Rendezői változat
Újravágva - Bozsik Yvette Társulat, Trafó
A Bozsik Yvette Társulat egy szatirikus, mégis számos elemében lírai, olykor groteszk, derűs, dramaturgiailag indokolatlannak tűnő pontokon egyenesen felkavaró lendületű előadással tért vissza négy év után a Trafó színpadára. Sorolhatnám az Újravágva című színpadi játék jelzőit, műfajait, hangulatait, - ahogyan azt a társulat tagjai tették az előadás nyitányaként - de talán épp az a lényege ennek a játéknak, hogy ha már a skatulyáktól nem szabadulhat az ember, akkor legalább várat építsen belőlük.
A Trafó sötét színpada egyszerűen van berendezve, a szürkeséget mégis számos árnyalat és stílus tarkítja. A vajszínű modern vonalú kanapé, amely a tér bal oldalán áll, még a legutóbbi trafóbeli előadásból, a Miss Julie-ből lehet ismerős. A szürkére festett tonett székek és fekete asztalok a Commedia dell'arte kamrabeli előadására emlékeztetnek a színpad jobb felén. A fényes padló jól illik az ezüstösen, olykor diszkrét arany fényben játszó ruhákhoz, mások egyszerű barnás és fekete viseletet hordanak, könnyed elegancia lengi be a termet. A könnyedség jellemzi Elek Ferenc lépteit is, fehér ruhában, mint egy tündér - vagy inkább mint kettő az egyben - szökdécsel a paravánra vetített videón a színpad felett. A vágás meg-megakasztotta mozdulatai, a szabadjára eresztett szőke parókája, a mezítelen lábai múltszázad eleji némafilmet idéznek, egyben a kortárs tánc úttörő nagyasszonyait, és természetesen elsősorban az est jelen nem lévő főszereplőjét, Bozsik Yvette-et.
Ha az előző évadban, a Kamrában bemutatott Lány, kertben című Bozsik Yvette rendezés a koreográfus gyerekkorát mutatta meg görbe tükörben, akkor az Újravágva a pálya, a munkamódszer torz tükörképe. A címlap szerint ez a mű válogatás a korábbi előadásokból kimaradt jelenetekből, az elmulasztott lehetőségek tárházából, de sokkal inkább az eddigi életműre adott reflexiók és önreflexiók gyűjteménye. Szélmalomharc a beskatulyázás ellen az eklektika és a humor eszközével, hiszen a koreográfus pontról pontra megidézi életműve sarokköveit mind mozdulatokban, mind témákban. A szexualitás, a női csábítás és a női kiszolgáltatottság, a „sérült" emberek életére, gondolataira, művészetére való nyitott odafigyelés, a zárkózott, rejtőzködő mégis exibicionista alkotói lét, a balett, a modern, csipetnyi keleti, a haj, a kéz verdeső rebbenései mind ott vannak az újravágott verzióban is.
Vati Tamás - Fotó: Horváth Judit © Bozsik Yvette Társulat
Mégis az előadás jelenvalósága épp a koreográfiák írásban rögzített, kritikákban megfogalmazott, pár soros summázása ellen küzd. Az előadók mintegy étlapról idézik fel a többnyire elmarasztaló, de felolvasva szórakoztató kritikarészleteket. Majd később, mint egy divatbemutatón, a mikrofon elé sétálva beleburkolóznak egy-egy felolvasott méltató állításba. A legélvezetesebb Krausz Alíz fád ábrázattal előadott, mély hangú, groteszk hangsúlyú felolvasása. Vagy Vati Tamás, aki önmaga élő szobrává válik a felmagasztaló kritika hallatára: egyszer kontraposztban feszít tigrisbőrből szabott alsónadrágjában, máskor pedig, mint a tökéletes clown, kicsavart testtel egy csupasz, bamba fiókát mintáz, ki megteszi első szárnycsapásait, meddő próbálkozásként. Az egyetlen olyan kritika, amit a szerző nevével együtt idéznek fel, már komorabb hangulatot teremt. Barkó Tamás Braille-íráson futtatva ujjait arról olvas, hogy a Bozsik Yvette Társulat Lélektánc című produkciója kihasználja a vak embereket, majd a saját élményeit kezdi mesélni a balerinákkal közös munkáról, a női test ízeiről és illatairól. Beszámolója közben a látássérült előadó maga is belekeveredik az előadásban újra és újra megjelenő meztelenségbe, a sikamlós pózokba, a kusza csoportjelenetekben lüktető játékba.
