Az első megoldandó feladat, hogy az önmagukban zárt, kerek egész történetek milyen dramaturgiával fűzhetők egymáshoz. A librettót jegyző Almási-Tóth András a La Fontaine-i állatseregletből választott egy főalakot, az Oroszlánt, aki vezére, uralkodója a körülötte lebzselő többieknek, a Hangyának, a Tücsöknek, a Nyúlnak, a Teknősnek, a Szarvasnak, a Békának, a Gólyának. Ám azt nem sikerült motiválnia, miért épp ezeket az állatokat választotta, és miért pont azok a történetek elevenednek meg, amik. A színpadi fikció által teremtett kvázi-reálszituációhoz (az Oroszlán enni kér, lefekszik, jön-megy) nem tudnak ízesülni a történetek, egyszerűen nem lelni az apropót, amiért előkerülnek. Az előadás nagyjából kétharmadát kitevő történetfüzért egyedül az köti össze, hogy az Oroszlán kommentálja azok tanulságait. Aztán a librettó behoz egy új szereplőt, a Rókát, aki színleléssel (vega lett, nem eszik állatot) és egy potyabulival maga mellé állítja az állatokat, az Oroszlánt meg elzavarják. A fordulatot az hozza, hogy a Róka alattomban csak elkezdi felfalni az alattvalóit, amit az Oroszlán leleplez, visszaszerezve ezzel pozícióját és a maradék alattvalók hódolatát. Nehezen védhető, mert felnőttes jópofizásnak hat az a hanyag szleng („na, spanom vagy, vagy nem vagy a spanom?”), amit ebben az utolsó harmadban beszélnek a szereplők.
Fotó: Dusa Gábor
La Fontaine Állatmese
Badora Társulat
Díszlet: Miareczky Edit
Jelmez: Horn Enikő
Maszk: Kovács Dániel
Fény: Pető József
Zene: Solti Árpád
Dalszöveg: Karafiáth Orsolya
Dramaturg: Almási-Tóth András
Koreográfus-rendező: Barta Dóra
Szereplők: Kulcsár Noémi, Horváth Zita, Zombori Dorottya, Nagy Eszter Kata, Csere Zoltán, Feledi János, Kiss Róbert, Darabont Áron
Helyszín: Nemzeti Táncszínház
Bemutató: 2010. október 3.