Nem körülmény: döntés

Istenről (mindenkinek a magáéról), felelősségről, belső és a környezettel vívott harcról, akaratról és végigvitt útról szól Ibsen Brandja a Nemzeti Színházban Zsótér Sándor rendezésében.

Az előadás első pillanataiban egy egyszerű vonalvezetésű, elegáns és jó ízléssel berendezett polgári nappali egyik falán kapaszkodva kúszik végig három férfi, a pár centis peremen tíz körömmel és éppen csak a cipőjük orrával egyensúlyozva, s közben életet követelő jeges viharról, fjordokról, mélységről, beszakadó jégről kiáltoznak. A néző pedig ez alatt az egy perc alatt elfogadja az egyik játékszabályt, amit az előadás két és fél órán keresztül képes életben tartani; s amelyet a szöveg és a látvány közt élő, folyamatos vibrálást keltő kontraszt működtet. A szöveg által megjelenített tér erős hangulatot, világot rajzol: befagyott tavakat, hó alatt futó vízfolyást, recsegő, ropogó, beszakadó jégréteget, sűrű, nedves ködöt, süvítő, vad vihart, hegyeket, meredélyeket és szakadékokat, fjordok dermesztő szelét, soha véget nem érő sötétséget fest – izgalmas, mikor e nyers, zord és metsző kifejezések egy kényelmes polgári miliőben hangzanak el (díszlet: Ambrus Mária).

Az IKEA-érzésű minimál-design térben minden fehér: a bőr kanapé, a formatervezett műanyag székek, a nagy kerek asztalok, a szőnyeg és a lapos képernyős tévét tartó nett kis kazettákra osztott polcok is. A karácsony egy csupasz műanyag fenyőfa (a szeretett halott gyerek pici ruhácskáival „feldíszítve"). Az egyetlen apró zöld folt a kopár, rideg nappaliban: három cserepes műanyagvirág. Kopár, és mégis: egyszerre az otthonos kényelem, a jólét, az átláthatóság, a rend adta biztonság érzetét árasztja. A szöveg közben ínségről beszél, apákról, akik megölték legkisebb gyereküket, mert nem volt mit enni adni neki. A szavak és a látvány közti különbség folyamatosan (vagy inkább újra és újra) érzékelteti: határvidéken, a lélek táján járunk, hiszen a polgári kényelem lusta mindennapjaiban is ott a fjordok jeges szele: a lélek küzdelme a méltó létért. A nézőtérrel szemben faltól falig, padlótól plafonig üvegajtó, amin túl Budapest. A Nemzeti Színház Kaszás Attila termének kilátása, az emeletes házak, építkezések darui, majd a sötétségben a fények és a mentőautó szirénája is mind kulisszájává válnak az előadásnak. Itt és most vagyunk.

A szenvedés, az elhatározás, a küzdelem itt és most történik. Nem reprezentatív, nem kérkedésre, nem teljesítményre megy. Nem a körülmények, hanem döntés kérdése. A kényelmes jólétben is dideregve, meggémberedve kell kapaszkodni, hogy lezuhanva szét ne zúzza magát az ember. A szék csónakká válik, az asztal tetejére tornyozott székek hegycsúccsá, két, talpával egymásra állított asztal pedig templommá. Benedek Mari jelmezei sem a nappaliba, hanem a cudar hidegbe valók: nehéz, súlyos szövetkabátokat, bundákat, sapkákat cipelnek magukon a szereplők végig: szinte érezni az anyagok tapintását, a szövet szagát, súlyát. Semmi könnyűség. Mindenért harcolni kell.
Az előadás maga is nemes küzdelem – nézőnek, játszónak egyaránt.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft