Szívügyek

(Ahogy jó pár éve Nyíregyházán Telihay Péter rendezése sem úszta meg az anti- és filoszemita kirohanásokat, noha, a rendező ügyelt rá, hogy a játék, s benne Gazsó György Shylock-alakítása pro és kontra mindent megmutasson, s véletlenül se csússzon el egy irányba...) Úgy tűnik, Zsótér valamiféle józan nézői kívülállást próbál megteremteni a fájdalmasan csendes hangütéssel, vállalva azt a veszélyt is, hogy ezzel a teátrális hagyományokat kerülő, fegyelmezett visszafogottsággal könnyen az érdektelenségbe csúszhat az előadás.

Érdekes, hogy amióta újra szabadon játszható nálunk a darab, nem volt igazán sok bemutatója. Az a gyanúm, nemcsak a zsidóproblematika kényessége miatt zavarba ejtő a mű. A velencei kalmár az a Shakespeare-darab, ahol egyszerre van igaza az összes szereplőnek, mert mindenkit megsértettek valahol, valamikor, és mindenki téved, mert sértéssel, provokációval reagál. S ki lehet-e bogozni, ki szidta előbb kinek a kijét, ki miért állított csapdahelyzeteket? A szív- és pénzügyek ráadásul valami egészen bonyolult, mindent összekuszáló romlott józansággal folynak egybe. Ezerféle módon variálhatók a viszonyrendszerek, nehéz és aprólékos munkát követel a darab, mert a fekete-fehér koncepció ennél a történetnél különösen kevés, s nehéz bárkinek is (nem) igazságot szolgáltatni.

Ötvös András, Mészáros Máté, Vajda Milán - Forrás: Gárdonyi Géza Színház

Zsótér nem is futtatja végig az összes szálat, Ungár Júlia dramaturggal erősen meghúzatta a szöveget: sajátos létállapotokat vázol fel, állóképeket csúsztat egybe, ahelyett, hogy a szereplőket mozgató okokat, viszonyokat, lelki megnyilvánulásokat pszichologizáló részletezéssel vagy expresszív erejű kitörésekkel fejte(t)né és mutatná. Utóbbiakra csak egy-két példát kínál a játék. Így sok minden homályban marad az előadásban, de az kiderül, hogy a főszereplő barátsága mögött egyértelműen titkolt homoerotikus vonzódás húzódik: Ötvös András Antonioja zavartan „izgalomba jön", amikor a barátja, Bassanio (Bányai Miklós) a combjai közé hajtja fejét, s csak Shylock (a kemény feltételekkel pénzt kölcsönző zsidó) halálos döntését várva vállalja fel nyíltan érzéseit - hosszan szájon csókolja a meglepődött fiút. Teátrálisan a leghangosabb és leglátványosabb jelenet Shylock nagymonológja: Mészáros Máté addig fojtott hangú uzsorása keményen csattanó iróniával indítja a szöveget, s egy heves mozdulattal pucérra csupaszítja ellenfelét. Meztelensége révén Antonio pár másodpercre kiszolgáltatottá válik, azonban társaival együtt rögtön reagál - némán, harsány gesztusokkal utánozva veszik hülyére Shylockot, aki egyébként maga is megragad minden alkalmat, hogy megalázza a másikat. Így a szerződéskötés előtt nem csak a pénzügyi, de az egészségügyi alkalmasságot, fizikai kondíciót is ellenőrzi: Antoniot - kissé parodisztikus ízű, felszínesen illusztratív módon - maga vizsgálja ki. Amikor pedig létrejön az üzlet, írásos szerződés helyett a férfi meztelen felsőtestére üti piros bélyegzőjét, mintha csak egy állatot látna el billoggal - s a pecsételés keresztet formáz a férfi mellkasán. Később Bassanio álruhás felesége, Portia (Járó Zsuzsa) is „lecsap" ugyanezzel a bélyegzővel, ami fontos, jól használt kelléke a játéknak.

Ötvös András, Bányai Miklós, Járó Zsuzsa- Forrás: Gárdonyi Géza Színház

De az előadás igazán hangsúlyos tárgya a végig sokféleképpen funkcionáló - akár Antonio segélykérő leveleként is szereplő - szívmakett, amelyet más „szíves" elemek egészítenek ki. A szín közepén lévő tv képernyőjén szívműtét jeleneteit látjuk, amit időnként nagy díszletfalra is kivetítenek. A kegyképeken pedig a Jézus Szíve motívum világít. Ez utóbbi akár az Antonio által felvállalt áldozatszerepet is sugallhatja, amit megerősíthet az ítélet-végrehajtáskor némileg krisztusi pózra emlékeztető testtartás is, de a kegytárgykereskedelem legmodernebb technikai kivitelben pulzáló giccsportékája inkább parodisztikus elemként hat az előadásban. Ebbe a motívumkörbe sorolható az, a kétségbeesettséget erőteljesen kifejező kép, amikor Antonio - levelének felolvasásakor - szívdobbanást utánzó hangokat hallat. Kétségtelen, hogy a darab emblematikus motívuma az emberi szív, mint húsdarab (amit afféle zálogként, a meg nem fizetett tartozás fejében ki akar vágni Sylock Antonióból). De a felsorolt elemek csak a „mi jut hirtelen eszünkbe?"-féle „asszociácós színház" közhelymegoldásaiként sorakoznak egymás mellett. Túlhangsúlyozott, direkt elemek ezek a színészi megnyilvánulásokat, akciókat illetően visszafogott rendezésben.

Forrás: Gárdonyi Géza Színház

Hasonlóképpen „kényelmesen" kézenfekvő megoldással tudják le az egri előadásban a színpadképet is: erőteljes rendezői értelmezést kíván/kínál a helyszínek koordinálása - a zavaros vizű Velence általában még csak adja magát, de a tiszta csillagfényű Belmont meghatározása problematikusabb szokott lenni. Zsótér nem bíbelődik ezzel a feladattal: Ambrus Mária díszlettervezővel egybevonja az összes helyszínt. A díszletfal panorámafotóján lakótelepi ablak- és erkélysorok futnak, középen szőnyegen asztal, fotel s néhány tárgy: ebben az egy térben zajlik minden, a színészek akár egymás jeleneteit is végigülik, figyelik. A szín meghatározó eleme két matrac: ezeken időnként áthúzzák a lepedőt, takarót, s függetlenül a cselekmény pillanatnyi állásástól, valamiféle „lelki menedékhelyre" vackolják be magukat a szereplők - egyszerre akár többen is.  A panelkulissza, inkább csak huszadik/huszonegyedik századi korjelölő, illetve be- és összezártságot kifejező jól ismert motívum: a szereplőgárdát sem a szöveg, sem Benedek Mari jelmezei nem ebbe a közegbe predesztinálják. Esztétikai szempontból nézve ugyanakkor kétségtelen, hogy az ablakok, erkélyek sorába harmonikusan olvadnak bele a szereplők mozgásához kivágott lapok fekete háttérkockái - a többméteres díszletfalon átmászva közlekedik ugyanis a színészek többsége.

Ötvös András, Mészáros Máté - Forrás: Gárdonyi Géza Színház

 A fiatal színészcsapat egyébként nemcsak falmászásban mozog biztosan, de pontosan és egységes stílusban dolgozik. S mivel nagyjából egy generációt képeznek, így a rendezés kizárja a szereplők közé falat emelő tényezők közül a generációs problémát. (Ez az értelmezés illetve szereposztás viszont megkívánná Shylock lányának, Jessica szerepének kihúzását.) Ötvös András Antonioja hamar üzleti vállalkozásba fogó fiatal, aki későn érő kamaszként most szembesülhet homoszexualitásával - a rendezői figyelem és a színészi alakítás elsősorban a halálfélelemre, az áldozatiság kétségbeesettségére koncentrál. Bányai Miklós Bassanioját kölyökkutyás szertelensége mozgatja, s menti fel cselekedetei súlya alól.  Mészáros Máté Shylockja az a fajta ezerszer megalázott csendes „lelkibeteg", aki lakásába zárkózva pizzát és popcornt falva vidokölcsönzők filmjei közé bújik el a világ elől, s kiszámíthatatlan, hogy mikor válik sorozatgyilkossá. Portiaként Járó Zsuzsa szellemesen játssza a nagy bírósági jelenetet (ahol álruhás bíróként főszerepet kap): sokáig fáradt beletőrődöttséget színlel, majd egyre felerősödő iróniával semmisíti meg a zsidót. Végig érezni, hogy biztos a győzelmében, a magabiztosság mögött ugyanakkor koravén keserűség húzódik. Mellettük erőteljes még Jessicaként Mészáros Sára jelenléte is. A többiek azonban mintha csak fizikailag lennének jelen, az ő szívdobbanásaikkal adós marad a játék.

Shakespeare: A velencei kalmár

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Fordította: Vas István

Dramaturg: Ungár Júlia

Zene: Tallér Zsófia

Díszlettervező:  Ambrus Mária

Jelmeztervező:  Benedek Mari

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Ötvös András, Vajda Milán, Balogh András, Lisztóczki Péter, Nagy András, Mészáros Sára, Mészáros Máté, Bozó Andrea, Bányai Miklós, Járó Zsuzsa

Az előadásról az interneten olvasható kritikák:

Sz. Deme László: A gyűlölet arcai

 Jászay Tamás: Műtét után

Koltai Tamás: A jog és a szív

MGP: Lakótelepi kalmár

Papp Tímea: Semmi hókuszpókusz

Ugrai István: Szívrablás

Mátrai Diána Eszter: Velence és Belmont egy egri panelben 

Blogbejegyzések az előadásról:

Az intenzív osztály blogja

Weil Zoltán: Off Broadway Egerben

Beszélgetés Zsótér Sándorral az előadás kapcsán:

Pezsdülni jött