Régi tragédia, új szatírjáték
Szeredás András: Téboly Thébában – Stúdió „K“
Az előadás akkor kezdődik, amikor a Stúdió „K“ kávézójának végében – a színházterem bejáratával szemben – egy paravánnal leválasztott sarokban előbukkan két báb. Hermész azt a hírt hozza, hogy Dionüszosz Thébába érkezett, s egyúttal azt is elmeséli, hogyan született az istenség, és hogy mi köze a városhoz. E rövid, gondosan előkészített poénokat használó színházi prológ jól elővezeti az előadás háttértörténetét. A kezdő képben a Kar, amely egyben a Dionüszoszt követők csoportja is (Hannus Zoltán, Horváth Zsuzsa, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Spilák Lajos), dobokat vagy dobként, alkalmi hangszerként funkcionáló tárgyakat ver ritmusosan, és a botokra erősített kagylókkal csörög. Agaué jelenik meg a színen, ő most kerül a dionüszoszi hatás alá. „Dionüszosz, Dionüszosz, istenkirály“, skandálja egyre bátrabban és hangosabban a hívekkel. Ezután új, boldog mosollyal eltűnik, és csak később, tragédiájára való rádöbbenésekor találkozunk vele legközelebb. Az előadás egyik abszolút erőssége a zenei anyag (Spilák Lajos), amelynek intenzitása a játékot végigköveti, többször tomboló, ősi hangulatot kelt. A követők nyakában egy-egy síp lóg, és amikor Pentheusz Dionüszoszt becsmérli, rögtön homlokukat ráncolva sípolják ki a nem tiszteletteljes beszédmódot. Sajátos cenzúra.
Fodor Tamás, Kézdy György - Fotó: Sulyok László
A prológust és a kezdőképet leszámítva az előadás végig követi Euripidész Bakkhánsnők című drámáját. A szövegkönyvet Szeredás András, Fodor Tamás egyik állandó alkotótársa jegyzi. A textus az átdolgozást követően maivá, könnyen érthetővé és értelmezhetővé vált, miközben zeneiségéből semmit sem vesztett. Bizonyos helyeken finom humort alkalmaz, melyet a színészek, főként a Kar/követők szellemes játéka tesz egyszerre humorossá és szerethetővé. A rendezés végig érzékeny egyensúlyt követ, a (néhol abszurd) komikus elemek nem szorítják ki egy percre sem a tragédiát, Pentheusz (Gulyás Attila) tragédiáját. A thébai király és Dionüszosz (Nagypál Gábor) archaikus ellentétpár: a racionalizmus (itt: politika) és a hit (itt: vallás) áll szembe egymással. A nép körében korántsem népszerű Pentheusz teljesen magára marad racionalizmusával, miután anyja, Agaué (Nyakó Júlia) és nagynénjei bakkhánsnői kábulatba kerülnek, sőt még nagyapja, Kadmosz (Kézdy György) is – Teiresziász (Fodor Tamás) tanácsára –, tehát ésszerű és célszerű indíttatásból – ti. a jóslat ellenkező esetben szörnyű képeket jövendöl – leborul végül Bakkhosz előtt. Az eredeti Euripidész-műben egy magabiztos, gőgös thébai királyt látunk, míg Fodor Tamás rendezésében inkább egy olyan uralkodó áll a színpadon, aki hatalmát folyamatosan bizonygatni kényszerül. Akármennyire is meg akarja leckéztetni az „új“ istent hirdető ifjút (és nem is sejti, hogy magával Dionüszosszal áll szemben), úgy tűnik, hamar feladja a harcot ellene, és mivel minden áron látni akarja a szerinte őrjöngő, pajzánkodó bakkhánsnőket, rábízza magát az idegenre. Ezt kihasználva nevetségessé teszi őt Bakkhosz – a bosszú első lépése ez: női ruhát ad rá (amelyről a király azt hiszi, jó álca), és úgy viszi keresztül Thébán. A női jelmez itt populáris klisé: combig érő tűsarkú lakkcsizma mini szoknyával és két félalmával kitömött, feltűrt ing. Dionüszosz a királyt fizikailag, Agauét lelkileg, szellemileg semmisíti meg: az anya saját fia gyilkosa lesz, amikor a bódulattól nem észleli, hogy zsákmánya, melyet puszta kézzel ejtett el, nem egy oroszlán, ahogyan látni hitte, hanem tulajdon gyermeke. A széttépett férfi végtagjait Kadmosz gyűjti össze, ezeket a nem olyan rég még a királyon látott ruhadarabok jelképezik.
