Töretlenül

– Egy olyan neves külföldi vendégkoreográfus, mint Cameron McMillan magyarországi tartózkodása és alkotói honoráriuma nemigen fér bele a Pécsi Balett büdzséjébe. Milyen kiemelt program keretében kerülhetett sor mégis a meghívására?

– A pénz nem minden a művészetben, de természetesen nélkülözhetetlen. A Pécs 2010 Menedzsmentközponttól kaptunk erre a produkcióra támogatást. Nem kellett sokáig győzködni a városvezetést, mert szerencsére minden egybeesett: EKF nagykövetek vagyunk, ráadásul 2010-ben ünnepli a Pécsi Balett a megalapításának 50. évfordulóját. Ebben az évben így Leo Mujicot és Cameron McMillant is meghívhattuk, akik mindketten nemzetközileg is elismert koreográfusok. Együttesvezetőként számomra az volt a legszebb a velük való munkában, hogy a táncosaink teljes mértékben meg tudtak/tudnak felelni a magasabb szintű elvárásoknak. Szakmailag olyan minőséget és tudást halmoztak fel ebben az évben, amiből a következő 5-6 évben is tudnak majd táplálkozni. Miért mondom azt, hogy 5-6 év? Azért, mert a táncművészet gyorsan fejlődő művészeti ág, és 5-6 évente újabb hatásokat és impulzusokat kell magunkba szívnunk, hogy mindig fejlődni tudjunk.

– Miért esett Cameron McMillan személyére a választás?

– Először egy abszolút világsztárt, Rafael Bonachelát szerettem volna meghívni. Több külföldön táncoló barátom-kollégám dolgozott már vele, és az a táncstílus, amit ő képvisel, nagyon újfajta és innovatív lehetett volna itthon Magyarországon, illetve illeszkedett volna  a Pécsi Balett profiljához. Rafael Bonachela jelenleg a Sydney Ballet igazgatója, valamint van egy saját együttese Európában a Rafael Bonachela Dance Company. Ő sajnos nem ért rá, hiszen tudjuk, hogy nyugaton a koreográfusok 5-6 évre előre le vannak kötve. Ezért kértük, hogy javasoljon valakit, aki hasonló színvonalat és stílust képvisel. Ő ajánlotta tanítványát, Cameron McMillant, aki már ott van a sztárság küszöbén, de magyar pénztárcával még épp megfizethető. Megnéztük a munkáit, beszéltünk vele, anyagokat kértünk tőle, illetve tudjuk, hogy azok az együttesek, ahol eddig koreografált, a világ legjobb együttesei. Mindez azt mutatta, hogy komoly minőséget hozhat az együttesnek. Szerencsénk volt, mert ugyan már le volt kötve, de ezt a feladatot olyan nagy kihívásnak érezte – hiszen Közép-Európában még nem koreografált, és ez a kultúra nagyon vonzotta őt –, hogy elvállalta a felkérést.

– A Pécsi Balett ebben az évadban ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. Az idei produkciókban kiemelkedő színvonalat mutatott az együttes mind tánctechnikai, mind előadói szempontokból. Úgy látom, hogy az együttes nyitottsága, munkabírása és „tanulási befogadó készsége” határtalan. Mik a további tervei?

– Természetesen ugyanezt a lendületes, fiatalos, dinamikus, olykor egészségesen agresszív mentalitást szeretném folytatni mint együttesvezető. Aki figyeli a Pécsi Balett munkáját, láthatja, hogy komoly minőségi változás történt az együttesben: arculatában kezdi megtalálni önmagát, a táncosok tudása, tánctechnikája és állapota európai szintű minőséget képvisel, és nagyon fontos az is, hogy a társulat együttesként funkcionál – értem ezalatt a komoly műhelymunkát és a folyamatos együttműködést. Aki csak részben pillant bele az együttes munkájába, az is láthatja az elmúlt évek díjhalmazát, amit az együttes és külön-külön a táncművészek kaptak. Az elmúlt évtized során nem kaptunk annyi díjat, mint az elmúlt három évben.

– Hogy látja a Pécsi Balett további lehetőségeit a jubileumi év után? Folytathatóak-e az eddigi törekvések, megtartható-e a jelenlegi színvonal a szerényebb anyagi lehetőségek és a színház élén bekövetkező igazgatóváltás után is?

– Úgy érzem, megvan bennem az erő, kitartás és szorgalom, hogy amit elkezdtem, azt töretlenül képes leszek folytatni. A szakma elismeri és támogatja tevékenységünket, a közönség szeretetét egyértelműen élvezzük. Az elmúlt időszakban komoly szponzorációs pénzekre tudtunk szert tenni, utaztunk itthon és külföldön is, mindannak ellenére, hogy az NKA és a színház forrásai is apadtak. Külföldi, elismert koreográfusokat, balettmestereket tudtam hívni. Én és a társulat, együtt készek vagyunk arra, hogy ezt az utat tovább folytassuk, és még jobbak legyünk. Ha a politika ezt nem látja, és elhisz olyan információkat, ami mögött nincs racionalitás és szakmai hitelesség, csak kapcsolatrendszer és barátság működik – ami tudjuk, hogy nem újkeletű –, akkor azt érzem, hogy az együttes 60 százaléka, ha nem itt, akkor másutt folytatja velem a közös munkát. Ott, ahol befogadnak minket, ahol igény van ránk.