Gézagyerek az arénában

Nem a mondatok ismerősek, hanem azok a szituációk, melyekben ezek a mondatok elhangzanak. Pontosabban a kettő együtt. A Gézagyerek esetében (a Tótékhoz, a Csirkefejhez hasonlóan) az adott szituáció, amit a nyelv, a mondatok kifejeznek, a létbe vetettség. Ez határozza meg az autista gyerek élethelyzetét, amely a mindennapiban mutatja meg a drámát. Az embert a saját világában, amelyben nem tud eligazodni, amelyben nem találja helyét, miközben a kérdéstől: „hogy a faszba van a világ?" - sem tud szabadulni. A világ szar, ahogy A Gézagyerek egyik szereplője, Banda Lajos (A Herner Ferike faterja című Háy-drámában) mondja, mintegy igazolván mindkét darabbeli társát, Krekács Bélát, aki szerint: „Kurva szar ez a világ, bazmeg, az kurva szar..." De működik, tennénk hozzá, ami a tényálláson semmit sem változtat. Sőt, súlyosbítja azt, hogy nincs hová, nincs merre. Csak körbe-körbe lehet mozogni, ahogy Háy darabjában is történik. Gézagyerek oda jut vissza, ahonnan elindult, a konyhába, ahol egyre csak a köveket nézte, s nem tudta eldönteni, hogy „hány fekete kocka van, meg hány szürke a kövön", hiába nézi, nem tudja, „a fehér van-e a feketén, vagy a fekete a fehéren", s ahogy a szabadkai előadásban van, ahol Gézagyerek az aréna alján mozog körbe-körbe, megy a buszra, megy a kocsmába, iparkodik haza, mindig úgy, mindig ugyanazon az úton. (Egyetlen egyszer változtat irányt, amikor a kocsmapanna Vizike légyottra csalja fel a szobájába, de onnan rohanva menekül, mert neki nem szabad, neki megtiltották az izgalmakat.)

Ha nem lenne blaszfemikus, azt mondhatnánk, hogy Háy János drámái - létfilozófiai jellegűek. Mert azok. Csakhogy éppen nem magasröptűen, fennkölten, hanem dadogva, olykor, mint láttuk, egyenesen útszéli módon fogalmazza meg. Úgy, ahogyan a leírt vidék leírt (kis)emberei ezt kifejezni képesek, tudják. A maguk primitív, ám vitathatatlanul őszinte módján. Át- és megéltem. Mert másról valójában nincs is szó Háy János drámáiban, amelyekben lényegében nem történik semmi egyéb azon kívül, hogy a szereplők elégedetlenkedve „beszélgetősdit" folytatnak. Annyira nem történik semmi ezekben a drámákban, hogy cselekményük, tartalmuk néhány mondatban összefoglalható. A Gézagyerek története például ennyi: az autista Gézát felveszik a kőfejtőbe, ahol a robbantás után szalagra rakott kőáradatot kell figyelnie, s ha rendellenességet észlel, idegen anyag, netán ember kerülne a szalagra, meg kell nyomnia a piros gombot, és a szalag leáll. Csakhogy, mivel soha semmi rendellenesség nem történik, Gézagyerek feleslegesnek érzi magát, ott akarja hagyni a „munkát". Ezt megakadályozandó az őt istápoló kőfejtők kitalálják, hogy egy áldozatul esett kóbor kutya tetemét dobják a szalagra, mintha egyikük lenne az áldozat. Géza teljesíti feladatát, megnyomja a piros gombot, de sikerélmény helyett kikészül, mert azt hiszi, hogy Lajos bácsi halt meg. Este viszont amikor lemegy a kocsmába, döbbenten látja, hogy Lajos bácsi, mint minden nap munka után, jókedvűen italozik. Gézagyerek félreérti a tréfát: végleg otthagyja a kőnézést, otthon ismét, mint a történet kezdetén, megszállottan csak a kockás konyhaköveket nézi.

Ennyi. Látszólag, mert ennél sokkal többről szól ez a történet. Mert a nagyon is valós események mögött - dráma-e? - ennél sokkal több van. A történet egyszerre valós és transzcendens. S ettől a kettősségtől kap a szöveg erős, meghatározó bölcseleti töltetet. Ami egyszersmind drámává is teszi abban az értelemben, hogy a dráma nem a cselekményben rejlik, hanem abban az emberi lelki történésben, amely az autista Gézagyerekben lejátszódik, s amihez a cselekményt kitevő események csupán keretet adnak. Ennek a belső történésnek a lényege, hogy a „hibás" félárva gyereket a felnőttek megpróbálják maguk közé venni, emelni, asszimilálni („Géza most már rendes ember": dolgozik s munka után velük kocsmázik), amint ez a mindennapi reggeli buszra várás, buszozás során, illetve Gézagyerek feladata fontosságának gyakori hangsúlyozásában kifejezésre jut („Olyan vagy, mint egy isten... Géza, ahogy ott ülsz. Az, tiszta isten, mint egy festményen, ahogy a felhőkből les"), de a nagybuzgó segítség visszájára fordul. Sikerélményt akarnak Gézának szerezni, hogy visszanyerje megingott önbizalmát, legyen értelme a kőlesésnek, de az otromba tréfa következtében éppen ellenkező hatást érnek el. Arra ugyanis nem gondoltak, habitusukból adódóan hogy is gondolhattak volna, hogy Géza más, mint ők. Nem azért, mert „hibás", hanem azért, mert egyéniség. Az egyéniség nélkülinek vélt ember a megrázó esemény hatására egyéniséggé válik. Bár látszólag ugyanúgy él, mint az őt pátyolgató durva kétkeziek, akikkel naponta ugyanaz történik, ugyanazt visznek reggelire, ugyanazokat a vicceiket ismétlik, ugyanúgy kocsmáznak, beszélnek otthoni életükről, Géza a váratlan esemény hatására visszariad attól a világtól, ahová vágyott, ahová beépült, s ahol jól is érezte magát, ismét magába zárkózik, most már végérvényesen, gyógyíthatatlanul.

És a szabadkai előadás ezt fejezi ki hihetetlen pontosan, apróbb hibái ellenére is döbbenetesen, mindenekelőtt a főszereplő Pálfi Ervinnek köszönve.

Vicei Natália, Pálfi Ervin

A dráma (mert az) említett kétarcúsága, hogy keveredik benne a legföldhözragadtabb valóság és az autista gyerek transzcendens világa, hogy szocio- és istendráma egyszerre, bár az előbbit a szerző tagadni igyekszik, miközben az utóbbit műfaji megnevezésként előszeretettel használja, eleve meghatározza A Gézagyerek színreállítását mind a tér kiképzése, mind pedig a színészi játék szempontjából.

A játéktérben a több színhelyen játszódó stációdráma gyors egymást követő „állomásait" kell elhelyezni, hogy az előadás zökkenőmentesen haladjon. Kell, hogy legyen utca, melyen - miközben Gézagyerek a kutyákat ingerli - siet a buszra, majd a kocsmából megy haza, ahol az anyja, Rózsika néni kerékpáron közlekedve bejárja a falut, leáll beszélgetni Gézáról, kiről másról, az irigy szomszédokkal, továbbá kocsma, bolt és Vizike háza/szobája, illetve kőfejtő, ahol kiszuperált buszülésben trónol a magasban, mint a felhők közül leső isten, a szalagot figyelő Gézagyerek. És kell lennie konyhának, ahol Géza és az anyja élnek, s ahol Gézagyerek a padló kockaköveinek rendszerét próbálja kiismerni. Ezt a semmiképpen sem egyszerű díszlettervezői feladatot Sárkány Sándor m. v. valóban ötletesen és találóan oldotta meg. A színpadra arénát építtetett, melynek alsó pereme az utca, itt közlekedik Gézagyerek, s itt karikázik (rögzített) kerékpáron Rózsika néni, ide helyezik a kocsmaasztalt, s itt van a munkásokat a kőfejtőbe szállító buszt jelző ülés, amely mögé, miután Karesz, a volánt hozó sofőr elfoglalta a helyét, beül Banda Lajos és Herda Pityu bácsi meg Gézagyerek, hogy a jármű mozgását utánozva hol jobbra, hol balra dőlve pompásan buszozzanak. Az aréna soraiban van az egymásra csaholó szomszéd házaspár kutyaólszerűen elkerített háza, Vizike ágynak is beillő mintás szőnyeggel jelzett otthona, Marika boltja, ahol Rózsika néni naponta kenyeret, vajat és parizert vásárol reggelire a fiának, de itt ül a kocsmatöltelék Krekács Béla is, aki időnként beáll ivócimborái közé a kocsmába, és itt ülnek a nézők is, kevésbé azért, hogy így a történet részeseinek érezzék magukat, inkább hogy szemlélői legyenek az arénában történteknek. Annak, ami a két legfontosabb színhelyen, a konyhában és a kőfejtőben történik. Ezt a két színhelyt a tervező egybeszerkeszti. Alul a konyha fekete/fehér kockakövei, alkalmilag asztallal és ággyal, középen pedig létra magasodik tetején egy üléssel, ez a kőfigyelő Gézagyerek munkahelye. Itt, a tér alig két négyzetméternyire szűkített középpontjában találkozik Gézagyerek két világa, a fönt és a lent, amit a porondot körülfogó padsorok harapófogóként zárnak össze.

