Kudarc- vagy sikertörténet?

Beszélgetés Mészáros Mátéval

Mészáros Máté 2003-ban végzett Máté Gábor és Horvai István osztályában, de már 2002-től játszik az egri Gárdonyi Géza Színházban. A társulatnak 2010 augusztusáig volt tagja, amikor is a Vígszínházhoz szerződött. De az idei évadban is játszik Egerben, a Prolik egyik főszerepét alakítja.

 

Milyen világ ez?

 

– Zátonyi Bence tipikus intrikus figura. Hogy lehet egy ilyen negatív szereplőnek az igazságát megtalálni? Miért viselkedik ilyen elvetemülten ez az ember? Te milyen kulcsot találtál hozzá?

– Van egy monológja arról, hogy a világ, az élet igényeket támaszt, és ezt csak pénzzel lehet kielégíteni, ugyanakkor a társadalom úgy működik, hogy csak hitelből lehet élni. Végül is e mögé a monológ mögé oda lehet állni. Hiszen szinte valamennyien el vagyunk adósodva. A lakásnak, az autónak, a nem tudom minek a törlesztőrészleteit nyögjük, mert annak idején belementünk abba, hogy deviza alapon vegyünk fel hiteleket. Különben pedig milyen társadalom az, ami húsz év alatt nem tudott eljutni oda, hogy annyi GDP-t állítson elő, hogy az emberek a legalapvetőbb szükségleteiket meg tudják venni, hogy ne kelljen évtizedekre eladósodniuk ahhoz, hogy legyen hol lakniuk, legyen mivel járniuk? Mások meg közben irgalmatlanul meggazdagodtak… Szóval el lehet azon gondolkodni, hogy milyen világban élünk, hogy milyen életet lehet ebben az országban élni. Így meg lehet találni annak a magyarázatát, hogy Zátonyi Bence miért választ ilyen aljas eszközöket.

– Kerestétek a mostani és az egykori világ közötti párhuzamokat?

– Különösebben nem. Amikor elolvastuk a darabot, akkor – azon túl, hogy rengeteg furcsa nyelvi fordulatot találtunk benne – nagyon mainak tűnt. Egyáltalán nem érződött rajta az, hogy 130 évvel ezelőtt született. Leszámítva persze a végét, amikor pillanatok alatt happy endbe fordul minden, mert valahogy így kellett akkoriban befejezni a színdarabokat. Ezt Máté Gábor rendezése ügyesen a visszájára fordította, mert tényleg lehetetlen azt elképzelni, hogy egyetlen mondatnyi replika alatt egyszer csak jó ember lesz Elzából, majd ennek nyomán mindenki más is megjavul. Ezt leszámítva nagyon korszerű darabnak tűnt a Proletárok. Nem nagyon kellett erőlködnünk, hogy mainak hasson, egyszerűen csak el kellett játszanunk az embereket, akik le vannak csúszva, és valahogyan pénzt próbálnak kicsalni mindenféle ármánykodások útján a gazdagoktól, akiket pedig utálnak. És közben pedig hülyék és sznobok, mert szeretnének valahová tartozni is…

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/12. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


11. 01. 18. | Nyomtatás |