Egy történet vége
Igazgatóváltás Egerben
A Csizmadia Tibor fémjelezte korszak lezárulását már az is előrevetítette, hogy az eddigi direktor nem pályázott újra a színház élére. Az Ellenfény legutóbbi számában – a legújabb produkciók bemutatása mellett – megszólalnak a társulat (jelenlegi) vezető színészei, akik már a kényszerű változás tudatában, de még az igazgatói posztra pályázók személyének ismerete nélkül beszéltek az egri társulat tíz éves építkezéséről, jelenéről és lehetséges jövőjéről.
Ezekben az interjúkban sok mindenről szó esett. Például arról, hogy Csizmadia Tibor miért nem pályázott. „Csak sejtéseim vannak, hogy miért nem pályázik” – mondta Kaszás Gergő. „Ha néha pedzegettem is az efféle kérdéseket, azt éreztem, hogy nem szívesen beszél erről, így én is annyiban hagytam. Annyit látok, hogy nagyon lefárasztják a középszerű hivatalnokok, akikkel hosszasan kell tárgyalni. Ráadásul ostoba módon nem csak a hivatalok tetejét cserélik ki minden választás után, hanem azokat is, akik alattuk dolgoznak. Ezért mindig újra és újra meg kell értetni mondjuk a megyei közgyűlésben dolgozó hivatalnokokkal, hogy a színházban nem csak este héttől tízig dolgoznak, és hogy egyébként meg nem folyik benne a pezsgő, és nem tartanak orgiákat mindenféle termekben – mert vannak ilyen elképzelések is a színházról. Mire nagy nehezen megérti valaki a megyei hivatalban, hogy miért kell színház, és miért kellene rá pénzt adni, addigra kirúgják, mert valaki más fiának vagy sógorának kell a hely. Ráadásul az idén radikálisan kevesebb pénzt adtak az egri színházra, mint korábban, és ennek a költségvetési vonzatai 2011-ben fognak jelentkezni. Ennyi pénzből nem lehet társulatot fenntartani. Azt hiszem, ilyesmikbe fáradt bele ...”
Emésztő tűz (Bozó Andrea, Rácz János, Kaszás Gergő)
Szóba került az is, hogy miért is jó az egri társulat. „Sok olyan ember van itt, aki hasonlóképpen gondolkodik a színházról. Nagyon munkás emberekből áll a társulat. Szeretnek dolgozni, próbálni, gondolkozni, energiát fektetni az előadásokba” – mondta Bozó Andrea. „Óvatosan fogalmazok, hogy ne hassak nagyképűnek, de én sokszor látok máshol olyan előadásokat, amelyek azért nem érintenek meg – bármennyire profi is a produkció –, mert nem érzem azt, hogy tétje lenne annak, amit a színészek csinálnak. Itt pedig azt élem meg, ezektől az emberektől azt kapom, hogy minden estének tétje van. Hogy igazán fontos nekünk az, amit csinálunk. És az is nagyon ritka, hogy emberileg is ilyen jól jön össze egy társulat. Ennek csak egy részét jelentik a színészek, legalább ilyen fontosak azok a rendezők is, akikkel dolgoztunk. Ők is valami olyasmit képviseltek, amivel össze tudták fogni a társulatot.”