Az autista Gézagyerek az elveszettség kóresete, aki a legreálisabb körülmények között kénytelen élni, holott lényegében semmi köze sincs a valósághoz. Pálfi Ervin ezt „játssza el". Azért használom az idézőjelet, mert az ő Gézagyerekjére ez a kettősség jellemző, anélkül, hogy egy pillanatig is éreznénk a színészt, aki alakot formál. Pálfi „a" Gézagyerek. Nem hangsúlyozza sem a figura szociális helyzetét, sem „hibásságát". Az előbbi a környezetben, a dráma helyzeteiben és többi szereplőjében ölt testet, az alakok beszédmódjában jut kifejezésre. (A Háy-kritikák rendre kitérnek a drámák sajátos nyelvére!) Ahogy a magasban, a létra tetején levő székben ül, s elhivatottan emeli a feje fölé a kapcsolót, hogy ha kell, reagáljon, az a szereppel való tökéletes azonosulás. De említhetnénk ujjai szoros egymáshoz tapadását, mintha nem merne elválni egyik a másiktól, mert akkor elveszik, ahogy ő is elveszik, ha nincs mellette az anyja vagy Banda Lajos és Herda Pityu bácsi. Vagy a mozdulatot, ahogy nagy-nagy gondossággal, mindig pontosan ugyanúgy hajtja össze a sálát: előbb a melle közepére fekteti, majd kétszer-háromszor félbehajtja, s csak azután teszi le. Mindezek egy lelkiállapot diktálta viselkedés megnyilvánulási formái.

Pálfi teljes értékű szerepformálásához legközelebb Vicei Natália fiát óvó-féltő Rózsika nénije áll, aki tudja, hogy Géza menthetetlen eset, de neki úgy kell hozzá viszonyulni, mintha minden a  legnagyobb rendben lenne. A három ivócimbora közül Csernik Árpád Banda Lajosa és Mess Attila Herda Pityu bácsija van közelebbi  kapcsolatban Gézagyerekkel. A két melós ábrázolása felemás. Gyakran érezni, hogy alakítanak, nem tudnak azonosulni a rájuk osztott szereppel. Színészek, akik éppen melósokat alakítanak. Naturbursch-szerepek, melyek nem viselik el a mímeltséget. Talán a szövegmondás mellett figurát is hozni kellene, mint Kovács Frigyes teszi az idült alkoholista Krekács Bélaként. Kitalálja a figurát. A többiek közül jellemformálás tekintetében az irigy, szekáns, rikácsoló Szomszéd nőt alakító Pesitz Mónika nyújt többet, míg Ralbovszky Csaba (Karesz, a buszsofőr), Szilágyi Nándor (Szomszéd férfi), G. Erdélyi Hermina (Vizike, kocsmai lépvirág), Körmöci Petronella (Marika, bolti eladó) és szőke Attila (Laci bácsi, főnök a kőfejtőben) korrekt színészi teljesítménnyel segítik Bérczes László koncepcionálisan végiggondolt, a térrel kiválóan és a színészekkel is többnyire jól bánó, következetes rendezését, melynek eredményeként elmondható a szabadkai előadásról, amit Háy az irodalom alapvető céljának tart, „hogy eredendő és koncentrált létélményhez juttasson".

Háy János: Gézagyerek

Szabadkai Népszínház

Dramaturg: Brestyánszki B. R.

Zeneszerző: ifj. Kucsera Géza

Díszlet. Sárkány Sándor

Jelmez: Kreszánkó Viktória

Rendező: Bérczes László

Szereplők: Pálfi Ervin, Vicei Natália, Csernik Árpád, Mess Attila, Kovács Frigyes, Szőke Attila, Szilágyi Nándor, Pesitz Mónika, G. Erdélyi Hermina, Körmöci Petronella, Ralbovszki Csaba