Hatalom, játék

A struktúrán kívüli HOPPart társulatának egy része – kiegészülve néhány, csak az előadás miatt csatlakozó színésszel – az évad elején mutatta be a Korijolánuszt, míg az önálló kőszínházként működő Örkény Színház egy stabil társulattal tűzte műsorára az évad végén, az évadtervnek megfelelően a János királyt. A tény, hogy a két előadás egymást követő napokon volt látható Gyulán, felhívta a figyelmet arra, hogy ez a két, technikai szempontból élesen különböző előadás tartalmi, eszmei szinten mennyire hasonlít egymáshoz. (Ugyancsak egymás mellé helyezi a két előadást az Ellenfény 2011/6. száma. A szerk.) Mindkettő azon hazai előadások kicsinyke táborát erősíti ugyanis, amelyek nemcsak többszörösen közvetve, hanem egészen konkrétan fogalmaznak meg erős állításokat a mai magyar társadalmi, politikai berendezkedésről, az ország vezetőiről és vezetéséről. Míg a Shakespeare-féle Coriolanusra és a Brecht-féle átdolgozásra támaszkodó, de rengeteg új, saját szövegrésszel és további vendégszövegekkel kiegészített Korijolánusz részben általános igazságokat fogalmaz a témában, részben pedig olyan eseményekről, törvényekről beszél, amelyekről a színháztermen kívül, a napi hírekben is sok szó esik, addig a Dürrenmatt által átdolgozott János király inkább örökérvényű, vagy legalábbis több száz éves érvényességű állításokat fogalmaz meg; ezt inkább Bagossy László rendezése teszi maivá.

János király (Csuja Imre, Für Anikó) - Forrás: shakespearefesztival.hu

Az Örkény Színház János királya bemutatójának dátumára ugyanis – úgy látszik – elfogytak a politikából a jó emberek, a morálisan feddhetetlen alakok: itt csak idióta, számító gazemberek és okos, számító gazemberek vannak. Bagossy értelmezésében és – az egyébként a Korijolánuszt rendező – Polgár Csaba kiváló játékában a János királyt józan ötletekkel, sőt néha akár népbarátnak tűnő javaslatokkal segítő Fattyú ugyanis csak mentális képességeiben jobb a többi szereplőnél, máskülönben ő is ugyanúgy saját céljai, saját felemelkedése érdekében használja fel és ki az egyes embereket és a tömeget, sorsokat és életeket, mint akármelyik ország királya vagy más potentátja. A Fattyú viselkedése itt semmiben nem tér el a többiekétől, ugyanolyan cinikus köpönyegforgató ő is, mint akár János király – ezt leginkább az a jelenet leplezi le, amelyben a Fattyú elkíséri a királyt az érsekhez, hogy a politikai játszmák részeként felajánlják a (reklámszatyorban szállított) koronát a pápának: Polgár Csaba testtartásával, mozdulataival, arckifejezéseivel érzékelteti, hogy tetteit, szavait nem elvek, erkölcsök vezérlik, hanem józan számításon alapuló politikai stratégia. Később, az előadás végén sem vonul vissza birtokára – mint Dürrenmattnál –, hanem előbb szinte idegösszeroppanást kap saját személyes kudarca miatt, majd marad az udvarnál. (Hamar fel is akasztják, ahogyan az a korábbi nómenklatúra tagjaival szokás.)

Bagossy László János királya tehát főként azt mutatja meg mindvégig keserű, éles iróniával, milyen kisszerűek is a hatalmi játszmák résztvevői, és hogy milyen természetességgel rántják magukkal ebbe a kisstílűségbe, nevetnivaló cirkuszba azt is, aki többre lenne hivatott, ám a politika hatáskörébe kerül. Az uralkodó réteg kisszerűségéről, a középszer felemelkedéséről szól a Korijolánusz is, csak a másik irányból közelíti meg a kérdést: itt az ostobaság, az érdekelvűség alulról dönti meg a bizonyos tekintetben legalábbis nagyszerű embert – hogy végül itt is, mint a János királyban, a senkik, a törpék uralkodjanak.

