Az igazság homálya

[...]

A megjósolt jelen

Bár az Istenítéletet indító jelenet összhatása az 1995-ös kaposvári bemutatóhoz képest lényegében nem változott sem a 2008-as pécsi, sem a 2015-ös vígszínházi előadásban, mégis teljesen más lett a jelentése. 1995-ben a kritikák még csak a kaposvári rendező nagyszerű dramaturgiai érzékét és kiváló mesterségbeli tudását emelték ki. Egybehangzóan azt állították, hogy Miller klasszikussá vált darabjának érvényes változatát teremtette meg, de arról nem esett szó, hogy mindennek különösebb társadalmi aktualitása lenne.

A 2008-as pécsi előadásról szóló kritikák már erre is kitérnek. A tömeg, a közösség kiemelt szerepét elemezve például Urbán Balázs azt írta, hogy a játék arról szól, hogy „a diktatúrát nem feltétlenül valami démonikusan kegyetlen felső hatalom szüli, hanem »alulról« – ostobaságból, haszonvágyból, bosszúból és félelemből – is felépíthető. S az így keletkező hisztéria sodrásában végül kiszolgáltatottá válhat mindenki – nem csupán az áldozatok, de azok is, akik az őrületet gerjesztették, vagy éppen a hasznot kívánták lefölözni."(1.)

Mindez azt is jelenti, hogy Mohácsi már 1995-ben azt ábrázolta, amely a társadalom működésében igazán csak 2008-ban, és még inkább 2015-ben vált igazán nyilvánvalóvá. Többek között a tömegmozgatásban is a társadalom mélyére szorított feszültségeket, ellentéteket, indulatokat jelezte, amelyek tényleges robbanással fenyegettek, és amelyek alapvetően eltorzították a rendszerváltást követően remélt társadalmi fejlődést. (A kibontakozó új világtól sokan azt remélték, hogy a fanatizmus, a megvezethetőség, a manipuláció eltűnik belőle. Hogy végre öntudatra ébredő, felvilágosult, szabad emberek fogják formálni a jövőt...) Ehelyett Mohácsi az 1995-ös Istenítéletben (és más előadásaiban) is – és nemcsak a főszereplőkben, hanem a háttérfigurákban is – azokat a kétes emberi minőségeket mutatta meg, amelyek összhatásukban nem a kooperáció, a kompromisszumkeresés képességét ígérik, hanem egyre inkább a kíméletlen küzdelmek, az önfelszámoló harc irányába lökik a közösséget. Az Istenítélet színházi hatásának egyik legfőbb társadalmi üzenete ez.
Ennek az élménynek az erősödését érzékeljük, ha végigtekintünk az Istenítélet előadástörténetén. Az igazán nagy színház nem feltétlenül arról szól, ami a jelenben történik, hanem arról, ami a zsigerekben, a tudatalatti indulatokban, az álmokban készülődik. Ami szorongással tölti el az embert, és ami így öntudatlanul is alakítja a viselkedését, a világhoz, a többiekhez való viszonyát, lelki, szellemi horizontját. Az 1995-ös kaposvári bemutatót szakmailag az tette fontossá, hogy igen hatásosan (de nem hatásvadász módon) ábrázolt lényeges emberi, társadalmi mechanizmusokat. Színháztörténeti jelentőségét pedig az adta, hogy már akkor azt mutatta meg, ami igazán 13 vagy 20 év múlva lett meghatározó a magyar társadalom „fejlődésében".

A kávéház azt a pillanatot ragadta meg, amikor a kapitalizmus szelleme kezdte átformálni a társadalmat. (Nem véletlenül kapta az előadás az Eredeti tőkefelhalmozás ... két részben alcímet). Az előadás ábrázolta világban senkit nem érdekelt semmilyen elv, erkölcs vagy érték, mindenki a maga teremtette érdekeket próbálta érvényesíteni – a szerelemben éppoly kíméletlenül, mint az üzletben.

Ennek a folyamatnak a következő fázisa jelent meg az Istenítéletben, amely arról beszél, hogy elég néhány manipulátor, aki képes a tömeg egy részét fanatizálni, s ezzel démonizálni a hatalmat, ezáltal uralni a világot – s mintegy „járulékos veszteségként" a katasztrófa peremére lökni a közösséget. A 2008-as pécsi bemutató kapcsán a kritikusok még keresték a kifejezést, hogy pontosan miről is szól ez a nagy erejű előadás. A 2015-ös vígszínházi bemutató kapcsán azonban már senkinek sincs kétsége, hogy a jelent látjuk a színpadon. Anélkül vált aktuálissá egy húszéves előadás, hogy bármi lényeges változott volna magában a rendezői koncepcióban.

Pontosabban sok minden változott, mert alapvetően megváltozott az előadás társadalmi kontextusa. Ami egykor Kaposvárott erős, sodró színházi hatásnak tűnt, az most a Vígszínházban zsigerekig hatoló indulati erőként működik, amely komoly stresszhelyzetbe hozhatja az előadást empatikusan figyelő nézőket is. Pedig a színpadi helyzetek továbbra sem fordíthatók le jelenkori politikai-társadalmi szituációkra, összességében mégis úgy érzi a néző, hogy a saját világáról szól mindaz, amit lát.

Pedig Mohácsi nem készített kulcsdrámát Miller darabjából, semmilyen azonosíthatóságot, megfeleltetést nem jelez, nem játszik rá semmiféle áthallásra (pedig volt olyan előadása, amelyben ez is fontos eszköze volt a humornak), de azt határozottan érzékelteti, hogy modelldrámát látunk. Egyébiránt maga Miller is így dolgozott: 1953-ban azért idézte fel az 1692-es boszorkánypereket, hogy a McCarthy szenátor irányította Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság szellemét, működésmódját mutassa be, amelyről maga is bőségesen szerzett tapasztalatokat. (Nyilván a darab '61-es magyarországi ősbemutatójának(2.) kapcsán sokan gondoltak az 50-es évek kelet-európai koncepciós pereire is.)
A darab utalásai egy az egyben nem vonatkozhatók a jelenre. (Miller szövege sem így működött annak idején.) Ma nem pontosan így zajlanak a politikai játszmák, nem ezek a manipulációs technikák hatnak. De a megvezethetőség ugyanígy működik, s ennek nyomán ugyanaz a gyilkos fanatizmus válik uralkodóvá. A Vígszínház előadásának elsöprő sikere (a bemutatón felállva tapsoltak a nézők) erre a ráismerésre utal.

[...]

Lábjegyzetek

1. Urbán Balázs: Perújrafelvétel. Revizor 2009.06.04. http://www.revizoronline.com/hu/cikk/928/istenitelet-a-miller-salemi-boszorkanyok-pecsi-nemzeti-szinhaz-poszt-2009/

2. Marton Endre rendezését a Nemzeti Színházban játszották Bitskey Tibor (Proctor), Mészáros Ági (Proctorné), Pécsi Ildikó fh. (Abigail), Ungváry László (Parris), Kálmán György (Hale), Básti Lajos (Danforth) főszereplésével.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft