Fal mentén

A három hivatalos hozzászóló, Szűcs Katalin Ágnes, Forgách András és Telihay Péter csak saját mondandóját tudta elővezetni, de az idő szorítása miatt nem alakulhatott ki köztük (és a jelenlévők között) párbeszéd, sem vita, és az előadás rendezője, Zsótér Sándor is csupán egy rövid reakció erejéig kapta meg a mikrofont. Márpedig a Zsótér-rendezések azzal, hogy erős esztétikai állításokat tesznek az adott darabbal kapcsolatban, hogy markáns alkotói nézőpontot képviselnek, rendszerint megkövetelik a hosszabb értelmezői folyamatot, mert nem adják meg magukat egykönnyen. Izgalmas témát adhatott volna tehát a szakmai beszélgetésnek, így azonban csak a három fő hozzászóló skiccelte fel saját véleményét az előadásról. Ezekben a monológokban az előadás gyakori jelzője volt a zsótéros.

Forrás: poszt.com

Az előadásról megjelent kritikák mindegyike kiemeli, hogy Zsótér - akinek ez volt az első rendezése az egri színházban - szakít a darab klasszikus értelmezésével: A velencei kalmárban nem a zsidókérdést (mely természetesen mást jelentett Shakespeare korában, és mást a 20. században), hanem a darabban megbújó férfiszerelmet helyezi az előadás középpontjába. Shylock önmaga előtt is titkolt vonzódása Antonióhoz tulajdonképpen a kezdetektől fogva katalizálja viselkedését. Az a momentum, hogy az adósságot nem pénzben, hanem emberi húsban követeli vissza, nemcsak kegyetlenségének esszenciáját jelenti, hanem metaforikusan rámutat arra is, ahogyan egy férfi friss húsra, szeretőre vágyik. Gyűlölete és kegyetlensége ebből a szempontból egész más motivációval bír. Zsótér kényesen ügyel az egyensúlyra. Nem kerülheti el, hogy a férfivonzalom közhelyesült formáit segítségül hívja, ezeket azonban csak jelzésszerűen működteti. Ezzel az eltávolítással új, erősebb képet kapunk Shylockról.

Forrás: poszt.com

A szöveget erőteljesen meghúzta Ungár Júlia, az előadás dramaturgja. A szikár textus így mellőzi az andekdotikusnak megítélt történeteket, például a Portiánál korábban járt kérők sztoriját. Végig aránylag rövid állóképekkel dolgozik. A darab női vonalához kapcsolódó cselekmény is - színházi előzményeihez képest - csak az említés szintjén kerül elő az előadásban. Ennek ellenére A velencei kalmár egyik, ha nem a legkiemelkedőbb alakítása a Portiát alakító Járó Zsuzsáé, és ezt az összes recenzió kiemeli. Szűcs Katalin Ágnes (aki a színésznőt nem mellesleg a „frenetikus" jelzővel illette) külön kitért arra, hogy a szereplők milyen szépen, értelmezetten, erősen és mégis visszafogottan beszélnek az előadásban.

Forrás: poszt.com

Ugyancsak minden recenzens kitért a díszlet taglalására is, ami (hasonlóan a rendező összes előadásához) önmagában is egy markáns jelentéshálót hordoz. A velencei kalmárban egy homorú, magas fal zárja le a korántsem nagy színpadi teret; ez a fal egy panelház homlokzatát mutatja, melyben, ritmusos közönként, egy-egy ablak helyén lyuk áll. Itt mozognak felfelé a színészek egészen a fal tetejéig. Maga a színpadi tér ennek a lakótelepi helyzetnek a folytatása: egy panelszobát látunk, benne különféle motívumszerű tárgyakkal. A kritikákhoz hasonlóan Telihay Péter is metaforának tekinti a panelházat, egy olyasmi labirintusnak, ahol csak látszólag vannak az emberek egymástól távol: gyakorlatilag belelátnak, belehallgatnak egymás életébe, akár akarnak, akár nem. A velencei kalmár szereplői az említett szobában össze vannak zárva. A két kisebb matrac alkotta ágy csak egyszemélyes, hiszen - ahogyan Forgách András fogalmazott - magányos figurákkal van dolgunk. A szereplők viszonyrendszeréről, aktuális kapcsolatuk minőségéről sokszor az árulkodik, ki kivel és milyen testhelyzetben fekszik az ágyon. A régi ágynemű áthúzása, valamint az új jellege (anyaga, színe) mutatja meg, hogy az éppen futó jelenet hol, kinek a felségterületén játszódik - ez az, mely túlmutat a lakás birodalmán.

Zsótér Sándor - Forrás: poszt.com

Ahogyan arról már szó esett, a kellékek motívumokká válása szintén zsótéros jellegzetesség; ezek elemzésére a kritikákban több tér jutott, mint a szakmai beszélgetésen. A bélyegzőtől és a szappanoperák világából kölcsönvett házi oltártól kezdve a szendvicsként deszakralizált Biblián és Antonio kereskedőhajóit jelölő játékhajókon át a Portia kérőinek felállított három ládáig minden kelléknek saját jelentéshálója van. Különös jelentésbeli kettősségét megtartva a szív motívuma emelkedik ki leginkább a sorból, és ez az, melyre a POSZT-os beszélgetés résztvevői is külön kitértek. Egyfelől adva van a szív konkrét értelemben vett jelentése: az az emberi testrész, melyet Shylock ki akar vágni törlesztésképp Antonióból. A díszlet részeként a színpad közepén egy kisképernyős televízió áll, benne végig az előadás alatt egy szívműtétet láthatunk, s amit az előadás bizonyos pillanataiban a falra is kivetítenek. Másfelől a szív metaforikus jelentése is folyamatosan jelen van az előadásban, barátságokban, szerelmekben és konfliktusokban egyaránt.

Shakespeare: A velencei kalmár

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Fordította: Vas István

Díszlet:  Ambrus Mária

Jelmez:  Benedek Mari

Zene: Tallér Zsófia

Dramaturg: Ungár Júlia

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Ötvös András, Vajda Milán, Balogh András, Lisztóczki Péter, Nagy András, Mészáros Sára, Mészáros Máté, Bozó Andrea, Bányai Miklós, Járó Zsuzsa

Az interneten olvasható kritikák az előadásról:

Sz. Deme László: A gyűlölet arcai

Jászay Tamás: Műtét után

Koltai Tamás: A jog és a szív

MGP: Lakótelepi kalmár

Mikita Gábor: Szívügyek

Papp Tímea: Semmi hókuszpókusz

Ugrai István: Szívrablás

Blogbejegyzések az előadásról:

Az intenzív osztály blogja

Weil Zoltán: Off Broadway Egerben