Elnyomók és megalázottak

A Tanácsköztársaság bukása után vagyunk, Kun Béla elmenekül az országból, hívei eltűnnek, és szinte egy csapásra változik vissza a világ. Az úr ismét úr lesz, a boltos köszön a vevőknek, Ficsor, a házmester már nem elvtárs, és újra szolgálatra kész. A cselédek újból szolgákká válnak, munkaadóik pedig ismét urak, úrfik és méltóságák. Kosztolányit mégsem a társadalmi kérdések izgatják. Sokkal inkább az, amit az emberi lelkekből felszínre hoznak a történelmi változások. Az Édes Annában arról ír, hogy bizonyos pillanatokban nem a tudatunk, hanem annak mélyén rejlő sebeink, az egykori bántalmak, sérelmek irányítják tetteinket.

Mindig izgalmas vállalkozás olyan művet színpadra állítani, amely eredetileg nem oda készült. Az Édes Annának számtalan adaptációja van. Ezúttal Dobák Lívia alkalmazta színpadra a regényt. Átirata ragaszkodik Kosztolányi nyelvezetéhez, a regény legtöbb motívumához, a történet kronológiájához. Itt-ott viszont jelentősen lerövidítette a cselekményt. Például a bírósági jelenet, Anna későbbi sorsa, tettének megítélése teljes egészében kimarad. Az előadás lényegében azzal zárul, hogy a cselédlány megöli gazdáit.

Dobra Mária, Csarnóy Zsuzsa, Szalma Tamás - Fotó: Merczel Zsolt

Valló Péter előadásának vonalvezetése épp oly egyszerű, mint a maga tervezte díszlet. Egy bérházi gang körfolyosója határolja három oldalról a játékteret. Középen dobogó, itt játszódnak a Vizyék nappalijában zajló jelenetek. Jobb elöl pici zug, összecsukható ággyal, ez Anna cselédszobája. Bal elöl többnyire a szabadban zajló jelenetek történnek. (Egyetlen hátránya van ennek a színpadképnek: kicsit távolinak érzem a játékot, amely néha elhalványul a túl nagy színpadon.)

Fenn a körfolyosón apró villanásokban a többi lakás életébe is betekintést kaphatunk. Ahány család lakik a bérházban, annyi kis világ, annyi külön sziget. De ezek a világok nem zártak. A szereplők belelátnak egymás otthonába, egymás életébe... A közvetítők a cselédek, átkiabálnak egymásnak a gangról, vagy épp leszólnak az utcára. Stefi (Szűcs Krisztina), Bözsi (Főző Ditta) és a legidősebb, Etel (Meszléry Judit) hol kommentálják a történéseket, hol az egyes eseményeiről informálnak, máskor meg narrátorként lépnek fel. Jelenlétük azonban nem mindig indokolt. Az utolsó jelenetben talán kissé hatásvadász, ahogy kimerevített alakjuk néma tanúja a tragikus eseményeknek. A hófehér ruhás cselédek szerepe némileg a görög drámák karára emlékeztet. Valló Péter maga is azt nyilatkozta, hogy az eleve elrendeltség és a végzetszerűség úgy jelenik meg az Édes Annában, mint az ókori görög drámákban. Ezt néhány színpadi megoldás jelzi is a rendezésében.

Dobra Mária - Fotó: Merczel Zsolt

Az eleve elrendeltség valóban jelen van Anna (Dobra Mária) színrelépésének első pillanatától fogva. A balatonkajári egyszerű vidéki lány olyan közegbe érkezik, ahol az asszonyok szinte csak cselédjeikről, az urak pedig csak államügyekről tudnak beszélgetni, ahol nemcsak a szomszédok, de a házastársak is teljesen elidegenedtek egymástól. Minden rideg, túljátszott, idegen. Anna eleinte egyáltalán nem beszél, részben a megilletődöttségtől, másfelől azért sem, mert nem is tudja, hogyan fejezze ki szavakkal az érzéseit. Ezért is játszanak nála különösen jelentős szerepet az érzékszervek: az első perctől riasztja a szag, valami irtózatos büdösség, amitől enni sem tud. Az idegen légkör szaga ez, amely beivódik szerveibe, és vészjóslóan kezd lüktetni vérében. Később, a magzatelhajtó por ízében érzi a méreghez fogható keserűséget, majd reggel felébredve azt hiszi, hogy szemei világát veszítette el. A kis cselédlány már első belépésekor mély titkokat hordoz magában. Ahogy remegő keze kötényét markolássza, rettenetes belső feszültséget sejtet. Dobra Máriára mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. Gyermeki arca, kék szeme, fehér bőre és lenszőke haja tisztának, ártatlannak, szinte angyalinak festi elénk. Mozdulatai törékenyek, mégis suták, esetlenek. Ügyesen játszik a hangjával, visszafogja az artikulációját, ezzel beszéde is egyszerűvé, kissé együgyűvé válik. Talán még a nézőtér utolsó sorában is érezhető, ahogy forr benne valami, ahogy feszülnek az izmai, ahogy érik benne a végzet, az elkerülhetetlen.

Kosztolányi regényében valami összeköti Annát és a gazdáját, Vizynét. Mindkettőjükből ordít a szeretetéhség. Anna elveszítette édesanyját, Vizyné a gyermekét. Mintha Kosztolányi azt sejtetné, hogy keresik egymásban az elvesztett hozzátartozót, de alkatuk, helyzetük miatt ebből aligha mutathatnak ki bármit. A regényben a gyilkosság pillanatában Vizyné szinte magához öleli Annát. Ebből a sokrétű, sejtelmes kapcsolatból alig jelenik meg valami az előadásban. Vizyné csak egyszer érzékenyül el igazán, amikor betegnek hiszi a cselédjét, majd ugyanúgy robotként kezeli, mint korábban. Kapcsolatuk tovább romlik, miután az asszony megsejti, hogy elveszítheti a lányt. Végül Anna - nem kis részben az asszony hisztérikus zsarolásának hatására - nemet mond a kéményseprő házassági ajánlatára. A cselédlány ekkor zárul be sorsának börtönébe. Attól kezdve kolonc, teher Vizyné számára. Csarnóy Zsuzsanna Vizynéje igazi dáma, finom és nőies, de nem fél szabadjára engedni a benne lévő erőt sem, amikor kitör az asszonyból az őrült hisztéria.

Kőrösi Csaba, Dobra Mária - fotó: Merczel Zsolt

Vizyné kontrasztja a Szalma Tamás játszotta Vizy. A férfi érdektelensége, unottsága Vizyné túlfeszített hangulatváltásai mellett domborodnak ki igazán. Szalma Tamás játéka fegyelmezett: kívül tud maradni a szereplők személyes drámai történetén, úgy, hogy végig jelen van, részese az eseményeknek. Vizy Kornél, a minisztériumi tanácsos, későbbi államtitkár éppígy helyezi kívül magát a család életén.

A történet kulcsszereplője Patikárius Jancsi, Vizy csélcsap öccse, Anna elcsábítója. A hálás szerepet Szűcs László elengedi maga mellett, nem áll jól neki a figura, nem találja magát benne. Moviszter doktor Benczédi Sándor higgadt, megfontolt játékában mindvégig egyfajta sztoikus nyugalommal szemléli, ami körülötte történik. Talán az szüli a részvétet az öregben Anna iránt, hogy ő maga is hasonlóképp megalázott és kívülálló, mint a cselédlány. Sosem találja a helyét a társaságban, felesége csalja, de ő némán tűri, s úgy tesz, mintha nem is tudna róla. Palásthy Bea Moviszterné szerepében maga a szexus: a csalfa, a csábos, az ármány. Kőrösi Csaba Ficsora és Tóth Loon Takácsa egyéni színeket lop az előadásba.

Szalma Tamás, Csarnóy Zsuzsa, Dobra Mária - Fotó: Merczel Zsolt

A közel két és fél órás színpadi játék Vallótól megszokott szépen felépített, professzionális munka. Ami viszont hiányérzeteket kelt, az az előadás lezárása. Elvarratlanul maradnak a szálak, elsietett a befejezés. Az egyik pillanatban még az ágy közepén guggol Anna, és azt hajtogatja magában a gyilkosság után: alszanak, csak alszanak... Közben ott fekszik mellette két leszúrt gazdája. Majd a következő pillanatban a gangon pletykálkodó cselédek próbálnak visszaemlékezni - évek múltán - a cselédlányra, de már a haja színét sem tudják felidézni. Túl nagy a váltás, a nézőben inkább hiányérzet hagy, ahelyett, hogy a végsőkig feszítené a döbbenetet.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Veszprémi Petőfi Színház

Díszlet: Valló Péter

Jelmez: Zelenka Nóra

Dramaturg: Dobák Lívia

Rendező: Valló Péter

Szereplők: Dobra Mária, Szűcs László, Csarnóy Zsuzsanna, Szalma Tamás, Benczédi Sándor, Palásthy Bea, Kőrösi Csaba, Tóth Loon