Ürességgel teli pohár
Ibsen: Nóra – Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Ez a mindössze másfél órában előadott, rendkívül erősen meghúzott Nóra nem az Ibsen-darab feminizmusára fókuszál: nem egy nő vagy általában a nők elnyomottságáról, öntudatra ébredéséről szól, az csak egy-két mondat erejéig, utalásszinten jelenik meg benne. Szekeres Csaba előadása egy ember (mindegy, hogy nő vagy férfi, hogy feleség vagy sem) személyes drámájáról, az őt körülvevő hazugságok felismeréséről, a mások általi kihasználtság megelégeléséről szól.
Szekeres – és a nőt játszó Kalmár Zsuzsa – Nórája tényleg butácska. Ő nem megjátssza magát, tudva, hogy a nőnek nem illik otthon lenni például a pénzügyekben, hanem tényleg egy szót sem ért az egészből. Őt nem az zavarja, hogy nem becsülik meg az elrejtett tudását, amivel pénzt szerzett halálos beteg férje gyógyulásához, hanem arra döbben rá, hogy ez volt élete egyetlen önálló, saját és valódi cselekedete. Ezt a gondolatot a rendező szépen végigviszi, és korántsem csak a szöveg hangsúlyait átrendező húzással: Nórának valójában nincsenek gyerekei, csak három babával és egy negyedik nevelőnő-babával játszadozik. Üres üvegből, üres teáskancsóból tölt „italt” vendégeinek, és még el is játssza, hogy erős az alkohol. Aztán beállít az életébe két külső szereplő, a zsaroló Krogstad és a régi barátnő, Lindéné, akik – valószínűleg Nóra életében először – nem mennek bele a játékba: nem értik, mit akar Nóra a képzelt holmikkal. És végső soron ez döbbenti rá a nőt arra, hogy az életben van, ami játék, és van, ami nem az – ráadásul előbbi mindig az, amit a férje erőltet rá, utóbbi pedig az, amit magától cselekszik, ha ugyan cselekszik. (Szép betoldás Nóra „öntudatra ébredésének” jelenetében a rövid mondat: „Ez igazi!” – mondja Nóra az őt levegő-itallal kínáló férje elé dobva a férfi által mindig tiltott, ám valódi mandulás csókot.) Ebben a szövegértelmezésben tehát nem a férjben való csalódás, a kudarcos csodavárás vagy az igazságtalan asszonyi szerep elvetése katalizálja az eszmélést, hanem annak felismerése, hogy a világ talán lehet másmilyen is, mint amilyennek mások mondják – nem lehet, hogy az ember mindig csak másnak akarjon megfelelni. (Igaz, ahhoz, hogy az értelmezés tökéletesen konzekvens legyen, talán még több húzásra lett volna szükség: a dráma egy-két mondatát, cselekményét nehéz beilleszteni ebbe a másfajta konfliktusba.)
Érdekes összevetni az előadás szövegkönyvét a drámával: előbbiből kikerült minden olyan mondat, amely arra utal, hogy hová megy Nóra a szakítás után (a drámában az egyedüllét fontosságát hangsúlyozza, tervei szerint első éjszakára barátnőjéhez megy, utána pedig szülővárosába utazik). Ám mivel a szabadkai Nóra aligha elég eszes ahhoz, hogy boldoguljon egyedül, emancipált gondolata pedig nincsenek, felmerül, hogy talán egy férfihez megy. Ráadásul távozásakor jelmezének árnyalata a belé szerelmes, haldokló Rank doktorét idézi – bár a rendezés nem ad egyértelmű választ a kérdésre, Nóra jövőjét Szekeres talán a doktor özvegyeként képzeli el. A férjét, Helmerét viszont annál egyértelműbben ábrázolja: a férfi Nóra ellentéte, hiszen a nő megelégeli a hazugságot, míg ő a távozása pillanatában máris egy még abszurdabb hazugságban kezdi élni az életét. Nóra helyét ugyanis átveszi – Helmer látható megelégedésére – egy földre esett játékbaba: a férj talán még jobban is jár így, ez az új „feleség” már biztosan nem fog gondot okozni önállóságával.
Ibsen: Nóra
Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Fordította: Németh László
Díszlet: Szilágyi Nándor
Jelmez: Pesitz Mónika
Zene: ifj. Kucsera Géza
Koreográfus: Rogács László m. v.
Rendező: Szekeres Csaba
Szereplők: Mess Attila, Kalmár Zsuzsa, Szilágyi Nándor, Körmöci Petronella, Péter Ferenc
Helyszín: József Attila Színház
