Templom harangján a lepke

Mohácsi-rendezések burjánzása letisztultan csillan fel az Örkény Színház édesbúsan ironikus belvárosi minimalizmusának lencséjén.

Semlegesen elegáns fekete szobabelsőben zajlik a maiból groteszkké időtlenített figurák története. Falakon a halott lepkék megfelelő keretben, üvegterráriumokban balon, jobbon, középen csoportokba rendezve az élők. A királytól elcsent kedvenc hernyó hatalmas selyemgubóban sok helyet foglal.

Sok mindent eszünkbe jut a lepkéről: érzékenység, túlérzékenység, élet-halál szárnycsapásnyi pillanata, a művészet a színes por a szárnyon. Burjánzik az anyag ezek körül, jön sok ötlet. Hogy ezek elsőkörösek vagy nem, az feltehető kérdés. Hogy az a harminc-negyven perc, amivel hosszabb az előadás... Minél is? Hogy a plusz idő, és benne a plusz színpadi történések untatnak, mert ismétlik csak az alaphelyzetet? Vagy olyan ez, mint egy haiku? Minél tovább szemlélem, annál többet tölthetek bele magamból, annál többet tölt belém a világból. Mint mondjuk Yosa Busontól ez: „A templomi harang bronzán/ libegve/ alszik/ egy csöppnyi lepke."

A keleti ihletettséget erősíti, hogy a térben a két felvonás alatt végig bent ül három zenész, szinte folyamatos hangkulisszát rezegtetve a történések mellé. A szereplők nem látják őket, hallani csak a kapucsengő effektet hallják, illetve néha mintha megéreznének valamit a szférák zenéjéből. Általában azonban süketek rá. Jól felismerhető jellemek, csetlő-botló emberek. Mimolette és Cléante. (Trokán Nóra és Polgár Csaba) nagyon szerelmes, ügyetlen kamaszpár. Kapkodós butaságuk pillanatnyi rádöbbenésekor felfedik magukat, szívből kacag mindenki, aki valaha szerelemtől Amélie Poulain ügyetlen öccsévé, húgává változott. Minden nagytesóság benne abban, ahogy Mimolette a húgát, Rouelle-t útszéli ordenárésággal küldi el. Bíró Kriszta egy felnőtt ember bölcsességével tudja felmutatni az eseményeket szemlélő ártatlanságot és a testi szerelemre rádöbbenést. A helyzet szülte párja a fiatal Thomas. A sokat tapasztalt, nagy gyakorlatú Gyabronka József szolidan szemtelenül mutatja az egyetemisták „mindenkinél jobban tudom" attitűdjét. A darab közben szüzességüket elvesztő, az életbe a halál megjelenésekor belekezdő lánytestvérek párbeszéde a szex nedves, lucskos, izzadós, fájdalmas, gyönyörű voltáról szép pillangó a Mohácsi testvérek darabjának terráriumában.

Gálffi László Fotó: Sulyok László

A képzelt betegen nagyokat nevetünk, hiszen emberi tétekkel játszik a halállal, szerelemmel. Valódi súlya van az alakításoknak, a Szandtner Anna játszotta Toinette igyekszik tartással szolgálni, és segíteni a szerelmeseket. Legerősebb mégis némán, mikor a Znamenák István játszotta Béralde nem vállalja fel előző esti afférjukat. Mindkettőjük tekintete, tartása, mimikája zsigeri erővel éli végig az elhibázott szerelem nyomorának állomásait. A többiek is pontos, élettel teli alakításokkal építik az előadásban az Örkény Színház édesbúsan ironikus belvárosi lencséjét.

Érdekes vita indulhatna meg, ha azt mondanám a haikuban megjelenített képben a szerelem a lepke, és ezt a színészek, a darab, a rendezés „libegve" a harangra helyezi. Viszont a „harang bronza", a halálfélelem, az öregedés, ki tudja még mi, mintha nem volna olyan erősen jelen. Lehetne arról beszélgetni, hogy ez így van-e, és ha igen, min múlik. Az írott anyagot is inkább a szerelem mozgatja? Argan, a képzelt beteg a jelenben nem olyan erős, mert nem látszik, hogyan korlátlan ura a családjának és hogyan nem? Vagy a válasz Gálffi László alakításában keresendő, ami néhány előadás múlva beérik? Vagy azért érződött eggyel erőtlenebbnek a lezáró hosszú sötét, mert többször van vége az előadásnak? Vagy csak úgy van vele az ember, hogy inkább pillant a mobiltelefon kékes fényébe, mint hogy üljön a sötétben magával és a jövőbeli halálával pár percig?

Moliére nyomán a Mohácsi testvérek: A képzelt beteg

Örkény István Színház

Díszlet: Fodor Viola

Jelmez: Remete Krisztina
Zene: Kovács Márton
Rendező: Mohácsi János
Szereplők: Gálffi László, Für Anikó, Trokán Nóra, Bíró Kriszta, Znamenák István, Polgár Csaba, Vajda Milán, Gyabronka József, Epres Attila, Máthé Zsolt, Szandtner Anna, Debreczeny Csaba

Zenészek: Kovács Márton, Rozs Tamás, Benkő Róbert