Az is kiderül a beszélgetésekből, hogy nem egységes a társulat. „Jelen pillanatban Egerben két társulat van” – jelenti ki Mészáros Máté. Majd kérdésre válaszolva kifejti, hogy mit is ért ez alatt. „Mondjak valamit őszintén erről a nyolc évről? Tudod, mi iszonyatos sebeket ejtettünk és hatalmas sértődések okoztunk azzal, hogy odamentünk Egerbe színházat csinálni. Mert sokan vannak a társulatban olyanok, akik úgy élték meg ezt az időszakot, hogy őket félreállították, parkolópályára tették, és mindezt iszonyatosan igazságtalannak tartják. És lehet, hogy igazuk is van. Ettől vannak feszültségek a társulatban. Ez olyan, mint egy futballcsapat. Van tizenegy embered, akikkel eredményeket tudsz elérni, de még ott ülnek jónéhányan a cserepadon, akik úgy érzik, hogy nekik is helyük lenne a pályán. Persze, ha ők játszanának, nem biztos, hogy ugyanilyen jó eredményeket érne el a csapat. Szóval nagyon nehéz helyzet ez. Egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy az a csapat, amelyikről te beszélsz, nem az egri társulat egésze. És akik a cserepadon ülnek, azok nem tudnak igazán örülni a sikereinknek. Nem azért nem, mert rossz emberek, hanem azért, mert tele vannak rossz érzésekkel…”
A velencei kalmár (Ötvös András, Mészáros Máté)
A beszélgetésekben az is szóba került, hogy lehet-e egy 70 ezres kisvárosban igazán jó színházat csinálni. „Ez a kérdés senkinek sem jutott az eszébe, amikor elkezdtük. Azt tudtuk, hogy Eger nem szerepel az ország színházi térképén. De így sokkal izgalmasabb volt itt elkezdeni dolgozni, mint mondjuk Babarczy után Kaposváron. Itt tényleg föl lehetett építeni valamit. Az más kérdés, hogy valóban kicsi a város. Nem is az ízléssel van a legnagyobb baj, mert ez szerintem országos jelenség, hogy egyre inkább a gagyira vevők a nézők” – mondja Kaszás Gergő.
A nézői elvárások és a színház törekvéseinek összeegyeztethetőségéről Mészáros Sára így beszélt: „Nagy kérdés, hogy miképp lehet a nézői elvárásokat úgy követni, hogy a színház megőrizze, sőt emelje a maga szakmai színvonalát is. Szerintem Egerben ez sikerült, bár a nézők többsége itt is szórakozni akar a színházban, és azt nem tekinti mulatságnak, ha olyan szép és fontos gondolatokkal találkozik, amelyeken a hétköznapjaiban egyáltalán nem gondolkodik el. Csizmadia bátorságára vall, hogy például az utolsó évadot A selyemcipővel nyitotta.”
A selyemcipő (Ötvös András, Mészáros Sára)
Mészáros Máté úgy véli, hogy nem sikerült áttörést elérni az egri közönségnél. „Egyszerűen azt érzem, hogy nem sikerült megértetni velük azt, hogy nem azért hívjuk őket a színházba, hogy kikapcsolódjanak, hanem azért, hogy bekapcsolódjanak. Hogy mi nem fogjuk megkönnyíteni az életüket azzal, hogy a gonosz és rossz a világgal szemben – amelyből épp eleget látnak a híradókban – mi egy bájos és szeretni való világot mutatunk. Nem áltattuk őket azzal, hogy ha eljönnek a színházba, akkor itt nyugodtan hátradőlhetnek, mert itt csak kedves és mulatságos dolgokkal fognak találkozni, és csak nevetniük és bambulniuk kell. Mi azt gondoltuk, hogy nem ez a dolga a színháznak, és emiatt sok elégedetlenséggel találkoztunk.”
Blaskó Balázs épp ebben akar 180 fokos fordulatot elérni. „Reményteljes, érzelmes színházat szeretne, ahonnan katartikus élménnyel távozik a néző. ... – Tisztelem az elmúlt 10 év szakmai értékeit, de szolgálnunk kell a néző ízlését és igényeit. Szerethető, látogatható és támogatható, eszközeiben modern, de klasszikus, konzervatív, nemzeti népszínházat szeretnék itt Egerben megvalósítani – mondta. A közönségnek példára van szüksége, reményre.” Ellenpéldaként a színház idei első bemutatójára, A selyemcipőre utal („Akkor nem csak 150-en ülnek be a 417 férőhelyes nézőtérre, és szünetben nem megy majd haza 80 ember.”), amely valóban nem aratott sikert az egri nézők körében. Holott Paul Claudel világdrámája nem másról beszél, mint a keresztény hit lelki dimenzióiról, történelmet mozgató erejéről, és Zsótér Sándor rendezése a legtisztább színészi eszközökkel próbálta közvetíteni a darab gondolatiságát. Egy kultúrájára büszke városnak örülnie kellene annak, hogy megtörtént ez a magyarországi ősbemutató, még ha nyilvánvalóan nem is arathatott tömegsikert az igényes előadás.
