Jó társulati létezésben
Beszélgetés Mészáros Sárával
Mészáros Sára 1999-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Ezután Debrecenbe szerződött, ahol három évadot töltött, majd a Pécsi Nemzeti Színház színésze lett. 2005-ben lett az egri Gárdonyi Géza társulatának tagja, ahol számos fontos szerepet játszott. Ebben az évadban kiemelkedő alakítást nyújtott A selyemcipőben, de főszerepet játszott a Prolikban és a Látogatókban is.
– A színművészeti főiskola bábszínész osztályában végzett. Hogy került oda?
– A színész osztályba jelentkeztem, de Horvai István kirúgott a második fordulóban. Nem látott bennem semmi izgalmasat. Viszont utána megkeresett Békés András, aki akkor indította az első bábos osztályt, és azt mondta, hogy menjek el a bábszínész osztály második rostájára. A bábozásról azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, de Békés András addig-addig győzködött, míg megpróbáltam. Elmentem a bábosok második rostájára, tetszett, amit ott találtam, és végül fel is vettek.
– Nem érezte a pályáján hátrányban magát amiatt, hogy bábos és nem prózai osztályba járt?
– Ááá, engem biztos, hogy elküldött volna Horvai. Egyszerűen nem látta bennem a nőt. Én húsz éves koromig egyáltalán nem sminkeltem magam, nem öltözködtem túlságosan nőiesen sem. A Horvai-osztályban biztosan nem éltem volna túl a főiskolai négy évet. Ugyanakkor erős, jó osztály volt a mienk. Békés Andrásnál rendkívül jól éreztem magam. Meg Méhes Lászlónál is.
– A főiskola után Debrecenbe szerződött. Miért?
– Felhívott az igazgató, Lengyel Gyuri bácsi, hogy szeretné, ha odamennék. Ezt megerősítette Hargitai Iván is, aki akkor főrendező volt Debrecenben. Nagyon örültem az ajánlatnak, mert közeledett március, a szerződtetések vége, és máshonnan nem nagyon kerestek. Aztán hívott Tasnádi Csaba is, aki akkor kapta meg a nyíregyházi színházat, de Debrecen mellett döntöttem, mert ott konkrétumokat tudtak mondani: ennyi lesz a pénz, ezzel a két szereppel kezdek, és van színészlakás is. Ugyanakkor Debrecen mellett szólt az is, hogy oda többen le tudtunk menni az osztályból: rajtam kívül Réti Iringó, Ruszina Szabolcs, Vranyec Artúr és Fábián Gábor szerződött oda.