Színház(pedagógia) a határon - folyt.

Vidovszky György néhány évvel ezelőtt Szabálytalan adaptáció címmel emlékezetes demonstrációt tartott itt a Marczibányi téren az Árvácska című friss munkájáról. Most ennek mintájára a 2012 tavaszán bemutatott Anna Frank jegyzetek című rendezésének keletkezéséről beszélt, és mutatott részleteket az előadásból. Ez a produkció is (akárcsak az Árvácska), a Karinthy Színház által indított ifjúsági beavató színházi sorozat része, ám ezúttal az előadás kilépett a budai színház pici teréből, és a témához jobban illő, jelen állapotában is lenyűgöző Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában találta meg a helyét. A rendező és Deres Péter dramaturg az ismertnek feltételezett alapmű (Anna Frank naplója) adaptációját ugyanazzal a munkafázissal kezdte, amit az Árvácskánál is követtek: egy gondolati motívumlistát írtak a szöveg alapján, és ezekre a kiemelt fogalmakra, motívumokra kezdtek a színészek jeleneteket improvizálni. Nem állt szándékukban az eredeti, meglehetősen kevés drámai eseményt tartalmazó történet elmesélése, inkább azt tartották fontosnak, hogy maivá tegyék a témát, aktuális történetként, kollektív tudásként tekintve jegyzeteket fűzzenek hozzá. Így készültek jelenetek az összezártságról, a félelemről, hangsúlyosan úgy, hogy a napló belső nézőpontja mellett a jelen elutasító, a témát tagadó nézőpontja is megmutatkozhasson. A látszólag blaszfémikus jelenetekben az ellenoldalt is beemelik az előadásba, bevallottan provokatív szándékkal, a párbeszéd kezdeményezésének igényével. A néző számára ez az előadás nem kínál kényelmes, rögzített nézőpontot: minden jelenetnek más a hangulata, a tér más pontján történik, a néző sosem tudhatja néhány percnél hosszabban, hogy mi várható, a csapongás érzelmi logikája vezeti az előadást.

Fontos része az előadásnak a zene, ennek – térbeli és dramaturgiai – helyéről, szerepéről a zeneszerző Pap Gábor beszélt. Hagyományosan az érzelmek bizonyos hőfokán, amikor már kevés a szó, szólal meg a dal egy előadásban. Itt azonban épp ellenkezőleg, valamiféle szenvtelen eltávolodás mutatkozik meg az eredeti szövegből kivett mondattöredékekre komponált dalokban. Legfőbb inspirációként Steve Reich repetitív zenéjét nevezte meg Pap Gábor (különösen Different trains című művét, amiben auschwitzi túlélők szövegtöredékeit is felhasználja), mert úgy véli, a repetíció képes a zene nyelvén megteremteni azt a világot, amiben minden ugyanazon néhány kitüntetett pont, probléma, feladat körül forog – egy redukált életet egy zárt világban.

Ki tudok-e lépni onnan, ahova születtem? – ez volt a kiinduló kérdése a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ legújabb színházi nevelési előadásának, amiről Hajós Zsuzsa, a Kerekasztal drámatanára beszélt. Valójában nem is egy, hanem két előadás született Shakespeare Hamletje nyomán: az 5–6. osztályosok mellett a Kerekasztal középiskolások számára is felkínálja a dán királyfi történetét a továbbírásra, együttgondolkodásra.

Középen Hajós Zsuzsa - Fotó: Ledő Attila

Hajós Zsuzsa a két változat közti eltérésekről beszélt, arról, hogy az életkorbeli különbségek hogyan hatottak az előadások dramaturgiájára, formanyelvére, milyen irányba tolták el a történettel való foglalkozás fókuszát. Fel kellett ismerniük például, hogy a kamaszkor küszöbén álló gyerekek számára nem releváns kérdés a kamaszság mibenléte (amivel a társulat tagjai többek közt foglalkozni szerettek volna), őket az egyértelműen hősnek tekintett királyfi sorsa és a (szintén mesei funkciókkal felruházott) többi szereplővel való viszonya sokkal jobban érdekli. Az is hamar világossá vált, hogy ennek a korosztálynak a tanácsadói szerep helyett sokkal motiválóbb az a lehetőség, ha maguk is beleszólhatnak a történet irányításába, és segíthetik a hőst feladata teljesítésében. Ezért is lehet az előadás tetőpontja az egérfogó utáni helyzet, amikor a hősnek lehetősége van cselekedni. A darabot nem játsszák végig: Polonius megölése után a gyerekekre vár a feladat, hogy a történetet lezárják. Hajós Zsuzsa kitért arra a dramaturgiai problémára is, hogy bár a Hamletben rengeteg a szöveg, mégis hiányoznak olyan szituációk a darabból, amelyek a főbb szereplők (például Hamlet és Ophélia) egymással való kapcsolatát szemléletesen megmutatnák. Ezeknek a „hiányzó jeleneteknek” a megalkotását a kisebbeknek szóló verzióban a résztvevőkre bízzák, a középiskolásoknak pedig a társulat improvizációiból megszületett változatokat ajánlják fel megvitatásra. Ez utóbbiak közül néhányat élőben is megmutattak a Kerekasztal színész-drámatanárai.