János király (Gálffi László, Debreczeny Csaba, Polgár Csaba) - Forrás: shakespearefesztival.hu

Polgár Csaba rendezésében – meg a Bánki Gergely és Gáspár Ildikó által összeállított és részben írt szövegben – ugyanis a nép még a shakespeare-i eredetinél is ostobább és rosszindulatúbb. (A János királyban a nép – amelyet egyébként mi, nézők játszunk, hogy érezzük: mégiscsak a mi bőrünkre megy a játék – inkább passzív tényező, csak elszenvedője a politikának, s a döntésekből szándékosan kimarad; ezzel a langyossággal akár még rokonszenvezni is lehet.) A római polgárok abszurdba hajló párbeszédeikkel folyamatosan leleplezik önnön butaságukat: ami a Shakespeare-drámákban még csak a folyamatos szövegrontás, a latin szavak helytelen használata volt, az Polgárnál a folyamatos, szellemi alap nélküli nagyot mondani akarás, az önellentmondások, valamint az egyszintű beszéd: azaz, ha valaki rákérdez a polgár mondatának értelmére, az már biztosan nem fog tudni válaszolni rá. Polgár Csaba – és ez a fajta látásmód az egész előadásra jellemző – apró jelekkel teszi a nép szellemi, erkölcsi szintjét egyértelművé: például amikor Menenius Agrippa kávéval kínálja az egyik polgárt, az nemcsak az italt issza ki, de a csészét is szatyrába süllyeszti; az egyik polgár pedig folyamatosan ingyen olajbogyót követel az államtól az olcsóbb kenyér mellé.

Korijolánusz - Forrás: shakespearefesztival.hu

Ahogyan a nép karikírozottan jelenik meg, úgy Coriolanus karaktere is sarkítottabb: míg a János király szereplői „csak” magasról tesznek a népre, addig Coriolanus zsigerből gyűlöli azt. Míg Shakespeare-nél inkább az érezhető, hogy ha Coriolanusnak soha többet nem kéne érintkeznie a polgárokkal, nem lenne velük különösebb baja, addig itt már „látatlanban” is mélyen megveti őket. A Korijolánusz így tehát még tovább megy, mint a János király: míg abban az önérdeket mindenek fölé helyező, képmutató, köpönyegforgató, folyamatosan egymás ellen áskálódó politikacsinálók teszik tönkre az országot, addig a Korijolánuszban ezért nem csak a pofátlanul populista, a népet lekezelő hatalom a felelős, de a könnyen megvezethető, az olcsó sörön és kenyéren kívül másra nemigen vágyó, de azért mindenbe beleszólni kívánó, (szerinte) mindenhez és (valójában) semmihez sem értő polgár is, aki ráadásul csak a szájalásig jut el, a cselekvésig sosem (az előadás alatt végig csöpög a víz a plafonról, de a beázott tetőt senkinek sem jut eszébe megjavítani, legfeljebb vödröt tesznek alá).

S hogy a Korijolánusz maibb, aktuálisabb, mint a János király, az szinte véletlen: a Shakespeare-szövegbe toldott Kleist-szöveg a sajtószabadságról, a dramaturgok által továbbgondolt Brecht-részlet a Magna Chartáról (amelyet egyszerűen csak átneveztek alkotmánnyá) nem a színház, hanem az aktuálpolitika miatt vált nagyon is konkrét utalássá: a magyar alkotmánynak az ellenzék bevonása nélküli, iszonyúan rapid módosítása után meglehetősen nagy a hatása az olyan mondatoknak, mint hogy „most már nem attól függ, hogy mi mit csinálunk, hogy mi van az alkotmányban, hanem attól függ, hogy mi van az alkotmányban, hogy mi mit csinálunk”. (A Magna Charta egyébként a János királyban is megjelenik, a populizmus erős jelképeként: röviddel azután, hogy János afféle utolsó mentőötletként megalkotta, a szék billegő lábát támasztják ki vele.)

