Titkok helyett

Nemcsak a botrány, hanem az elkészült előadás is nagy figyelmet kapott. A produkció szerepelt a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Reflex Színházi Fesztiválon, és beválogatták a POSZT 2018-as versenyprogramjába is. Ott a hírek szerint a szünetben a közönsége harmada, fele otthagyta az előadást, a zsűri azonban ezt tartotta a legjobb előadásnak, emellett neki ítélte a legjobb díszlet díját is, valamint a főszerepet játszó Imre Éva is megkapta a legjobb női alakítás díját.

A színház iránt érdeklődő közönség nagyobb része nyilván előbb értesült az előadás körüli botrányról (és talán a szakmai sikereiről), mint hogy látta volna magát a produkciót. Így amikor végül megnézte, döntenie kellett: képes-e a botránytól függetlenül, csak esztétikai szempontok alapján értékelni Andriy Zholdak munkáját. Volt, akit annyira lenyűgözött a rendezés, hogy méltatlannak tartotta összemosni a „remekművet" a születése körülményeivel. Mást viszont annyira felbosszantott az előadás, hogy esztétikai értelemben sem volt képes mást látni benne, mint a rendező erőszakosságának megnyilvánulásait.

A megosztó produkcióról akkor is csak megosztóan lehetne írni, ha elhatároznánk, hogy nem értékeljük az előadást, csak a jellegzetességeit próbáljuk bemutatni. Egyrészt fontos elmondani, hogy a rendező nem Ibsen darabjának szoros követését tartotta feladatának, és a drámainterpretáció helyébe szuverén rendezői látomást állított, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ezzel meghaladta-e (esetleg megsemmisítette) Ibsen művét vagy épp ellenkezőleg: a norvég drámaíró által felvetett problémák 21. századi vizsgálatának lehetőségét teremtette meg. Azt is fontos elmondani az előadás kapcsán, hogy benne – a magyar színpadokon megszokottakkal ellentétben – háttérbe szorul a verbalitás, a rendezés elsősorban képek, hanghatások, mozgások segítségével fogalmazott, de ezzel kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy ezen a komplexebb nyelven a rendező Ibsenhez hasonló markáns kijelentéseket tesz-e. Egyáltalán mit lehet kiolvasni Andriy Zholdak képeiből, színpadi akcióiból, az általa felépített szuverén rendezői látomásból? Azt is határozottan meg kell állapítani, hogy Zholdak a magyar színpadokon szokatlan játékmódot kért a színészeitől, de atekintetben már igencsak megoszlanak a vélemények, hogy ezzel a rendező szokatlanul intenzív (tehát hatásában nyugtalanító, felkavaró) jelenlétet teremt-e a színpadon, vagy épp ellenkezőleg: olyan feladatokba űzte a színészeit, amelynek képtelenség megfelelni, nem hat igaznak, amit csinálnak, sőt néha kifejezetten kellemetlen nézni őket.

Ezeknek a lehetőségeknek mindegyike (sőt ezek számtalan variációja, árnyalata) egyaránt felbukkant az előadás közönségreakcióiban, illetve szakmai reflexiójában. Ez a szokásosnál is nehezebbé teszi, hogy termékeny diskurzus alakulhasson ki az előadásról (miközben továbbra is nyitott a kérdés, hogy ennek részévé kell-e tenni azt is, hogy ki hogyan vélekedik a rendező erőszakos fellépéséről). Mivel az előadás rendkívül összetett problémákat vet fel, és sokféle módon lehetne közelíteni hozzá, ezúttal csak egyetlen szempontból vizsgáljuk, hogy miképp viszonyul Ibsenhez, hogyan mozdul el a darabtól, és hova jut ezen az úton.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén): 335 Ft