Ami elmúlt

A legfontosabb rendezői megoldás, hogy az előadás Firszet (Wellmann György) teszi főszereplőjévé. Az előadás azzal kezdődik, hogy az öreg bebóklászik a gyerekszobába, ahol a történet játszódik, majd – miután egy mozdulattal a helyére parancsolt egy önálló életre kelt, nagyobbacska famozdonyt – letelepszik egy oszlop elé állított székre. Szinte egész előadás alatt ezen a helyen ül, folyton jelen van, de többnyire a háttérben marad.

Sztarenki értelmezésében Firsz egy megfáradt öreg bölcs, aki mindent tud, ami ebben a házban az elmúlt évtizedekben történt, mindenkinek a velejéig lát, mindenről megvan a véleménye. És ebből nagyon sokat el is mond. Ezekkel a megjegyzésekkel – mint egy időn kívüli kórus – folytonosan kommentálja az eseményeket. Amikor például a külföldről hazaérkező Ánya (Kálóczy Orsolya) azt kérdezi Várjától (Sztankay Orsolya), hogy megfizették-e a kamatokat, a lány kitérő válaszához („úgy-ahogy”) Firsz azt dünnyögi hozzá, hogy „sehogyse”. Később amikor Trofimov (Mihály Péter) ott esetlenkedik Ánya körül, akkor azt mormolja, hogy „csókold már meg, te szerencsétlen.” Amikor a birtok elárverezésért aggódó családtagok a jaroszlavi nénike segítségében bíznak, akkor valami olyasmit mond, hogy na, arra ugyan várhattok.

Az a rendezői megoldás, hogy alapvetően Firsz nézőpontjából látjuk az eseményeket, két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy az elmúlás, a romlás, a hajdani értékek leépülése, egy volt világ vége áll az előadás középpontjában. De ugyanakkor Firsz főszereplővé válása azt is jelenti, hogy ami volt, az van. A hajdani értékek örökké léteznek Firsz fejében, amíg él – s még azon is túl. Mintha valami olyasmit akarna Sztarenki mondani, hogy az idő változásával együtt számtalan dolog kihullik a világból, de ettől még ezek valahol az időn kívül léteznek.

Talán erre utal az előadás vége is, ahol a rendező megfordítja a viszonyokat. Azok a szereplők, akik – a birtok elvesztése után – elindulnak a világba, egy új élet reményéről, kényszeréről beszélnek, az utolsó képben mozdulatlanná dermednek, akit pedig ott felejtettek a házban, bezárva a múltba, a lezárult időbe, átadva őt a halának, az elindul. Firsz egy mozdulatságban eltöltött (színpadi) élet után újra útra kel.

Részlet egy hosszabb elemzésből, mely teljes terjedelmében az Ellenfény 2010/10. számában jelenik meg.

Fordította: Tóth Árpád

Díszlet, jelmez: Pilinyi Márta
Dramaturg: Madák Zsuzsanna

Zenei szerkesztő, rendező: Sztarenki Pál
Szereplők: Wellmann György, Táncos Adrienn, Kálóczy Orsolya, Sztankay Orsolya, Nádházy Péter, Urházy Gábor László, Mihály Péter, György János, Kovács Olga, Szakály Aurél, Misurák Tünde, Spisák István, Bellus Attila

Bemutató: 2010. október 15.

További írások az előadásról:

Arany Horváth Zsuzsanna: Sírni vagy nevetni

Beszélgetés Sztarenki Pállal:

Ahogy a rendező látja

Képgalériák:

Hevesi Sándor Színház

Zalai Hírlap