A politikai állásfoglaláson kívül a kiemelkedően jó rendezés és a remek színészi játék és társulati összjáték is közös eleme a két előadásnak. Polgárra és Bagossyra is jellemző, hogy mondatról mondatra, sőt betűről betűre elemzik a szöveget, és így minden egyes másodpercet pontosan megkomponálnak. Bagossy rendezése minden tekintetben többrétegű: egyrészt szinte minden ötlete egyszerre konkrét és metaforikus (ilyen a király alatt szó szerint is ingó trón vagy a színész helyett bábbal játszatott trónörökös: mindenki bábja), másrészt a játéktér is rétegzett. Afféle „horizontális társadalmi piramis” a díszlet, amelyben egyre mélyebben, egyre alsóbb rétegei láthatók a népnek: míg elöl a király a trónol, mögötte az udvartartás, leghátul pedig az akasztottak – a humor és a komoly mondandó ilyesfajta kettőssége végig jellemzi az előadást.

Korijolánusz - Forrás: shakespearefesztival.hu

Polgár erős karaktereket teremt a kevésbé jól megírtakból is; Coriolanus Takács Nóra Diána által játszott, büszkén zsarnoki anyukája például rendkívül emlékezetes. (Érdekes egyébként, hogy mindkét előadásban fontos a címszereplő anyjának szerepe: mindketten hangsúlyosan az ő fiukként vannak jelen a színen – Jánosra például több ízben rászól az anyja, hogy ne rázza a lábát –, ezzel mintegy megfosztatnak a felnőttségtől. Ráadásul mindkét előadásban akkor kezdődik el megállíthatatlan hanyatlásuk, amikor megpróbálnak kitörni az anyai béklyóból, Coriolanus száműzetéssel, János pedig anyja félig vétlen, félig szándékos elraboltatásával.) Az előadás helyzetei remekek, kezdve a már említett kicsi, de jelentős ötleteknél, mint amilyen a kávéscsésze ellopása, át a HOPPart előadásai esetében elmaradhatatlan dalok összeválogatásán és megvalósításán (például az oratorikus művek hetvenes évekbeli slágerekkel vegyítésén), egészen az egyes jelenetek megkoreografálásáig: Coriolanus és Aufidius harca például, amelyben Coriolanus minden pofonja talál, sőt még Aufidius ütéseit is áthárítja az ő arcára – az évad egyik legemlékezetesebb jelenete.

A politikától megfertőzött magyar színházi és közéletben kevesen mernek vagy akarnak a színpadon is konkrét politikai kérdéseket feszegetni; talán egyetlen olyan előadás jött létre az évadban, amelyik performansz-szerűen, az aktuálpolitikával együtt előadásról előadásra változva bírálja a politikát (a Salto Mor(t)ale társulat Lüszisztratéja). Az Örkény Színház és a HOPPart két előadása újra bizonyította: a téma profanitása, a nézők kiszámíthatatlan reakciója ellenére is létrehozható mind színházi szempontból, mind pedig mondanivalóját tekintve érvényes előadás még akkor is, ha az alkotók nem zárkóznak el mereven az állásfoglalástól.

Örkény Színház

Fordította: Görgey Gábor

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Ignjatovic Kristina

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Rendező: Bagossy László

Szereplők: Debreczeny Csaba, Pogány Judit, Für Anikó, Gálffi László, Csuja Imre, Mácsai Pál, Takács Nóra Diána, Szandtner Anna, Polgár Csaba, Máthé Zsolt, Ficza István e. h.

Helyszín: Gyulai Várszínház, Kamaraterem

Időpont: 2011. július 12.

HOPPart

Átdolgozta: Gáspár Ildikó, Bánki Gergely

Látvány: Izsák Lili, Borovi Dániel

Zenei munkatárs: Matkó Tamás

Dramaturg: Gáspár Ildikó, Bánki Gergely

Rendező: Polgár Csaba

Szereplők: Baksa Imre, Barabás Richárd, Bánki Gergely, Drága Diána, Földi Ádám/Gémes Antos/Polgár Csaba, Friedenthal Zoltán, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Máthé Zsolt, Szilágyi Katalin, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