Ha eljön Auguste ReNoir

Mohácsi János mindhárom idei rendezése más úton jár, mint a korábbi évek sikeres előadásai. A Nemzeti Színházban bemutatott Ördögök egy szabad felfogású, grandiózus regényadaptáció (ezzel a műfajjal először próbálkozott Mohácsi). Az előadás dramaturgiája,  stílusa, sőt világképe is eltér a korábbi Mohácsi-rendezésektől. Számos olyan különleges megoldás van a produkicóban (többek között az időkezelésben, a jelenetszövésben, a zene- és térhasználatban), amelyek továbbgondolásával, újabb variációval bizonyára találkozunk még  a rendező későbbi munkáőiban. (Az Ördögökkel az Ellenfény 2007/12. száma részletesen foglalkozott. - a szerk.) Teljesen másfajta hangot ütött meg a könnyű kézzel színpadra vitt kaposvári Sötét komédia.

Az idei Mohácsi-rendezések közül kétségtelenül A képzlet beteg pécsi előadása volt a legsikeresebb. A produkció alapanyaga a korábbi évek nagyrészt önálló darabjai után ismét egy átirat, amely egyfajta szintézist teremt a Mohácsi pályájának első korszakát meghatározó drámaátiratok, illetve az utóbbi évek önálló alkotásai között. Mert A képzelt beteg ugyan Moliere-re hivatkozik (sok mindent át is vesz tőle), de összességében Mohácsi István önálló darabjának is tekinthető. Éppannyira szuverén mű, mint a legtöbb Moliere- vagy Shakespeare-darab: megnevezhető, sokszor fel is ismerhető a forrásuk, de a mű egészét mégis a(z átvett ötleteket szuverén módon használó) szerző szellemisége határozza meg. Ebben a tekintetben A képzelt beteg - a pécsi előadás alapján - elsősorban Mohácsi-darabnak tetszik, s nem Moliere-műnek.

Mindenekelőtt nyelvében „mohácsis" A képzelt beteg, hisz már a nyelvhasználata is - mint a legtöbb Mohácsi-előadásban - az abszurditás érzetét kelti fel. Itt is a szójátékok, kifejezés- és szólásferdítések, a nyelvi formulák, idézetek kifordításai, neologizmusok és pleonazmusok a meghatározóak. De Mohácsi István darabjának a nyelve most jóval ökonomikusabb, mint a korábbi Mohácsi-előadások verbális rétege. Kevesebb a nyelvi tobzódás, az önmagába visszaforduló nyelvi mutatvány. Épp ezért nem is tűnik annyira virtuóznak. De pont emiatt nem is vonja annyira magára a figyelmet, így teret enged a történetnek, helyzeteknek, figuráknak. Ugyanakkor mintha a szöveg humora is visszafogottabb lenne, talán azért, hogy megjelenhessen az előadásban egy a korábbiaknál komorabb, ha úgy tetszik, líraibb hangütés is.

A képzelt beteg dramturgiailag kiegészíti, pontosítja, továbbírja az eredeti darabot. A Mohácsi-átirat fényében a Moliere-mű inkább csak afféle vázlatnak tűnik, amely markánsan felvázolt karakterek és viszonyok mellett csak egy-két helyzet kidolgozására fordított volna gondot a szerző, de a cselekményformálásig nem jutott igazán el a kidolgozásban. Mohácsi István ezzel szemben egy (többszálú) történetet bont ki a műből. Amelyhez az egész darabot koherenssé formáló (és tematikai keretet is teremtő) alapötletet használ fel.

Moliere a hipchonder jellemrajzát állítja a darab középpontjába. Argan képzelt betegségei természetesen a szeretetlenség szinonimája, hisz a felesége, Béline csak a vagyona (és a remélt örökség) miatt van vele, a lánya, Angelika már egy másik férfihoz érzi magát a legközelebb: Cleantba szerelmes, és csak nyűg számára az apja, aki máshoz akarja férjhez adni (egy orvos fiához, hogy legyen doktor a házban). Ezt az alaphelyzetet (és a hozzá tartozó viszonyokat) egészíti ki Mohácsi István azzal, hogy az első jelenetben maga a Halál (Széll Horváth Ljos) látogatja meg Argant (Stenczer Béla). A Halálnak neve is van: Auguste ReNoirnak hívják (de nem azonos a festővel, bár erre mindenki rákérdez). Mint később kiderül, a Halál diszlexiás, ezért félreolvassa a neveket, amelyet a notepadjén őriz. Tévedésből akarja magával vinni Argant, holott most Moliere van soron (aki - ahogy a színháztörténetből tudni lehet - épp Argan szerepét alakítva lett rosszul A képzelt beteg negyedik előadásán, és halt meg 1673-ban).  ReNoir el is indul a komédiásért, de megígéri Argannak, hogy hamarosan visszajön érte is.

Így ha nem is konkrét betegségből, de a halálfélelem nagyon is valóságos dimenzióiból táplálkozik Argan szorongása. Mohácsi János rendezése is ezt hangsúlyozza: az első jelenet sejtelmes, az emberléptékű félelemeket visszafogott humorral ellenpontozó hangütése az egész előadás hangulatát meghatározza. Különösen azért, mert a Halál ott hagyja a muzsikát, és három fehér arcú zenész sejtelmes, éteri, szorongásos, titokzatos zenéje végigkíséri a cselekményt. Ez is az Ördögök újítása volt, hogy mindvégig szólt benne a muzsika. Ki gondolta volna, hogy már a következő Mohácsi-előadás is újra él ezzel a merész ötlettel. Ez azért is izgalmas, mert Kovács Márton muzsikája ezúttal teljesen más jellegű, mint a Dosztojevszij-adaptáció esetében volt. De ugyanúgy a pontosan végigkomponált zenei szövettel koherensebbé teszi az előadást.

A halálfélelemtől vezérelt Argan nem annyira menthetetlenül komikus alak, mint a beöntések, allövetek bűvöletében élő Moliere-i-figura (az eredeti darab az orvosi és patikusi számlák áttekintésével és lefaragásával kezdődik). Stenczer Béla nem is kísérletzik azzal, hogy mulatságossá színezze Argan alakját. Így a finomabb humor uralja a figurát. A komolyan vett helyzetekben megnyilvánuló szánalmas tévedések. Például nevetséges az - akárcsak az eredeti darabban -, hogy a betegség fenyegetése elől épp egy orvos fiának vőül fogadásában vél menedéket találni Argan.

Mohácsi István azonban mulatságosabb jelenetet ír a leánykérésből, mint Moliere. Ehhez összevonja az eredeti darab három jelenetét. Egyrészt azt, amelyben Argan közli a lányával, hogy megkérték a kezét, és férjhez akarja adni őt (itt az a komikum forrása, hogy Angelika sokáig azt hiszi, hogy a szerelme, Cleante kérte meg apjától a kezét), másrészt azt a jelenetet, amelyben (a házassági tervről értesülve) Cleante énektanárnak adja ki magát (így akar megbizonyosodni a lány ragaszkodásáról), harmadrészt azt, amelyben a doktor és fia háztűznézőbe érkeznek. Mohácsi István új változata bohózatian mulatságos, mert mind Cléante (Pál András), mind a doktor fia, Thomas (Lipics Zsolt) azt hiszi a másikról, hogy az leendő jegyesének fivére (s nem a vetélytársa), így természetesen mindketten magukra veszik a vőlegényjelöltre vonatkozó utalásokat. Argan lánya (az előadásban Mimolettenek nevezik - Szabó Vera) szintén csak fokozatosan ébred rá, hogy az apja nem a szerelméről beszél. A pécsi változatban magából a szituációból születik meg az ötlet, hogy Cléante énektanárnak adja ki magát, és dalban vallják meg egymásnak a szerelmesek - mások füle hallatára - szívük titkait.

Az eleve jól megírt jelenetből Mohácsi János rendezése az előadás egyik leghatásosabb, legmulatságosabb részletét hozza létre, amely finoman egyensúlyoz a bohózati abszurditás és a finomabb jellemkomikum között. Azt is sejtetve, hogy valamennyi szereplő az elvakultságainak a  foglya. Pál András Cléantját az elképzelt boldogság eksztatikus öröme teszi vakká. Lipics Zsolt Thomassza fanyar öniróniával ellenpontozza a fiú (és a szintén orvos apja, D'Auveregne - Vidákovics Szláven) tolakodó magabiztosságát. Szabó Vera Mimolette-je a kislányos kiszolgáltatottság és a szerelmes kamaszgőg kettősségeivel küzdve jut el oda, hogy minden teketória nélkül odaadja magát a szerelmének.

A háromszög-helyzetet ugyanis később továbbírja Mohácsi István (ennek nyoma sincs az eredeti darabban, és ez sokat segít Mohácsi Jánosnak abban, hogy a második részben se veszítsen az előadás a lendületéből. Thomas hamarosan beköltözik Arganékhoz, ám Cléante a szolgáló Toinette segítségével beelőz, és Thomas utazóládájának másolatába rejtőzve bejut a házba, ahol meg is tartja előzetes nászéjszakáját Mimolette-tel. Mindezt kilesi Argan másik lánya, Rouelle (Darabont Mikold), aki (a Moliere-darabbal szemben) a pécsi előadásban már ivarérett. Így a nővére titkát nemcsak Thomasnak árulja be, hanem ő maga is kipróbálja azt az orvos fiával.

Ez új cselekményszál az átiratban, akárcsak Argan öccsének, Béralde-nak (Zayzon Zsolt) és Toinette-nek (Herczeg Adrienn) a szerelme. A csélcsap, könnyű jellemű férfi egyéjszakás kalandjából a lány ragaszkodást sugalló, kitartó sértettsége préseli ki az előadás talán legerősebb összetartozását, többféle próbát is kiálló szerelmi viszonyát.

Nem vált viszont bonyolultabbá az előadásban Argan második feleségének, Béline-nek az alakja. Sőt mintha a Kovács Mimi játszotta, saját női varázsába belefeledkezett figura már nem is akarná Argannak eljátszani az odaadó, aggódó feleséget. Itt egyértelműbb, hogy a vagyonra hajt. Ezért ármánykodik a végrendelet aláíratása érdekében, meg azért, hogy mostohalányai a jól megérdemelt zárdába jussanak. Azt is magától értetetődőnek tekinti, hogy az önkéntes haldoklónak jelentkező férje helyére egyszerre három széptevő is jelentkezik.

Az előadás maivá hangolja az eredeti darab szatirikus szándékát is. A képzlet beteg egyik ihletője nyilván Moliere orvosgyűlölete. Ezt a gyógyítás jelenkori sarlatánjainak karikatújává írja át az előadás. Megjelenik egy a „materializmus hálójában kevergető" orvos. Dr. Boursin (Urbán Tibor) alakját az a szólás ihlette, hogy nem is orvos ő, hanem mészáros. Mert ő tényleg mészáros. Pontosabban böllér: disznókat jobban szeret ölni, mint betegeket gyógyítgatni. Megjelenik egy természetgyógyász zseni is.  D'Auveregne (Vidákovics Szláven) távkézrátétellel egy napon 15 beteget is meggyógyított. (A fia az újmodern iskola híve. De leginkább a piolcákban hisz, míg kis állatai ellene nem fordulnak.) Megjelenik végül „egy látó lélek is". Livoret (Rázga Miklós) „nemdogmatikus, fizikalizált manifeszt műtét"-et hajt végre Arganon: mint a manilai csodadoktorok, valami fontosat operál ki belőle, miközben ő semmit nem vesz észre. (Nincsen Mohácsi-előadás műtét nélkül.)

Izgalmas az előadás grandiózus, sötét tere (Fodor Viola terve), amelyet különböző méretű akváriumok rendeznek be, bennük színes aranyhalak úszkálnak. (Hogy afféle emberi sorsmetaforaként tekinthetünk rájuk, kiderül abból is, hogy egyikükért el is jön a Halál. És remekek Remete Krisztina jelmezei is, amelyben a fekete ruhák egy-egy részletén megjelenő színek emlékeztnek a Halál érkezése előtti életre.

Mert végül visszatér a Halál. És mindenkit magával akar vinni. És ez a befejezés világosan jelzi Mohácsi világlátásának változását. Korábban (mondjuk A kávéházban) az egymást fikázó, szivató szereplőkről összességében mégis az volt a benyomásunk, hogy összetartoznak. A képzelt beteg végén viszont a szereplők, akiknek alig volt rossz szavuk egymásra, ksészégesen ajánlják a másikat a Halál figyelmébe. Szerető a szerelmét, apa a fiát, feleség a férjét. Mert már mindenki egyedül van. Menthetetlenül. Így várják egyenként, szorongva a lassú végzetet.

A képzelt beteg

Pécsi Nemzeti Színház

Moliere után Berczik Árpád fordítását felhasználva írta Mohácsi István

Díszlet: Fodor Viola

Jelmez: Remete Kriszta

Zene: Kovács Márton

Rendező: Mohácsi János

Szereplők: Stenczer Béla, Kovács Mimi, Szabó Vera, Darabont Mikold, Zayzon Zsolt, Pál András, Vidákovics Szláven, Lipics Zsolt, Urbán Tibor, Rázga Miklós, Herczeg Adrienn, Széll Horváth Lajos

Zenészek: Kovács Márton, Rozs Tamás, Weber Kristóf, Károly Zoltán