Mi történik a héten?
Heti ajánlónk 2. része: Bemutatók a hétvégén
Katona Imre: Madarak – Új Színház (2019. március 1.)
1973 decemberében mutatta be az Egyetemi Színpad az egyik legendás előadását, az Arisztophanész madarai című produkciót az antik komédia alapján Katona Imre (1943) írta és Ruszt József (1937-2005) rendezte.
A darab „tulajdonképpen Arisztophanész komédiájának adaptációja, de Katona Imre csak a cselekmény főbb pontjait vette át az eredetiből" – írta Nánay István a Profán szentély című, az Egyetemi Színpadról szóló könyvében. „Az ókori szerzőhöz hasonlóan, aki szabadon használta fel a kortársi drámát, egyéb szövegeit és napi aktualitásokat, Katona is úgy alakította a szövegkönyvet, hogy végeredményként közmondásokból, szólásokból, városi folklór és a szleng elemeiből, politikai szólamokból olyan kollázs született, amelytől látszólag függetlenül, egy clownjáték keretei között bonyolódik Pityi és Palkó felhőkakukkvár-építése, Pityi egyeduralomra törekvése, a bírálat elfojtása, az ellenkezők kivégeztetése, a felsőbb hatalmak »igazságtevése«, azaz Pityi leváltása és a lojális, kiszolgáló típusú Palkó kinevezése, mely nem a helyzet gyökeres megváltoztatásával, csupán a módszerek módosulásával kecsegetet."
Csizmadia Tibor és Dörner György az Arisztophanész madaraiban
Az Egyetemi Színpad legendás előadásának születéséről ezt mesélte Katona Imre Nánay István könyvében: „Ruszt alig három hét alatt rendezte meg a Madarakat, amelynek szövege már fél éve nála volt. Nem szöveginterpretációs munkába kezdett – ezzel ezt nem is lehetett megtenni –, hanem cirkuszi szereplőkkel egy álomszerű folyamatot rakott fel a színpadra. Eleve abszurd volt, hogy nyolc bohóc van a színpadon, amikor a klasszikus formációban háromnál több nem lehet, de inkább kettő, a hülye és a még hülyébb. Itt viszont nyolc bohóc jár-kel, az áldozat is bohóc, a kínzója is az, s ezek a bohócok úgy viselkednek, mint az emberek az életben."
Csizmadia Tibor az Ariszitophanész madaraiban
Az előadás nagy sikerrel ment az 1973–74-es évadban, külföldi fesztiválon is szerepelt, nagy sikert aratott az 1974 szeptemberében az Egyetemi Színpadon az egyetemi színházak nemzetközi fesztiválján is. De ekkor játszották utoljára az előadást, mert az egyetem illetékesei nem engedték többet műsorra tűzni. Az egyikük Katona Imre szerint azt mondta a „tisztázó" beszélgetésen, hogy „nem akarják megkötni az író és a rendező kezét, csak felhívják a figyelmet arra: mindent el lehet mondani, csak nem ilyen nyíltan". Ezután Katona szerint Ruszt József azt mondta, hogy „Imre, itt megszorult a hurok, nem tehetünk semmi, abba kell hagyni", s a következő darabot már nem rendezte meg az Egyetemi Színpadon.
Katona Imre – aki Ruszt után számos előadást rendezett is az Egyetemi Színpadon – egyszer már felújította a Madarakat, 2006-ban állította színre a pécsi Janus Egyetemi Színházban. Erről az előadásról a következőket írta Miklós Melánia:
Katona Imre
Katona Imre az eredeti előadáshoz hasonlóan a JESZ bemutatóját „szintén bohócjátékként vitte színre". „Az arisztophanészi történetet csak motívumaiban követő előadás a játékmester által felkonferált 7 »tablóból« áll, amelyek az emberi kiszolgáltatottság alaphelyzeteit ábrázolják. Az egyes tablók tulajdonképpen az élet, halál, szerelem, munka stb. témáiból indított nyelvi asszociációs szövegfolyamok – szólások, közmondások, jelmondatok stb. kontaminációs szójátékai. A közhelyszerű igazságok politikai áthallásokkal terhelt szövegáradata (»Hamarabb meghalunk, hogysem mindent tudunk, avagy eszi a nép egyik a másikat, mint rozsda a vasat! ... Már csak ilyen a világ, kinek szoros, kinek tág...«) talán az élettapasztalat- és nyelvhasználatbeli generációs különbségekből adódóan nehezen értelmezhető és élvezhető. Így a felújítás gesztusa leginkább színháztörténeti vonatkozásában nagy jelentőségű."
Most Katona Imre az Új Színházban viszi színre a darabját. Az előadás szereplői Vass György, Timkó Eszter, Beszterczey Attila, Nagy Zoltán, Kémer Gabi, Bátyai Éva és Orosz Csenge.
Csehov: Meggyeskert – Nemzeti Színház (2019. február 2.)
Anton Pavlovics Csehov (1860-1904) utolsó műve a magyar színpadokon Cseresznyéskert címen honosodott meg. Most a Nemzeti Színház a művet az eredeti címnek (Visnyovij szad) megfelelő Meggyeskert címmel tűzi műsorára.
„Csehov legtöbb műve a tehetséges emberek elkallódásáról szól, de a Cseresznyéskert kivétel ez alól – írta Szűcs Miklós. – Itt értéktelen, tehetetlen emberek vergődnek, elsősorban saját maguk cselekvésképtelensége, tehetetlensége miatt. Az 1903-ban írt drámában Csehov az orosz intelligencia életmódjának csődjét ábrázolta, gúnyolta ki egy család széthullásának történetében. A darab hősei makacsul ragaszkodnak régi, elavult életstílusukhoz. Birtokukat, a gyönyörű cseresznyéskertet hamarosan elárverezik, de ők képtelenek reálisan felfogni a körülöttük zajló eseményeket. Tovább élik megszokott, mindennapi életüket, tétlen szemlélői lesznek saját pusztulásuknak. Munkára, cselekvésre nem is gondolnak, még »arra is lusták, hogy kapitalisták legyenek«.
A tragédia, a komédia és a líra furcsa keveréke ez a mű. A komikus, néhol már groteszk jelenetek drámai, lírai jelenetekkel váltakoznak. A színfalak mögött zene szól, táncolnak, amikor az életüket jelentő kertet éppen valahol árverezik."
Jelenet a Nemzeti Színház Meggyeskert című előadásából
Mindezt a Nemzeti Színház ajánlója is megerősíti: Csehov „a darabjait sikerre vivő Sztanyiszlavszkij által alapított és vezetett Művész Színház számára valami mulatságosat, komédiát, »sőt bohózatot« kívánt írni. »Egy vidám darabot szeretnék írni, amelyben maga az ördög is bukfencet hány«– írja színésznő feleségének, Olga Knyippernek. És valóban, Csehov utolsó művében a tökéletes »lírai komédiát« alkotta meg. »Nagyon vigyázz! Egyetlen felvonásban se vágj szomorú képet! Mérges lehetsz, de szomorú nem! Azok az emberek, akikben már régóta fészkel a bánat és hozzászoktak, csak fütyörésznek, és gyakran elméláznak« – írta Csehov a Ranyevszkaja szerepét próbáló feleségének, Olgának.
A Nemzeti Színházban most Silviu Purcărete rendezi az előadást, aki pályája során ritkán rendezett Csehovot. (A bemutatóhoz kapcsolódóan Purcărete utazásai során készített fotóiból látható egy kiállítás az előcsarnokban.)
Silviu Purcărete
A bemutatóhoz kapcsolódóan 2019. március 3-án, vasárnap, 16.00-kor a Román Kulturális Intézetben Purcarete egyik legjobb ismerője, George Banu tart előadást A kert és az eltűnés poétikája címmel. Az előadás fő témája a darab korábbi színrevitelei, amelyet Banu a magyarul Színházunk, a Cseresznyéskert címmel kiadott kötetében írt meg. „A Cseresznyéskerttel lezárul a XIX., és elkezdődik a XX. század, az általános megújulás százada. A szép és hasznos, az emlékezés és utópia viszonya – Csehov ezekre a nagy kérdésekre keresi a választ ebben a testamentumként is értelmezhető művében. Mi az, ami meghal, és mi születik az átmeneti időszakokban?" – írja George Banu.
Blaskó Péter és Ács Eszter a Nemzeti Színház előadásában
A rendezvényen jelen lesznek a Nemzeti Színházban színre vitt Meggyeskert alkotói: Silviu Purcărete rendező, Vasile Şirli zeneszerző és Dragoș Buhagiar díszlet- és jelmeztervező is, így az előadás után egy kötetlen beszélgetésre is sor kerül.
A Nemzeti Színház bemutatójában Ranyevszkaját Udvaros Dorottya, Gajevet, a bátyját Blaskó Péter, Várját, a fogadott lányát Ács Eszter játssza. Lopahin kereskedőt Kristán Attila alakítja. A szomszéd földbirtokost Szarvas József, a nevelőnőt Szűcs Nelli játssza. A 87 éves Firsz szerepében Trill Zsolt látható.
A Cseresznyéskert Elbert János fordításában
Borisz Akunyin: Sirály – Csíki Játékszín (2019. március 1.)
Egy Csehov-parafrázist mutat be a csíkszeredai színház, amelynek szerzője is rejtélyes figura. Borisz Akunyint (1956) így mutatta be Turi Márton: „Napjaink irodalmi életének egyik érdekes, bár közel sem újkeletű jellegzetessége, hogy bizonyos esetekben az egyes könyvek mögött megbúvó író személyiségére legalább akkora, ha nem nagyobb figyelem irányul, mint magukra a művekre. Kétségtelenül a kortárs irodalom egyik ilyen kultikus alakja az ezredforduló környékén detektívregényeivel hatalmas sikereket elért grúz születésű orosz irodalomtörténész és japanológus Grigorij Cshartisvili, ismertebb nevén Borisz Akunyin.
Borisz Akunyin
Akunyin kultikus státuszának létrejöttében jelentős szerepet játszott, hogy a szerző kiléte még korunk fokozott információéhségben szenvedő világában is sokáig ismeretlen maradt népes olvasótábora előtt. Az író művei mögül való kihátrálásának szimpatikus gesztusa ugyanis gyakran éppen az írói kultusz növekedését, a szerző popkulturális ikonná válását eredményezi. Ez történt Akunyin esetében is, akinél a populáris irodalomban elért népszerűség, valamint az irodalomtudományos presztízs védelmére felvett jótékony pszeudonimitás kettősségéből végül az előbbi bizonyult erősebbnek: a híres 19. századi anarchistát, Bakunyint felidéző hangzatos álnév mögül végül a nyilvánosság elé állt Cshartisvili, visszahúzódó irodalomtörténészből egyúttal végleg sikeres lektűríróvá avanzsálva. A korábban hevesen védelmezett szakmai renomé feladása után Akunyin meglepően könnyen berendezkedett a ponyvaíróktól megszokott tömegtermelésre: tíz év alatt megírt művei már most többszörösét teszik ki egy átlagos író teljes életművének, miközben világhírű – a híres angolszász detektívek orosz mintájára megalkotott Eraszt Fandorin nyomozó 19. századi kalandjait bemutató – krimi-szériájának, valamint számos más sorozatának minden évben újabb részei árasztják el a nemzetközi könyvpiacot."
Akunyin első darabja a Sirály, 2001-ben írta. Ebben a parafrázisban is fontos a krimi vonulat. „Hogyan lehet közös nevezőre hozni Csehov Sirályát és egy klasszikus Agatha Christie-krimi fordulatait?" – kérdezte a nyíregyházi színház ajánlója. „Például úgy, ha adott egy holttest, sok gyanús körülmény, és néhány még gyanúsabb ember, akik gyakorlatilag mind megvádolhatóak a feltételezett bűncselekménnyel. Mert mi is történik valójában? Egy húszas éveiben járó, egzaltált, karrierje elején lévő fiatal író – többek között – öngyilkossági kísérleteivel tartja sakkban környezetét. Aztán eldördül egy pisztolylövés, a kérdés már csak az: mi oka volt a (talán) szépreményű fiatalembernek végeznie magával. Vagy ez még csak a kérdések kezdete? Valóban végzett magával? És ő végzett magával? És ha nem – kinek volt rá indítéka? A gyilkos csakugyan – köztünk van?"
A csíkszeredai előadás plakátja
„Borisz Akunyin darabja Csehov Sirályának zárójelenetével indul" – írja a csíkszeredai színház ajánlója. – „A mű a csehovi drámaiság és a bűnügyi elbeszélés ötvözete. Már-már fekete komédia. Vajon mi történik a Sirály híres zárójelenete után? Csehov posztmodern újragondolása, az eredeti mű hagyományos, lineáris kronológiáját is megbontja: az eredeti dráma utolsó jelenetét követően Trepljov halálának – mely Akunyin változatában gyilkosság, nem pedig öngyilkosság eredménye – felderítése ismétlődik meg többszörösen. Amellett, hogy Akunyin ezzel sajátosan megjeleníti a szövegben a posztmodern önmagába visszatérő, ismétlésen alapuló időkoncepcióját, egyben a krimi műfajának legalapvetőbb sajátosságát is ironikusan kiforgatja."
A darab magyarul az Orosz népi posta. Mai orosz drámák (2005) című kötetben olvasható. A mű magyarul először 2012-ben került színpadra, a Bárka stúdiósai játszották Varga Anikó rendezésében. 2016-ban mutatta be a nyíregyházi színház Szabó K. István rendezését. A mostani csíkszeredai előadást Albu István rendezi, aki először dolgozik a társulattal. Az előadás szereplői: Fekete Bernadetta (Arkagyina), Vass Csaba (Trepljov), Lőrincz András Ernő (Szorin), Bogdán Zsolt (Dorn), Puskás László (Trigorin), Bartalis Gabriella (Polina Andrejevna), Keresztes Szabolcs (Samrajev), Bokor Andrea (Mása), Sándor Anna (Nyina), Bende Sándor (Medvegyenko).
Brecht: Baal – Pesti Színház (2019. március 1.)
A 20. század formabontó, új utakat kereső drámaírója Bertolt Brecht, aki mára klasszikussá vált, és darabjai a magyar színházi repertoárnak is megkerülhetetlen alkotórészei. Művei gyakran kerülnek színre. Ifjúkori alkotásának, az 1918-ban írt Baalnak januárban Kecskeméten volt premierje. Akkori ajánlónkban részletesen írtunk a darabról, illetve történelmi-társadalmi hátteréről.
Horváth Csaba a Baal próbáján
„Első darabjai főleg nyelvi téren viselték az expresszionizmusra jellemző lázadás és rombolás jegyeit, de ugyanakkor nem kímélték az expresszionista illúziókat sem" – írja egy összefoglaló. „A Baal címadó hőse egy magányos, lázadó költő, aki egy, a Bibliában sokat kárhoztatott pogány isten nevét viseli. Magáért a lázadásért, az életöröm, a férfierő gátlástalan élvezéséért kerül szembe társadalommal és erkölccsel. Lazán összefüggő, epizódszerű jelenetekben bontakozik ki Baal anarchikus élete, amely azzal végződik, hogy a hős kivonul a társadalomból, és elpusztul az erdőben."
Wunderlich József és Bach Kata a Baal próbáján
Most a Pesti Színházban kerül ismét színre a mű. Az előadást a Forte Társulat vezetője, a székesfehérvári színház fizikai színházi tagozatának vezetője, Horváth Csaba rendezi, aki először dolgozik a Vígszínház társulatával. Az előadás elsősorban fiatal színészekre épít. A címszerepet Wunderlich József játssza, a további szerepekben többek között Ember Márk (Ekart), Szántó Balázs (Johannes), Majsai Nyilas Tünde (Anya), Petrik Andrea (Sophie Dechant), Bach Kata (Anna) és Waskovics Andrea (Emilie) látható.
Pirandello: IV. Henrik – Csiky Gergely Színház, Temesvár (2019. március 1.)
Ritkábban játsszák magyar színpadokon a másik fontos huszadik századi újító, Luigi Pirandello (1867–1936) műveit. Most Temesváron kerül színre az egyik leghíresebb darabja, az 1922-ben írt IV. Henrik.
Luigi Pirandello
A mai színház azért van bajban Pirandellóval, azért nem igazán tud mit kezdeni konzervatív újításaival, mert nehezen oldhatók fel a paradoxonai. Egyrészt elavult az a drámaforma, amelyet a szerző írói technikaként is, viszonyítási pontként is használt. Ugyanakkor rendkívül aktuálisak azok a kérdések, melyeket műveiben feszeget. A polgári társalgási-társadalmi dráma műfaji kereteit olyan élményekkel tölti ki, amelyek alapjaikban kérdőjelezik meg az ábrázolt valóságot, illetve az ábrázolási módszert. A konvencionális színjátékforma azonban megnehezíti a mai néző számára, hogy saját nyugtalanító kérdéseire ismerjen Pirandello problémafelvetéseiben.
A IV. Henrik kortárs értelmezésben a virtuális valóságról beszél. Arról a felismerésről, hogy a létező világ nem különbözik semmiben a lehetségestől. Hogy ami tényként elgondolható, az tényezőként is hat. Hogy berendezhetők személyre szabott valóságok is. Hogy a mindeddig közösnek gondolt valóság megannyi egyszemélyes világgá hasadhat szét. (Ezek határai végtelenül tágíthatók ugyan, mégis véglegesen zártak maradnak. Törvényeik akár világtényként is hathatnak, mégis feloldhatatlanul individuálisak maradnak.)
Balázs Attila a IV. Henrik címszerepében
Erről beszél a IV. Henrikben Pirandello is, bár a kérdésfelvetései némileg mások. Még nem a virtuális valóságról, hanem a színházról mint világmodellről gondolkodik. A lényeg ugyanaz, az árnyalatok mások. A darab középpontjában egy névtelen férfi áll, aki IV. Henrik királynak gondolja (játssza?) magát. Egy jelmezes felvonuláson bekövetkezett baleset következtében egy időre azonosnak tudja magát a szerepével, eközben azonban a létező és a lehetséges viszonyát kutatja. Hisz miért ne lenne valódi a főhősön IV. Henrik maszkja, ha ő, aki hordja, valóságosnak tudja? És mért nem minősíthetők hamisnak azok a vonások is, melyeket a főhős környezetének tagjai a valódi arcuknak hisznek? Nem uralja-e az élet minden elemét a színház? Aki nem tud róla, az nem ugyanúgy maszkot hord-e, szerepet játszik-e, mint az, aki rádöbben erre? Nem hitelesebb-e azoknak az alakítása, akik tisztában vannak vele, hogy csak játszanak? És van-e a játéknál jobb lehetőség arra, hogy uralhassa az életét az ember? A sors és a személyiség talányai nem válnak-e megnyugtatóan átláthatóvá, ha életútként és szerepként egy már megteremtett élet interpretációjává egyszerűsödnek?
Victor Ioan Frunză
Most Temesvárott Victor Ioan Frunză (1958) rendezi a darabot. A főszerepeket Balázs Attila (IV. Henrik), Szabó Enikő (Matilde), Lőrincz Rita (Frida), Bandi András Zsolt (Belcredi) játssza.
A leadképen Udvaros Dorottya és Blaskó Péter a Nemzeti Színház Meggyeskert című előadásában.