Az Újravágvát nem a felolvasott kritikarészletek tagolják, ezek csak amolyan szóbeli tirádák a folyamatosan változó ritmusú előadás felszínén. A lüktetést, az etűdöket a zenék sokszínű váltakozása teremti meg. Az előadás rögtön egy kirobbanó, vibráló számmal kezdődik és Amândio Cardoso fénnyel cicázó szólójával. A portugál táncos egyfajta showman szerepét is betölti az előadásban, jó ritmusban előadott angol nyelvű szövegeket kántál, de gyakori a francia nyelv használata, kalapos, felhajtott gallérú alakok, franciás hangulatok is megjelennek a játékban. Az előadással párhuzamosan futó film végén van egy apró utalás arra, hogy olyan ez az este, mintha betettek volna egy jobbnál jobb zenei válogatást tartalmazó CD-t a lejátszóba, a társulat pedig mozgalmas koreográfiákkal reagál a zenei anyagra. Van itt a dél-koreai szappanoperák romantikus dalaira emlékeztető duó, country- és komolyzene, francia rap és kaotikus ska is. Van, hogy szinte csak a zenét hallgatjuk, annyira minimális vagy sematikus a történés a színpadon, máskor sikamlós duók, vagy egymásba gabalyodó kezek, lábak és fejek, emberkupacok láthatók. A záróképben pedig a nézőtérnek időközben háttal fordított kanapéról fokozatosan egy nagy ívű össztáncba lépnek be a táncosok, ezzel szüntetve meg az önreflexív, magukra kívülről, a nézők szemszögéből tekintő helyzetüket.
Fotó: Horváth Judit © Bozsik Yvette Társulat
A zenei etűdökre, idézetekre és mozdulatsorokra töredezett játékot a közbe-közbe vágott vagy épp a színpadi cselekménnyel párhuzamosan futó szatirikus filmrészletek gyúrják valamiképp egységes, de pszeudo történetté. Mint kiderül, egy fiktív válság látlelete a színpadon dúló káosz. A koreográfus ugyanis kiöregedett, meghízott, pityereg a múltján, egy korábbi előadása, a Sárga tapéta DVD-jét szorongatva. Elek Ferenc Bozsik Yvette szerepében bájos közönségességgel utánozza a színpadi táncok mozdulatsorát, máskor pedig rókaprémmel a nyakán játssza az elfoglalt és idegileg meggyötört társulatvezető üzletasszony szerepét. Talán a legmesteribb filmjelenet az, mikor az elázott szőke paróka és a puha párnás test alól kibukkan egy tar koponya: Vati Tamás és a filmbeli Bozsik Yvette románcát leplezi le ez a bulvár fürdőjelenet.
A játék vége előtt nem sokkal, a nézők sorai közül a színpadra lép Iványi Marcell, a társulat kreatív producere. Bejelentését (miszerint Bozsik Yvette kimerült, és alkotói válságban van) kissé felesleges és túl direkt fordulatnak éreztem, de végülis ő mondta ki a fiktív történet talán picit fantáziátlan kulcsmondatát: a társulat új vezetőt keres, várják a jelentkezőket az előadás után az előtérben.
Összességében az Újravágva egy emlékezetes képekben, koreográfiai részletekben, vérpezsdítő zenékben bővelkedő szórakoztató előadás. Hibája, hogy a nagyszerű össztánc ellenére elbizonytalanodik, elaprózódik a befejezése: a koreográfia nélkül maradt, rendkívül vastapsgyanús francia rap számot Iványi Marcell álláshirdetése, majd a külön műként is megálló össztánc követi, végül a videón az orrunkra csapja a wc ajtót Elek Ferenc, azaz Bozsik Yvette... Zsongott a fejem hazafelé, persze lehet, hogy így érte célját a mű, kiakolbólított a megszokott skatulyák rendszeréből.
Újravágva
Bozsik Yvette Társulat
Tér: Vati Tamás
Jelmez: Juristovszky Sosa, Tamara Barnoff
Fény: Pető József
Videó: Hörcher Gábor
Zene: Philippe Heritier, Yonderboi
Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette
Előadók: Amândio Cardoso, Barkó Tamás, Elek Ferenc, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Iványi Marcell, Kalmár Attila, Krausz Alíz, Tallós Andrea, Samantha Kettle, Szakonyi Györk, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs
Helyszín: Trafó
Bemutató: 2010. január 28.
Králl Csaba: Mindent bozsikról № 2.
vmr: Szexkoreográfia haladóknak
Zsedényi Balázs: Egy elmaradt fesztivál fináléja
Bozsik Yvette humorral reagál a kritikára