Szintén egy királyfi (Hamlet kései rokona) a központi figurája a Káva Kulturális Műhely Bábok című színházi játékának, amelynek születéséről, az alkotói folyamat tapasztalatairól Romankovics Edit (a Káva alapító tagja) számolt be. Fontos fordulópontot jelez ez az előadás a Káva életében: a Bábok az első olyan programjuk, amelyben a színházi jelenetek és az azokat feldolgozó drámás játékok nem különülnek el élesen egymástól; a játszó színészek gyakorlatilag végig szerepben maradnak, nemcsak a színházi jelenetekben, hanem az arra rákérdező, problémafelvető beszélgetések alatt is. Romankovics Edit előadásában azt az utat mutatta be, amit munkatársaival együtt bejártak, amíg  rátaláltak erre a formára. A próbafolyamat az addig megszokott módon kezdődött: felkértek egy színházi rendezőt (Tóth Miklóst, aki a Káva előző előadását, a Schwajda György drámája nyomán készült SzentCsaládot is rendezte), hogy négy színészre adaptálva készítsen előadást Büchner Leonce és Lénájából, amihez majd a társulat színész-drámatanárai megtervezhetik a drámapedagógiai foglalkozást. Az előzetes elképzeléseknek megfelelően el is készült az előadás: a SzentCsaládhoz hasonlóan a színházi jelenetek (amelyek a teljes büchneri történetet végigkövették) és a drámás feldolgozó részek váltogatták egymást. Elemezve azonban az elkészült programot, az alkotók arra jutottak, hogy bár az alapmű minden lényeges kérdését felvetik benne, az egész igazán mégsem visz közelebb a központi szereplő, Leonce figurájához. És ami még ennél is fontosabb hiány: nem sikerült azt elérniük, hogy Leonce történetén keresztül a gyerekek a saját életükről kezdjenek gondolkodni, önmagukról tudjanak meg valami lényegit. Igazán ennek a problémának az érzékelése és következetes végiggondolása teszi korszakos jelentőségűvé a Bábokat a Káva történetében.

Középen Romankovics Edit - Forrás: kavaszinhaz.hu

A munka következő szakaszában tehát nézőpontot váltottak: nem a drámát elemezték, hanem azt kezdték kutatni, melyek azok a részei a Büchner-darabnak, amelyeknek köze lehet a 14-15-16 éves fiatalok életéhez. A kutatás nyomán két kérdést fogalmaztak meg, ami köré felépülhet az új program. Mindkettő végső soron arra a – Bulgakov kapcsán már ezen a Színházi leckén is felvetett – dilemmára irányult, hogy miképpen redukálódik a személyiség egy szűkebb vagy tágabb közösségbe való betagozódás által, ill. hogyan lehetséges a külső hatásokat úgy integrálni, hogy ezenközben az egyén mégis megőrizhesse a szabadságát. Vagyis: mire vagyunk képesek és hajlandóak azért, hogy a környezetünk elfogadjon, és milyen lehetőségeink vannak, hogy olyanok legyünk, amilyennek látni szeretnénk magunkat. Az alkotófolyamat harmadik szakaszában azokat a jeleneteket választották ki a darabból, amelyek valóban ezekről a kérdésekről szólnak, és az így megmaradt szövegeket gyúrták össze sok sajáttal egy új történetté, amelyben bizonyos pontokon maguk a szereplők kezdeményeznek vitát a látottakkal kapcsolatban. A teljes történettől való megszabadulás lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők (színész-drámatanárok és diákok egyaránt) figyelmüket egy-egy gesztus részletesebb, elmélyültebb vizsgálatára irányíthassák, jelként olvasni tanulják. Mert a színház a Káva számára nem szentély, nem szószék, de még csak nem is iskola, hanem laboratórium, ahol szabadon vizsgálhatók a világ jelenségei, tudván azt, hogy ezenközben a világ és benne magunk is változhatunk.

A Marczibányi téri Színházi leckék mindig különleges alkalmat kínálnak, hogy a színházi alkotás kérdéseiről közösen gondolkodhassunk, és csak azt tudom befejezésül kívánni, amivel a moderátor búcsúzott a nap végén: reméljük, lesz tizedik is!