes Arthurral (Rácz János), a vásári fotográfus Frankbe (Kaszás Gergő) szeret bele. Frank mihelyst elcsábította és teherbe ejtette őt, köddé válik, Ella pedig méhenkívüli terhességében elvérezve hal meg, mert féltékeny és bolond Clara húga (Mészáros Márta) nem hív segítséget.

Milenkovic gördülékeny rendezése sokat köszönhet a darab színpadszerű dramaturgiájának: a két világhoz tartozó szerepek és események már-már művi módon hibátlan összecsengései, a pontosan átgondolt jelenetezés úgy tűnik, szinte önmagától simul a rendezői kézbe. Juraj Fabry hűvös hangulatú díszlete egyszerre tagolja és kapcsolja egymásba a két idő helyszíneit a hosszúkás stúdiószínpad mentén. A minimalista kellékhasználattal megidézett terek önálló szigetekként tükröződnek a márványpadló fényes felületén: balról jobbra haladva egy modern éttermet-bárt idéző pult látható, mellette egy babzsákokkal kipárnázott emelvény, amely Alex Muffy barátnőjével közösen bérelt lakásának a nappalija, a nappali mellett egy ágy jelezi Alex anyjának otthonbeli szobáját. Míg a kortárs cselekményszál az étterem-nappali vonalon mozog, és az ágy - egyfajta átmenetként -váltakozva öregotthon és a dédrokonok otthona, addig a színpad félkörívben kialakított, forgáccsal felszórt jobb oldali sarka kizárólag az ük-üknagymama és unokái, Ella és Clara játéktere. Itt, egy pixelessé nagyított felhős ég posztere előtt fényképezi le őket a sármőr Frank-Fabrizio, és borítja „emésztő tűzbe" a bájos Ella szívét, nemkülönben a Claráét. A két dimeziót a színészi játék is átköti: néhány jelenetben a múlt nagyonis jelenlévő kísérteteként tűnik fel Ella, tanújaként és hallgatójaként a többértelműen célzott párbeszédeknek.

A fizikai-szellemi terek egymásba játszását a kitűnő szerepösszevonások is működtetik. Mészáros Sára Muffyja tipikusan önbizalomhiányos, szétszórt-fecserésző lány, aki folyton viccesen reménytelen kapcsolatokba fut bele, bolondos lényének kisugárzása, borzos-vörös haja és önironikus szövegei pillanatok alatt elnyeri a nézői szimpátiát. Mészáros Muffyjának bolondossága Claránál orvosi esetté súlyosodik, de nemcsak ez kapcsolja össze a színésznő által bravúros módon váltogatott két karaktert, hanem a szerelmi frusztráció is: Muffy-Clara nőiessége a klasszikus erotika mércéje szerint nem rúg labdába Alex és Ella bájai mellett. Margitai Ági is másodpercek alatt vált a szenilis, ám ravasz stiklikkel operáló, hatalmas hazugságokba belecsúszó Annie-ből a megkeseredetten bölcs és szigorú Unwin nagyiba, aki praktikus és eleve vesztes jótanácsokkal látja el Ellát a házasságot illetően.

Alex és Ella szerepeit, noha ezek egymás megfelelői, Járó Zsuzsa és Bozó Andrea alakítja - a két személyiség kontrasztjában két különböző kor nőideálja is felmutatódik. Bozó maga a szőke báj megtestesítője, ívelt mozgása, csengő nevetése, csupaszív lénye az odaadó női lágyság mintaszerű megformálása. Járó Alexe viszont emancipált szingli-katona, aki cinikus ideologikussággal védi belső bizonytalanságait, érzékenységét. Nagy Fruzsina rá kitalált titkárnős eleganciájú, ám mégis férfiasan kemény kosztüm-jelmeze típusszerű pontossággal jellemzi annak a magabiztos női fasizmusnak a lényegét, amely Alex perszonázsát ellentmondásosan határozza meg: hogy miközben jól néz ki, és lazán megalázza Muffy barátnőjét, lekezeli az anyját és a szerelmes Jamest, eljátssza a független és szellemes szeretőt, addig iszonyatosan szenved, mert képtelen felvállalni valódi vágyait. Járó Alexe a megformált típus ellenére nem statikus karakter, személyiségének különböző minőségei épp a változás krízisében megmutatkozva válnak izgalmassá. A benne lezajló változást az előadás legerősebb jelenete indítja el, amikor meglátogatja szenilis anyját és az ajándékba hozott csokigolyókat egy élet alatt felhalmozott dühtől beindulva nyomja, maszatolja a félig eszméletlen öregasszony szájába, majd szépen letörli az arcra olvadt koszt, lefekszik mellé, és egy gyerekkori álmát elmesélve vall az elodázott szembenézésről, az utálat miatt érzett lelkifurdalásról - nem tudva, hogy utoljára. A halált közel hozó jelenetben Ella áll Alex feje mellett, és mielőtt átvezetné Annie-t a másvilágra, ő adja rá szteppcipőit, hogy a márványon Margitai elkopoghassa élete utolsó táncát.

A „hogy lehet nem elrontani" kérdéséről elmélkedve az előadás a szerelemről az önismeret problémáira svenkel át. Nem mintha a kettő nem függne össze - a Muffy által kiprovokált fergeteges jelenet után, amelyben mindenki mindenkivel szakít, Alex számára is világossá válik az egyszerű felismerés, hogy ha az ember túlságosan távol helyezkedik el önmagától, képtelen résztvevő módon megélni saját életét. A szakítós jelenetben tetőzik az előadás éles humorral vegyes keserű stílusa, a részeg Muffy Alex gonoszan megalázó randiszervezésére való revansként felcipeli Arthurt a lakásukra, és gátlástalanul kioszt mindenkit, a zűrzavar közepén a bénácska-csúnyácska Arthur szerelmet vall Alexnek, az egy szál törülközőben flangáló Mat érthetetlen módon féltékeny lesz, és szakít Alexxel.

Az előadás előnye, hogy Jones humorát és iróniáját kamatoztatva nem fordítja pátosszá a fájdalmat, a tanulságot nem kényszeríti a nézőkre, hiszen tisztában van vele, tudni és megcselekedni a tudást két merőben különböző dolog - és az élet különben sem tanmeseszerűen történik, hanem akcidentálisan, sokszor értelmetlen vagy érthetetlen fordulatokkal. Ezért is gyönyörű az előadás utolsó jelenetének jelentése, amelyben az együgyű Clara szerelme beteljesedik, hiszen Frank visszatér, és szeretkezik vele Annie és Unwin nagyi ágyán, miközben a puffon elterülő, eldöntetlen sorsú terhességével magára maradt Alex a mennyezetet bámulja.

Az Emésztő tűz női előadás - talán nem véletlen, hogy az egri közönség nyolcvan százaléka is nő -, de a könnyű azonosulás lehetőségét kínáló női szerepekben bővelkedő rendezés a férfiszerepekben is remekel, igaz az anyai terror alatt álló tutyimutyi Arthurt és a morbid-perverz Jamest a jellemkomikum eszközeivel megformáló Rácz János játéklehetőségei szélesebbek, mint a vonzó csábítót alakító Kaszás Gergőé.

Milenkovic rendezése nem kínál fel univerzálisan működő választ arra nézve, hogyan alakítható okosan az élet, és meglehet, az „emésztő tűzként" felfogott szerelem természete is ilyen reménytelenül hibás konstrukció - ám volna-e egyáltalán kérdésünk, ha ezek a problémák nem léteznének?

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Fordította: Upor László

Díszlet: Juraj Fabry

Jelmez: Nagy Fruzsina

Rendező: Radoslav Milenkovic

Szereplők: Járó Zsuzsa, Bozó Andrea, Margitai Ági, Mészáros Sára, Kaszás Gergő, Rácz János