Vadméz (Nádasy Erika, Blaskó Balázs)
Blaskó Balázs igazgatói bemutatkozásakor szó került a tánctagozat jövőjéről is. A téma pikantériáját az adja, hogy ennek vezetője, Barta Dóra riválisa volt Blaskó Balázsnak az igazgatói pályázaton. (Barta Dórával az számában közlünk interjút.) Blaskó Balázs a társulat előtt „elmondta azt is, hogy Csizmadia Tibor nagyon jó döntésének tartja, hogy megalapította a Gárdonyi Géza Színház Tánctagozatát, de az az irányzat, amelyet Barta Dóra képvisel, neki nem tetszik, és a színház jövőbeli ízléskínálatában nem tudja elképzelni. A tánctagozatot csak mint a prózai darabok kiszolgálóját tudja beleilleszteni.” (Egri Szín) Az új igazgató kijelentése egy „másik” sikertörténet végét is jelentheti, hiszen a két éve alakult tánctagozat épp azzal vívott ki magának rangot, hogy miközben „kiszolgálta” a prózai bemutatók igényeit is (sőt a színészek és a táncosok újfajta együtt működésének formáit is megteremtette), önálló kortárs együttesként saját darabokat is létrehozott. Blaskó Balázs kérdésekre válaszolva végül kijelentette, hogy „tánctagozat mindenképpen lesz, esetleg a tagjai változnak.” (Heol)
A társulati ülésen megszólaltak a társulat tagjai is. Kaszás Gergő elmondta, hogy „példa nélkülinek tartja az eljárást, miszerint nincs átmeneti időszak, azaz Csizmadia Tibornak február 1-jével távoznia kellett. – Elképesztőnek tartom, hogy a fejem fölül lecserélik a tetőt. Úgy érzem, lélekben, februártól már én sem vagyok tagja a társulatnak – mondta a színész, hozzátéve: természetesen hivatalosan tag, és a szerződésében vállaltakat teljesíti.” Ezután „Ötvös András nyíltan kijelentette: nem szeretne tovább itt dolgozni." (heol) „Sata Árpád és Kelemen Csaba az új igazgató védelmében szólalt fel: „szavazzunk bizalmat, és ne zárkózzunk el mindentől”. Venczel Valentin azt javasolta, hogy senki ne adja fel az elveit, értékeit, de a színésznek az a feladata, hogy megfeleljen a közönség igényeinek. Ennek ellentmondva Mészáros Sára kifejtette, hogy a színészek művész emberek, képviselnek valamilyen irányzatot, nem egyszerű egyik napról a másikra egy más irányzat elvárásainak megfelelni. Mindkét felszólalást megtapsolták.” (Egri szín) „A beszélgetés végén Jónás Péter dramaturg hűtötte le a kedélyeket. Megkérte a jelenlevőket, ne vádoljanak senkit, hiszen mindenkinek felajánlották, hogy szabadon döntsön.” (heol)
„Mielőtt szajkó gyakorlatával végleg elhitetné a sok kulissza forradalmár az egriekkel, hogy a Gárdonyi Géza Színház elmúlt évtizede egy szörnyű, csak a liberális szakértelmiségnek játszó és tetsző gyötrelmes időszak volt, nem árt egy kis megálljt parancsolnunk” – kezdődik az Egri Szín áttekintése az egri színház elmúlt 10 évéről, kitekintve a Csizmadia-korszak előtti két igazgatói ciklusra is. (A cikk teljes terjedelmében itt olvasható. Ehhez a „megálljhoz” szerettünk volna csatlakozni a színészportrék felidézésével, melyek teljes terjedelemben – az egri színház legújabb produkcióinak bemutatásával együtt – az Ellenfény 2010/12. számában olvashatók - jelenleg csak nyomtatott formában.
Kapcsolódó anyagok:
Blaskó Balázs igazgatói pályázata
Barta Dóra igazgatói pályázata
