Csak egy pici hiányzik
Beszélgetés Pálfi Györggyel
Pálfi György (1974) filmrendező, forgatókönyvíró volt az Alternatív Színházi Szemle egyik zsűritagja. A fesztivál díjkiosztása után beszélgettünk vele tapasztalatairól, benyomásairól.
A kormány komornyikjai
– Amikor meghívtak az Alternatív Színházi Szemle zsűrijébe, akkor belekerültél egy helyzetbe is, amely a független színházakat sújtja. Itt vannak előttünk az asztalon azok a felhívások és jelvények, amelyek a függetlenek érdekében tartott demonstrációkra szólítanak fel, hogy tiltakozzunk az ellen, hogy az alternatív társulatoktól elvonták a megítélt támogatásuk 34%-át. Gondolom, a szemle rendezői tájékoztattak erről a helyzetről.
– Nem kellett tájékoztatniuk, mert ismerem, figyelem a fejleményeket.
– És filmesként mit gondolsz róluk?
– Beszélgettünk erről a független társulatokkal, és mondtam nekik, hogy ami náluk 34%, az nálunk 60%. A magyar filmeseket jelen pillanatban teljesen lenullázták, július óta nem indulhat el egyetlen olyan új produkció sem, amelyhez a magyar állam vagy a Mozgókép Közalapítvány támogatása lenne szükséges. Még akkor sem, ha ezeknek a produkcióknak a törvény szerint, a nézőszámra vagy a fesztiválszereplésre jutó normatíva alapján támogatást kellene kapniuk. Ezeket az összegeket sem adja ki a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Tehát teljes patthelyzetbe kerültünk: jogsértés az is, ha az alkotók nem kapják meg ezt a támogatást, de ha az alapítvány mégis kiadná ezt az összeget, akkor az alapítvány a törvényekkel, magával a Ptk-val kerülne szembe.
De az irodalom esetében is leállították a Márai-programot. És az NKA-tól megvont kétmilliárd forint is érinti a többi művészeti ágat. Ez mindenkit nehéz helyzetbe hoz. Nekem úgy tűnik – bár lehet, hogy nem vagyok tisztában a számokkal –, mintha az alkotó értelmiséget valahogy jobban sújtanák a megszorítások, mint az egyéb ágazatokat. Senki nem érti igazán, hogy miért ezt az amúgy is alulfinanszírozott területet sújtják az elvonások. A kultúra aránytalanul nagy mértékben „vette ki a részét” az elvonásokból. Felfoghatatlan, hogy ezt a területet miért érte ekkora érvágás.
– Ez véletlenült történik így, vagy látsz benne valamifajta tudatosságot?
– Sajnos látok benne valamiféle tendenciát. A politikusok – pártállástól és kormánytól függetlenül – az elmúlt húsz évben mindent megtettek azért, hogy az államról leválni akaró, saját gazdasági alapjait adókedvezményekkel és egyéb finanszírozási lehetőségekkel megteremteni akaró kulturális próbálkozások lehetetlenné váljanak. Ezeket a törekvéseket alapból elutasították és elvágták a politikusok, és mindig is pénzelosztó szerepre törekedtek. Így a mindenkori éves költségvetés vitájának tették ki a kultúra támogatását, miközben nem egy ötlet, közgazdaságilag igenis érvényes javaslat volt az asztalukon, hogy miképp lehetne a kulturális életet függetleníteni a mindenkori politikától. Ami nem jelenté azt, hogy a politika ezen felül nem költhetne a kultúrára, csak azt, hogy ez a terület nem lenne teljesen kiszolgáltatva az állami költségvetésnek. Ezzel azt is mondom, hogy minden eddigi kormánynak nagyon nagy bűne, hogy a saját komornyikjává akarta tenni az alkotókat. Kinek milyen az ízlése: ki markánsabban, ki kevésbé határozottan törekedett erre, de a végeredmény minden kormányzati ciklusban ugyanaz volt. Most úgy látszik, van alap mire hivatkozni: nehéz gazdasági helyzetben van az ország, és senkit sem érdekel igazán a kultúra. Nem véletlenül van a független színházak demonstrációjának jelvényére ez írva, hogy „Érdekel?”. Mit válaszolhat erre egy gyanútlan járókelő? „Hű, a fene sem tudja, hogy érdekel-e most a kultúra”…
– És te mit tapasztaltál?
– Azok az előadások, amiket láttam, teltházakkal mentek. Sőt még maradtak is kint emberek, itt a Merlinben, ahol az Alternatív Színházi Szemlét rendezték (a szintén megvonásokkal sújtott Debrecen helyett). Lehet, hogy tizenegy előadásból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az embereket érdekli a kultúra. És a jelenlegi kormányzat ennek épp az ellenkezőjét is kommunikálja: amíg nem lehet rendesen enni, inni, amíg nincsenek kórházi ágyak, addig a kultúra nem igazán fontos. De szerintem nem lehet ezeket a dolgokat összekeverni, mert a kultúra nem a kórházi ágyaktól vagy a sertésállomány fölfejlesztésétől veszi el a pénzt.
– Fölösleges őket kijátszani egymás ellen.
– És ha már a politika azt akarja, hogy ő ossza a pénzt, akkor legyen szíves, ossza is, és ne csak alamizsnát adjon. Igazából semmi mást nem kérnek ezek az ágazatok (a filmesek, a színháziak, a többi alkotó ember), csak lehetőséget arra, hogy dolgozhassanak. Ez nem feltétlenül kerül nagyon sok pénzbe, de valamibe azért kerül. De ezzel szemben most bizonyos szakmák „kiéheztetése” zajlik. Pedig ezen a területen is emberek dolgoznak, élnek, nekik is be kéne fizetniük a számlákat, a törlesztő részleteket, ha lenne miből.
