Közös bűnünk

Kinek van igaza?

Hogy nem hősöket látunk a hősi szerepkörökben, az felerősíti a kérdést, hogy kinek is van igaza ebben a történetben. Hogy vannak-e még olyan közös értékek, amelyek alapján megítélhető mindaz, ami történik.

Háy János átiratát meghatározó betoldásokban, bővítésekben ez fontos motívummá válik, amit a rendezés is hangsúlyoz a maga eszközeivel. Szophoklész darabjában Elektrának még egyértelműen igaza van Klütaimnésztrával szemben, amikor számon kéri rajta apja halálát (ugyanakkor azt is kijelenti, hogy az anyja tette olyan törvényt léptetett életbe, amely mindenki számára veszedelmet jelent: „Vigyázz, ha halandóknak ily törvényt hozol, / nehogy magadra hozz keserves bánatot" 8). Klütiamnésztra itt egyértelműen a védekező szerepébe szorul, és csak annyit tud tenni, hogy szemtelenségnek, dölyfös gyalázásnak minősíti Elektra szavait. Mire a lány azt válaszolja, hogy szégyelli is magát érte, mert „nem a / koromhoz és magamhoz illőt mívelek", de ez is Klütaimnésztra miatt történik, mert „az ocsmány példa ocsmány tettekhez vezet".

Bornemiszánál Clytemnestra már sokkal határozottabban viselkedik, sőt végül meg is fenyegeti Electrát: „Ó, Isten veszted, ördög leány! Lám nagyobb az nyelved az fejednél! Vesztegj csak, kurvanő leánya! Szent Asszony úgy segítsen, fizetsz ezért, mihent Aegistus megjű!" Háy János átdolgozásában viszont nemcsak Iphígénia feláldozását említi Agamemnón bűneként Klütaimnésztra, hanem elvi vitába is bonyolódik Elektrával, ezek az átdolgozás szemléletét kifejező legfontosabb bővítések. „Egy apa a gyermekét nem ölheti, legfeljebb a gyermekéért ölhet, ezt nem kérheti senkitől egy isten... Én csak helyére billentettem a világot a büntetéssel" – mondja a lányának. Majd hozzáteszi: „Halálra halál, egyszer vége kell, hogy szakadjon a sor, mert különben soha nem lesz béke a teremtett világban." Erre Elektra előbb ironikusan reagál („amíg te ölsz, addig tart a sor, de onnéttól legyen vége!"), majd megengedőbben szól: „El is fogadnám, ha a lányod halála volna az igazi ok". Majd az anyja fejére olvassa, hogy „mindörökké telhetetlen voltál a bujaságban!", s hogy a gyilkosság igazi oka szerinte az, hogy Aigiszthosszal, „a vérnősző barommal kedvvel lakhassál". Klütaimnésztra most mintha őszintén mondaná, hogy nem ezért történt a gyilkosság. És hogy miért él még mindig Aigiszthosszal? Mert szereti.
És ez valószínűleg igaz lehet, mert erőt merít belőle, hogy visszatámadjon. Azzal vádolja Elektrát, hogy valójában ő is bűnrészes Iphígénia halálában. „Te biztattad atyád a gyilkosságra, mert egyedül akartál maradni a kedvenc lánya. Nem bírtad elviselni, hogy jön egy testvér, s hirtelen megváltozik apádban az érzés" – mondja. Hathatna ez merő koholmánynak, szemenszedett feltételezésnek, ha nem azt látnánk az előadásban, hogy mindez elbizonytalanítja, sőt megrendíti Elektrát. Láthatóan gyenge pontjára tapintott a vád.

„Bűnre bűnnel felel"

Háy János átdolgozásában és a belőle készült Horváth Csaba-rendezésben a bűnöknek és vétkeknek egy sokkal bonyolultabb és eldönthetetlenebb hálózata rajzolódik ki, mint bármelyik korábbi Elektra-változatban. Ez a kaposvári előadás zárlatában is hangsúlyossá válik. A bosszú után Aigiszthosz megölésekor felrémlik a diadal lehetősége, mikor Oresztész kijelenti: „Ez legyen a jutalma hamis királyságodnak!" Majd Elektra így ünnepli a győzelmet: „Újra miénk a királyság. A bűnösökre lecsapott az isteni akarat".

De megérkezik Khrüszothemisz (ő már sem Szophoklésznál, sem Bornemiszánál nem tér vissza), és döbbenten konstatálja anyja halálát: „Gyilkos vagy, Oresztész, gyilkos!" – támad a fivérére. Mire az csak annyit tud mondani: „Nem én pusztítottam el, hanem a bűne." De ezt a logikát egyetlen gesztussal megkérdőjelezi Khrüszothemisz. Ez nemcsak azért válik hangsúlyossá, mert a történet zárásaként hangzik el, hanem azért is, mert sok mindent kifejez Háy János átdolgozásának szuverén szemléletéből: „Bűnre bűnnel felel, ki más megoldást nem lel. Istent emleget, holott nem vezérelte más csak önös érdeke. Eddig csak apátlan voltam, s ím anyátlan is lettem, nektek helyreállt a világ, nekem épp kizökkent."

És erre ráerősít a Mester által elmondott epilógus is. Itt fontos változtatásokat iktatott be az átdolgozás. Háy átveszi ugyan Bornemisza mondatát: „ez a ház mindörökké tele van rakva veszedelemmel", de ennek bizonyítékaként nem az Átreusz-ház történetét meséli el, mint Bornemisza, hanem általánosabban fogalmaz: „Apa öli lányát, feleség pusztítja férjét, anya tagadja ki lányát, pusztítani akarja el egyszülött fiát". Mindebből logikus konklúzió következik, amely szintén csak Háy átdolgozásában hangzik el: „S persze bűnre bűn, s minden bűnért mindenki meglakol."

Ez utóbbi gondolatot az előadás azzal is megerősíti, hogy Gyuricza István ezúttal nem magában mondja el a szöveget, hanem ott ülnek körülötte a kar tagjai – ha úgy tetszik a közösség vétek nélül is bűnhődő tagjai.

Mert ennek a harcnak ez a vége: nem lehet visszazökkenteni az időt. Mert ami valaki számára a világ rendjének helyrebillentését jelentené, az más számára épp kizökkentését. Ez a kaposvári előadás legfőbb gondolata. Hogy nincsenek már olyan közös nézőpontok, mindenki által együttesen vallott (vállalható) értékek, amelyek alapján megítélhetőek lennének a cselekedetek. És ami kijelölhetné az életünk mindenki számára elfogadható közös irányait. A közösség a teljes széthullás állapotába jutott. Itt minden bűnt megszenved mindenki. Nincs mentség: ez a világ a közös bűnünk.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/9. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft