A szatíra irányai
…és egyéb programok a Vidor Fesztivál második, harmadik napján: A fajok eredete – Nézőművészeti Kft
E két nap kapcsán először arról a produkcióról érdemes szólni, amely leginkább zavarba hozza befogadóit. Pedig A fajok eredetétől sokat lehet várni, hiszen igen jó referenciái vannak. Tasnádi István régóta nagy kedvvel ír darabokat színészek improvizációi alapján, az első ilyen munkáját még a Szkénében készítette, valamikor a 90-es évek közepén. A laza etűdökből álló Bábelnában játszott már Scherer Péter (parterei Tamási Zoltán és Tóth József voltak, a produkciót Árkosi Árpád jegyezte rendezőként). Közben a Csányi János rendezte Szentivánéji álomban találkozott Scherer Péter és Mucsi Zoltán is, ellenállhatatlan színészi párosuk a híressé vált színházi előadás után a Jancsó-filmekben klasszicizálódott. Kapa és Pepe duója a Bábelna képviselte vonalhoz (hangulathoz és szerkezethez) tért vissza, amikor Tasnádi István íróval és Árkosi Árpád rendezővel megcsinálták a Nézőművészeti főiskolát (amely 2003-ban a Vidoron elnyerte a legjobb stúdió-előadás díját). Ekkor a párost Katona László egészítette ki trióvá. Az alkotó csapathoz Csákányi Eszter csatlakozott, amikor elkészítették el a Magyar a Holdon című előadást (amely tematikailag ugyan nem folytatja az előző darabot, de munkamódszerében, szemléletében, játékstílusában, humorában mindenképpen).) (Az előadást a 2008-as Vidoron díjazták).
Mucsi Zoltán A fajok eredetében
2010 őszén mutatta be a Nézőművészeti Kft A fajok eredetét. A társulat neve az előző előadások folytatását ígéri, és a társulat magja is megmaradt: a Mucsi–Scherer páros mellett a színészi improvizációk nyomán továbbra is szívesen író Tasnádi István. Változott azonban a harmadik színész: Katona László helyébe a Pintér Béla társulatának állandó tagja, Thuróczy Szabolcs lépett (azért – ahogy Mucsi önironikusan fogalmazott –, „hogy a leszállóágban lévő Kapa–Pepe párost a felszálló ágban lévő Szabi visszatolja a pályára”). És változott a rendező személye is: ezúttal a Czukor show-val híressé vált Dömötör Tamás jegyzi a produkciót. Nem változott továbbá a nevettetés szándéka, de bizonytalanabbá vált a szatíra iránya. A Bábelna a kudarcos magyar történelmet, a Magyar a Holdon a reménytelen jelent oldotta a nevetéssel, a Nézőművészeti főiskola az abszurddá vált színházi valóságot ironizálta. A fajok eredete hasonló problémákat vet fel, de egyikkel sem számol igazán komolyan. Mintha most a nevettetés szándéka vált volna igazán erőteljessé, de kissé elhalványodtak annak kontúrjai, hogy kin is, min is nevetünk igazán.
Scherer Péter A fajok eredetében
Pedig jól kezdődik az előadás: miközben három hajléktalan ébredezését látjuk, Galamb kulturáltan behízelgő hangján egy ismeretterjesztő film narrációját halljuk az emberi faj kialakulásának fokozatairól. Közben remekül ellenpontozzák az ember felemelkedéséről szóló kissé patetikus mondatokat a hajléktalanok esetlen, komikus mozdulatai, gesztusai. Színpadi szkeccsként remekül működik az előadás indítása. De erre a kontrasztra nem lehet egy egész előadást felépíteni.
A darabban tulajdonképpen két réteg váltakozik: egyrészt életképeket látunk a három hajléktalan mindennapjaiból, másrészt kibontakozik egy különös filmforgatásról szóló furcsa történet. Aztán az is valószínűvé válik, hogy az előbb megjelenő életképek a később kibontakozó sztori következményei: ennek szereplői váltak hajléktalanokká. De az is lehet, hogy a homeless-képekben az eredetileg tervezett film jeleneteit látjuk.
Thuróczy Szabolcs A fajok eredetében
A hajléktalanok életéből vett képek igen mulatságosak, az emberi esetlenségnek, szerencsétlenségnek sokféle árnyalata jelenik meg bennük – sőt még a periférián újraképződő hierarchiát is nyilvánvalóvá teszik –, de néha az az érzésünk, hogy hiányzik belőlük az az emberség, amellyel egy ilyen kényes témához érdemes nyúlni. Különösen igaz ez az olyan ízléspróbáló jeleneteknél, mint amikor a két barát ajándékként behoz a harmadiknak egy kukát, amit egy étterem elől csentek el, ráadásul „torkos csütörtökön”. Aztán mind a hárman (nem olyan) jóízűen megvacsoráznak belőle. Komótosan, gyomorforgatóan. De előtte még az egyik megjegyzi: vigyük ki a szemetest, amikor vacsorázunk.
A filmforgatás jelenetei a művészlét abszurditásait ironizálják. A teljes érdektelenségbe ütköző kísérleti filmeshez beállít egy producer, aki váratlanul pénzt ajánl a mindenhonnan visszadobott forgatókönyv megvalósításához. Egyetlen feltétele van: a célközönség a csirkeneveldék állatai legyenek, mert az ilyen filmek jótékonyan befolyásolják amúgy agresszív viselkedésüket. A merő képtelenséggel mint lehetőséggel csak a pénz miatt számol a művész. És közben azzal áltatja magát, hogy így maradhat némi esély az önmegvalósításra. De a történet egyre inkább abszurdba fordul, miközben nem mélyül el a szatíra. A producer egyre képtelenebb kérésekkel áll elő. Például mindenképpen erőltet egy szerelmi szálat, ami az ember és csirke románcát sejteti. Majd amikor az élőszereplős felvételek kudarcba fulladni látszanak, maga áll be tyúkimitátornak. Tabuk határát súrolja az eladás, de nem teszi egyértelművé szándékait.
János király - Örkény Színház
Az Örkény Színház által eljátszott János király azért sokkal jobb előadás, mert világosabbak benne a szatíra irányai. Először is Bagossy László rendezése Dürrenmatt Shakespeare nyomán írt paraboláját egy abszurd hatalmi bohózattá alakítja. Ehhez remek alapot teremt Bagossy Levente síkokat szellemesen váltogató tere, amelyben mintegy panoptikumfigurákként jelennek meg a történelem szereplői, akiket Ignatovic Krisztina kosztümöket kacatokkal egyesítő izgalmas jelmezei afféle csudabogaraknak láttatnak. Ebben az „átfordításban” a hatalom nagy shakespeare-i mechanizmusa üres játszmák sorának látszik, amelyet üres fejű akarnokok játszanak a nép feje fölött. De a nép – aki mindennek a keserű levét megissza – mi vagyunk. Ez egyértelmű abból, ahogy a város elpusztítására szövetkező uralkodók a nézőtér felé fordulnak. Olyan keserű szatírát látunk, amelyben bizony sokszor akad a torkunkon a nevetés.
A Técsői banda - Fotó: Szűcs Mónika
Hasonló szellemesen végiggondolt, mulatságosan megvalósított politikai szatírát láttunk másnap: a HOPPart mutatta be a maga Shakespeare-átiratát, a Korijolánuszt. Az előadás egyáltalán nem tolakodó aktualizálásokkal, de egyértelműen a mára utalva beszélt a hatalom mechanizmusairól. Maró iróniával teli látleletükben egyetlen pont vált megingathatatlanná: a kisember indulattal teli nézőpontja, amely tehetetlennek látja magát az érdekek harca által teremtett össztársadalmi idiotizmusban. A szervezők merészségét dicséri, hogy ebben az évben a kommersz vígjátékoknál nagyobb teret engedtek a társadalmi szatírának a Vidor színházi programjában.
A Trio Rosenberg ritmusszekciója - Fotó: Szűcs Mónika
A színházi élmények hatása alatt is az ember önfeledten adja át magát az igényes zenének. Például a Técsői banda különleges ruszin muzsikájának, amely a különös személyiségek szűrőjén teremti újra, teszi felismerhetően egyedivé az autentikus zenét. Ugyanez elmondható a virtuóz gipsy jazz-t játszó holland Trio Rosenbergről is, akik művészetét elsősorban a 30-as években élt legendás cigány gitáros, Django Reinhardt inspirálta. A trió ritmusszekcióját adó testvérpárhoz (Nous'che Rosenberg – ritmus gitár; Nonnie Rosenberg – nagybőgő) szólistaként az unokatestvérük Stochelo Rosenberg csatlakozott. Pontos és könnyed játékuk a fesztivál egyik legnagyobb élményét jelentette.
A Parno Graszt - Fotó: Szűcs Mónika
Egészen más regiszterben szólalt meg másnap a szabolcsi Paszab községből származó, autentikus cigány zenét játszó Parno Graszt. Nemcsak az együttes áradó energiái voltak elsöprőek, de a koncert első pillanataiban az addig békésen várakozó „rajongóké” is: az első hangokra felpattanva elözönlötték a színpad előtti – általában üres, csak kisgyerekek és fotósok által használt – területet. Ráadásul ezúttal a technikával és a hangkeveréssel is problémák voltak: az előző napi gitármuzsikát csillogó hangszínekkel közvetítő hangfalakból ezúttal csak valami túlgerjesztett dübörgés jött elő, amit csak a Kossuth tér túlsó felén lehetett valamennyire élvezni. De nem adtuk fel. A későbbi napok koncertjei bőven kárpótoltak mindezért.
A fajok eredete
Nézőművészeti Kft
A színészek improvizációinak felhasználásával írta: Tasnádi István
Munkatársak: Kálmánczhelyi Zoltán, Gyulay Eszter, Mervel Miklós,
Mátis Inez, Papp Janó
Rendező: Dömötör Tamás
Szereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs
További írások A fajok eredetéről:
Nagy Gergely Miklós: Nem művészet, csirke
Pálfy Eszter: A fajok eredete a kőszegi várszínházban
Proics Lilla: Madarat tolláról, embert is tolláról
Beszélgetés a szereplőkkel:
