Jeles műhely

Intelligens szerviz – Kaposvári Egyetem

A színész, aki a színházi világot uralja, aki rendet vág a káoszban, értelmes egésszé formálja a kimondhatatlant.
Knuth Barbara | 11. 05. 9.

A Merlin Színház 2010 őszétől rendszeresen műsorára tűz olyan előadásokat, amelyek a Kaposvári Egyetem különböző évfolyamain, más-más kurzusain készültek. Alkalom ez megismerkedni az ott folyó munkával, a színésznövendékekkel, és nem utolsó sorban azzal a színházi gondolkodással, amelyet igyekeznek átadni a következő generációnak. Így kerülhetett sor áprilisban Jeles András műhelymunkájának gyöngyszemére, az Intelligens szervizre. A harmadéves társasággal nem kevesebbre vállalkozott Jeles, mint hogy felmutasson egy kis morzsát mindabból, amit termékeny együttlétük során megértettek a szakmából, a világból, egymásból és önmagukból. Kiindulási alapul, mint oly sok előadásban mostanság, az internetes világ szolgált, jobban mondva az emberekre gyakorolt hatása, a degenerálódó egyszerűsödés, a kivetkőzés… A színlap leírása szerint a próbák során a nagy videó megosztó portálokon, blogokon található párperces klipek szolgáltatták az alapot, ahol olyan emberek próbálják a lehető legszabatosabban kifejezni magukat a kamera részvétlen tekintete előtt, akik rendre kudarcot vallanak a nyelvvel folytatott küzdelemben. Lényegében ennek lehetünk szemtanúi az előadást nézve: folyamatos próbálkozás és kudarc. Önkifejezési aktusok a megsemmisülés határán.

 

intelligens-szerviz-jeles5

 

Az etűdökből építkező szerkezet természete szerint nem lineárisan kíván egységes lenni. A legfőbb összetartó erő a központi témán túl a színészi jelenlét. A képek Jelestől talán már megszokott váltakozásában – ahol minden alkalommal van idő, hogy a jelenetek között mindenfajta illúziókeltés nélkül a félsötétben átpakoljanak – felsejlik valami lényeg, ami végigvezethet ebben a vizuális és gondolati erdőrengetegben.

Hogy is vall erről maga Jeles a Büntető században? Valódi gondolat az, amely kapcsolatba lép – időbeli korlátok itt nincsenek – más valódi gondolattal. A gondolat mindig aktuális, ha nem is áll készen a kontextus, ami képes befogadni. A gondolat élő anyag, amely csak élő anyaggal társalkodik. A gondolkodásnak tehát nem a szabályai érvényesek, hanem a lehetőségei, akár a növénynek. A racionalizmus ezt nem érti, mert nem érti a gondolkozást: ahogyan a prostituált is verve van, ha erotika jön szóba.

 

intelligens-szerviz-jeles2

 

Maga az előadás is akkor találkozik a nézővel, amikor képeken, játékon, zenén, nyelven túl képesek vagyunk egy „gondolatnyelvet” beszélni. Így ez az írás sem hivatkozhat, emlékezhet másra, mint a gondolat szuggesztív megjelenésére, a találkozásra.

A színpad mélységes sötétjében egy vékony fénnyel megvilágított férfialak jelenik meg hálózsákba burkolva. Beszéde akadozó, néhol érthetetlen, a szavakat úgy formálja, hogy a feszült figyelem ellenére is eltévedünk benne. Egy torzított lélek beszéde ez, amely már nem tart lépést a világgal, panaszkodik, segítséget kér a hiperelektronikus és személytelen világban. Ahogy az előadásban megjelenő összes alak, típus valójában elveszett lény, különálló magány, aki már nem keres, csak létezik, lélegezik ott, ahol hagyták és elhagyta magát.

A lecsupaszított, meztelen alakok hétköznapi tettei szakralizálódnak, ahogyan szentnek vélt pillanatok válnak a pőre pillanat áldozataivá. Ez a kettős mozgás adja az előadás ritmusát, amely így egy más idősíkot hoz létre, mint az oly jellemző Jeles előadásaiban. Így válhat Jézus keresztre feszítéséből egyszerű médiajelenség, amelyben a feszületen szenvedő megváltó utolsó szavait interjúban rögzítik. Az alaphelyzetből adódó fanyar humoron túl a jelenséget tovább feszíti egy bábeli problematika is, hiszen a riporter, interjúalanya értetlenségét látva könnyedén átvált héber nyelvre, így mi, nézők ettől fogva már Jézust hallhatjuk magyarul beszélni.

 

intelligens-szerviz-jeles1

 

Mintha az élet minden momentuma éppen az ellenkező oldalról lenne bemutatva. Így történhet meg az is, hogy egy meghalt lány ravatalánál nem a síró család, hanem a tobzódva veszekedő házaspár ül tort. Vagy éppen az a kibékítő show, amelyben az összes szereplő arca dobokba fúródik. Arctalanok, idegenek, így próbálnak beszélni egymással. Sikertelenül.

Fanyar humor ez. Mégis igazi, mert az élet szülte. Éppen ezért láthatunk számos szívszorító jelenetet is. Ezek közül is kiemelkedik, mélyen bevésődik az idős házaspár telefonszám felírásának agóniája. Ahogy megérkeznek a térbe, még egy időben vannak játszó korukkal. Azonban ahogy levetkőznek és átöltöznek pizsamájukba, egyre idősebbek, meggyötörtebbek, tompábbak lesznek. Majd nagy ügyetlenkedéssel felhívnak egy számot, hogy bejelentsék a telefonkészülékük hibáját. De nem érnek célba, mert egy másik számot kéne tárcsázni – és megkezdődik a szám felírásának végeérhetetlen gyötrelme. A diszpécser mindvégig türelmes, vár, újrakezdi, megáll, segít. Ritka és szívmelengető érzés ilyet hallani. Azonban akárhonnan közelítik, akárhogyan írják, nem megy. Nem születik meg a találkozás, a kommunikációs híd megsemmisül. Ahogy az idős bácsi is csöndben, feltűnés nélkül a párnára dől. És végleg ott marad. Örökre emlékezetes percek.

 

intelligens-szerviz-jeles4

 

Mindez zenével, hangokkal, szólamokkal kísérve. Folyamatosan jelen vannak görög, héber vagy éppen nyelven túli dalok, kánonok, amelyek hangsúllyá, jelentéssé válnak. A Melis László által válogatott zenei anyag jó példa arra, hogy válik a zene egy előadás terévé, akusztikus közegévé.

És a színészek hiánytalan listája:

Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara. Felsorolás ez kiemelések helyett, hiszen egységesen teljes, és a munka nagyságához mérten alázatos a jelenlétük. A hátborzongató pillanatok mögött is az az erőfeszítés látszik, hogy a szavak, mozdulatok, gesztusok elsődleges funkcióján túl keressenek valami mást, mélyebbet, őszintébbet. Ahogy például a csecsemő/maffiózó/koldus lány mesél a hálózsákjában. Hosszú percekbe telik elhinni, hogy egyedül van benne, hogy ő ad ki minden hangot, hogy ő testesít meg minden szerepet. Lenyűgöző játék.

És még ha dramaturgiailag egyenetlen is kissé az előadás, még ha azt is gondolnánk, hogy hamar kijelöli értelmezési horizontját, és onnantól fogva csak körbe-körbe forog, még ha ettől a szerkesztéstől, az ismétlődésektől kicsit egysíkúnak és unalmasnak is tűnik egy-egy pillanat, akkor is nézzük, gondoljuk és vigyük magunkkal tovább. Mert figyelemreméltó és rendhagyó vállalkozás ez a gondolati találkozás.

 

 

Intelligens szerviz

 

Zene: Melis László

Korrepetitor: Ujláb Gábor

Rendező: Jeles András

Szereplők: Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, akatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara


Helyszín: Merlin Színház

 

 

További írások az előadásról:

Forgách András: Magányos cédrus

Török Ákos: Gyöngyök a disznók között, avagy pedagógia: jeles

 

 

 

Fotógaléria:

Kaposvári Egyetem