Jobbra Gulyás Attila - Fotó: Sulyok László
A színpadkép színeiben a szépia világa dominál. A tér legtöbb eleme egyúttal kellékként, legtöbbször hangszerként funkcionál, és ahogyan a Kar/a kísérők mozognak, meg-megszólaltatják ezeket. A koreográfia ilyenkor mindig hömpölygő és a hangzással egységes. Mindezek – a színpadkép, a zene és a mozgás – együtt egy sajátos archaizáló hangulatot adnak. Ebből az egységből ugrik ki élesen a főbb szereplők öltözéke, mindegyik jelmez (Németh Ilona munkája) egyúttal az adott figuráról is vall. Kadmosz kardigános, lassú járású öregember, akit az ünneplőben (egyszerű öltönyben és csokornyakkendőben) érkező Teiresziász beszél rá a Dionüszosz előtti leborulásra. A vak jós egy olyan csuklyás köpönyeget visel ruhája felett, mely egyúttal a vallás elismerését (tehát nem feltétlenül gyakorlását) jelenti: ezt veszi fel megadva magát Kadmosz, és ebben van maga Dionüszosz is, amikor a király előtt jelenik meg. Az előadás két öregjét alakító Kézdy György és Fodor Tamás helyenként túlzó gesztusokkal és túlságosan hangos reakciókkal kísérik az eseményeket. Pentheusz aktatáskával a kezében, szürke öltönyben, kék nyakkendőben és ballonkabátban érkezik a színre – egy hivatalnok biztonságos öltözéke ez. Vele szemben Dionüszosz sötétpiros, lazán gombolt ingben ölt emberi alakot, mely a bor színét legalább annyira jelképezi, mint a szerelmet, mámort és a vért. Nagypál Gábor leginkább visszafogottan játssza az istenséget, jelenléte azonban mindig erőteljes, magabiztos és flegma, amikor kell. Kezdetben a közönség között ül, innen kezdi játékát, és olykor vissza is tér oda, ahonnan legalább olyan jól követni tudja az eseményeket, mint mikor szereplője annak. Ez a mindent látó pozíció (a leggyakoribb) színházi nézői és isteni tulajdonság.
A Téboly Thébában egy színvonalas Bakkhánsnők-variáció, megbízható színházi megvalósítása a történetnek. Kétségtelenül vannak olyan mozzanatai az előadásnak, amelyek a rendező aktualizáló szándékára engednek következtetni, ld. a fentebb már említett példákat: a hatalom állandó bizonygatása, mely éppen hogy gyengíti azt, vagy ahogyan az új erő követői próbálják legitimizálni vezetőjüket (síp-cenzúra). Ezek azonban nem olyan markáns pontok (vagy megvalósítások), hogy az aktualizálás erős állítása legyen az előadásnak, és hogy ezáltal egy karakteres, a klasszikust valóban csak kiindulópontként használó színpadi művé váljon a Téboly Thébában.
Szeredás András: Téboly Thébában
Stúdió „K“
Díszlet: Szegő György
Jelmez: Németh Ilona
Fény, hang: Fodor Gergely
Zene: Spilák Lajos
Rendező: Fodor Tamás
Szereplők: Kézdy György, Nyakó Júlia, Gulyás Attila, Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Hannus Zoltán, Horváth Zsuzsa, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Spilák Lajos
Bemutató: 2010. április 9.
Más írások ugyanerről:
Bóta Gábor: Segélykiáltás Thébában
Zappe László: Kampánycsendes politikai szatíra
Fotógaléria:
