Dosztojevszkij-próbák 6. / Boldog vagy?

(Nincs több szamovár, de majd lesz.) Főpróbahét, szombat, első felvonás. Este hatkor már hömpölyögnek a felhők a díszletkupola tetejét megsebző nyílásban. Fénypróba. Közben megoldandó feladatok adódnak. Hogy a kerekeken beguruló kis asztalra honnan kerüljön nagy terítő: a lábának sehogy se szabad látszania. Majd azok közül a textíliák közül, amelyeket Bánki Róza hozott. Poór Éva hullámzó, krémszínű textillel érkezik a színpad mögül. Az ott középen varrás vagy vasalás? Ha vasalás, akkor jó – eltüntethető. A kanapé cirádás, valaha fekete lába kopott és poros – nincs kéznél egy kis lenolaj? A díszítők szerint nincs, a legjobb lesz lefesteni. Nincs több szamovár, csak ez az egy? A Cseresznyéskertben nem ez játszott. De, ez volt az. Több most nincs – de majd lesz. Ki kér gyömbért? Alberti Zsófi, Kiss Mari és Lévai Timi járul egy szempillantás alatt Jeles Andráshoz – mosolygó madarak. A jelenet egy villanásra (de tényleg csak egy villanás) olyan, mint valami áldozás. Középen a derűs szertartás papja, jellegzetes, hófehér feje fényforrás a reflektorok között.

A takarásban – az édesanyja révén orosz – Fekete Linda bűvölő orosz altatódalt énekel,  oroszul. „Ne feküdj a szélére.” Vagy valahogy így. A gyönyörű, halk énekszó az ember minden pórusába behatol, és jól befészkeli magát. (És titokban a beteljesülésre mutat.) Jeles András azt kéri, hogy a dal a lehető leghalkabb legyen – miközben pregnáns marad a szöveg. „Akkor most rendezzük be az első képet!”

(Férjhez megyünk, édes?) Az instrukció szerint ez itt „Nasztaszja Filippovna szalonja. Kerek asztal kiosztott kártyalapokkal. Az asztal túloldalán bőrdívány (egyik végében sárga huzatú selyempárna, azon vedlett bundájú, pápaszemes játékmackó fixírozza a gyermeteg eleganciájával bolondosan hivalkodó Linát. (…)” A játékmackó megvan, csak nem visel pápaszemet, és nem a gyerekszobák klasszikus, babaszerű plüssmackói közül való: igazi orosz barnamedve, mellső lábával a bolondos Lina – „ártatlan tekintetű harminc év körüli vénlány, ajkán folyamatosan, töretlenül széles mosoly ül” –, vagyis Vlahovics Edit vállába kapaszkodik. Vagy inkább Lina a hátára veti, mint egy tehetetlen zsákot – vagy puha boát. A tér közepén az instrukcióhoz képest új elem: szépen megmunkált imazsámoly. Nasztaszja Filippovna (Alberti Zsófi) vendégeket fogad: Tockijt (Bajomi Nagy György) és Jepancsin tábornokot (Trokán Péter), akik a lánykérést jöttek előkészíteni. Ha NF hozzámegy Gavrila Ivolginhoz – akit csábít a Tockij által fölajánlott nagy hozomány –, akkor, ugye, szabad az út: Tockij elveheti a tisztes pétervári család legszebb lányát, Aglaja Jepancsinát. A Jeles-átirat nem részletezi, miképpen került a még kislány Nasztaszja Filippovna Tockij „védőszárnyai alá”, az előadásban már csak azzal szembesül a néző, hogy NF – kitartott nő. Vagy ahogy a narrátor mondja: Tockij „nevelt lánya”. A szövegkönyv még feliratról beszél, most úgy tűnik, az előadást „hangoskönyv-részletek” kísérik. A polifónia  azonnal érvényesül: NF belemegy a játékba („Szóval Nasztaszja Filippovna elfogadja azt a pénzt, de nem mint fizetséget a gyalázatért, hanem mint csekély kárpótlást egy tönkretett életért”), miközben Lina „mind boldogabban tapsikol és nevet” (Férjhez megyünk, édes, férjhez megyünk?”).  Ez az expozíció.

(Menjen munkafényben.) A változás után a második kép Jepancsinék előszobájába vezet: Miskin bebocsátásra vár, az inassal (Kristóf Roland) társalog.  Czukor Balázs lényében tényleg érződik valami „messziről jött”: elfogult és elfogulatlan, derűs és komoly, félszeg és nagyvonalú, ismeretlen és ismerős. Kissé emelten beszél, van benne valami alig tapintható, mégis jelen lévő gépiesség. Jön Gavrila Ivolgin: Balogh János tartása, keménysége a szépreményű fiatalember belső, robbanásveszélyes feszültségeivel van teli.

Változás, sötét, fény – harmadik kép. Jepancsin tábornok dolgozószobája: „Fáradjon be, herceg.” Jeles András ismét sokdimenziós, plasztikus képeskönyvet rendez: „Van egy szebb íróasztal. Ne most – majd.” Miskin bizonyságot tesz szépíró-tudományáról, fotó formájában megismeri Nasztaszja Filippovnát – Rogozsin beszélt róla az imént, Pétervár felé a vonaton –, Jepancsin munkát ajánl és szállást Ivolginéknál. Igen, Rogozsin elvenné Nasztaszja Filippovnát, de aztán egy hét múlva talán megölné. Jeles András úgy dönt, hogy a világításpróbából mára ennyi elég: „Menjen munkafényben.”

(Másképp voltam boldog.) Jepancsina szalonja – negyedik kép. Jepancsin tábornok a feleségének és három lányának készül bemutatni Miskint: „Semmi ceremónia… egészen olyan, mint egy gyermek.”   (A regényben itt hangzik el, hogy a herceget „mintha az Isten küldte volna”. A tábornok gondolja magában, amikor belép a feleségéhez.) A rendezői kérés szerint Jepancsinnak intimebben kell a váratlan vendégről beszélnie, mint ahogyan most Trokán Péter megszólalt. A lányok – Alekszandra/Nagy Cili, Adelaida/Fekete Linda – viháncolnak (porcelán, kinn a bárány, benn a farkas, szembekötősdi, aztán a szerelem), Aglaja/Csonka Szilvia kis konoksággal inkább hallgat. Miskin még állja a próbát: „Nem voltam szerelmes… én… másképp voltam boldog.”

Változás, sötét – ötödik kép (a szövegkönyvben: IV/A). A színészek díszítenek – Jeles András nem érti, miért ők. Miskin átsétál Jepancsina ebédlőasztalától a bal oldalra, bele a következő képbe. A narrátor a herceg hangján beszél: ő meséli, játssza újra a régi barát, bizonyos Dmitrij Fjodorovics Csernomazov megbízásából a törzskapitánynál tett látogatásának történetét, amely a néző számára Nasztaszja Filippovna történetének variációja; egyenesen a Karamazov testvérekből: a másik megalázásáért nem lehet pénzzel bocsánatot kérni, Iljusecska nem alkuszik. A törzskapitány szerepében Vass Szilárd érzelmesen és szikáran drámai („Szíven talált, kérem!”); a betegségében eltorzult törzskapitányné szerepében Németh Judit következetesen Csernomazovnak szólítja Miskint. Valami történik. Apró szerzői gesztus – csel és udvariasság – a Karamazov „lefordítása” Csernomazovra (ez is, az is „feketére mázolva”). És fontos rendezői gesztus, hogy Miskin ártatlansága egy hosszú pillanatra Dmitrij Karamazov feketeségébe tűnik át; ahogy Jepancsin dolgozószobájában Rogozsin és Miskin kopírozódik egymásra.

„Ez egy flashback, ne változzunk”, mondja Czukor Balázs. Miskin visszatér Jepancsináékhoz és villásreggelihez; a negyedik képhez. A szépség „meglepi az embert, akár egy roham”, közben „házasságok készülnek”. Aglaja a herceg által azt üzeni Gavrila Ivolginnak, hogy nem bocsátkozik alkuba. Miskin és Ivolgin el. Változás, sötét – ötödik kép.

(Rogozsin a vállára veti, mint az orosz medvét.) Nagyjelenet Ivolginéknál. Majdnem mindenki – majdnem mindenkivel összetalálkozik. Miskin fölismeri Nasztaszja Filippovnát, a notórius konfabuláló öreg Ivolgin/Szabó Tibor arról beszél, hogy egy feldühödött hölgy egyszer pofon vágta, Gavrila itt és most pofon üti Miskint, NF váratlanul kezet csókol Ivolgin anyjának – szintén Németh Judit –, azt mondja, ő „nem ilyen”, és Rogozsinnal együtt viharosan távozik: „A viszontlátásra este! De okvetlenül!”

Változás, sötét – hatodik kép. Nasztaszja Filippovna születésnapja a nyitókép szalonjában. Virágtenger, pezsgő, orosz dalok, gitár. A fölindult Miskin házassági ajánlatot tesz az ünnepeltnek: „Köszönöm, kedvesem, velem még sohasem beszélt így senki, énrám mindenki csak alkudott. (…) Neked Aglaja Jepancsinát kell feleségül venned.” NF végül Rogozsinnal, de nem a saját lábán távozik: Rogozsin a vállára veti, mint Lina az orosz plüssmedvét. Sötét, változás – hetedik kép.

(A festmény születése.) Eredetileg Miskin és Rogozsin/Horváth Ákos nagy találkozása a Rogozsin-házban már a második felvonáshoz tartozott (közben a regényidő szerint is hónapok telnek el). Két vetélytárs, kétféle (?) érzelem, szerelem és szánalom találkozik a Szadovaja sarkán, abban a sötét házban. A játéktér bal oldalán pirossal letakart asztal, Horváth Ákos meggyújtja a gyertyákat. „Éva, kell ide egy gitár.” Jelenet indul: a robusztus és gyöngéd Rogozsin már gyertyafényben érkezik. A látvány olyan, mintha valamelyik orosz vándorfestő (peredvizsnyik) keze alól került volna ki.  Kié lesz Nasztaszja Filippovna? Keresztcsere, villan a böllérkés. Miskint roham teríti le: ájultan omlik össze. „Mi van, ha az ölemben van? Vagy sok úgy?”, kérdezi Horváth Ákos. Jeles András szerint nem sok – jó lesz!

És ebben a pillanatban – pusztán azáltal, hogy Rogozsin a földre zuhanó Miskin fejét az ölébe veszi – a szemünk láttára születik meg a Dosztojevszkij-regényben kulcsszerepet  játszó Holbein-kép, amely a keresztről levett Krisztust ábrázolja; a kiterített embert. Az előadásban a festményről nem esik (nem is eshet) szó, de az a mód, ahogy itt – véletlen, pontos sorsszerűséggel – mégis létrejön, szintén Dosztojevszkij-módszert idéz. A félkegyelmű (a regény) nem egy jelenetében előfordul, hogy a szerző a tér berendezésével, a szereplők „beállításával” hasonlóképpen, a szöveg második szintjén hoz létre jelentéshordozó képeket.

(Mit akar ez a fasz a jövőtől.) Nyolcadik kép. Rogozsin középen az ölében tartja a kataton Miskint, közben balra hátul, a díszletoszlopok alatt az Ördögökre vetül a fény. Az első körben Endrődy Krisztián „szinkronizálja” az ájult öntudatlanságában Sztavrogin szerepébe belépő Miskint, aztán Jeles András úgy dönt, hogy „mondja inkább Balázs”. (Nyilván túl sok lenne az áttétel.) De úgy beszéljen, hogy „közben rohama van”. Vagyis: a teste megfeszül, a hangja elakad, kisiklik. Verhovenszkij szerepében Tockij/Bajomi Nagy György. A tét az, hogy miképpen lehet eltenni az útból Lebjadkinát, a félkegyelműt (a szövegkönyv szerint Lebjadkina alakja NF alakjába tűnik át, ami itt és most nem történik meg, a vízió húzásra ítéltetett). Verhovenszkij segédletnek fölvázolja az ördögi sigaljovizmus lényegét – „(…) nagy súlyt helyez arra, hogy csökkentse a műveltség, az észbeli képességek jelentőségét és színvonalát. Nem kellenek a kiváló elmék, mert veszélyeztetik a hatalmat. (…) Tény, hogy a sigaljovizmus híve vagyok, mert ez a jövő” –, Sztavrogin visszakérdez: „Mit akar ez a jövőtől?” Jeles András közbeszól: „Mondjuk azt, hogy mit akar ez a fasz a jövőtől.” (De honnan tudta Dosztojevszkij?)

A próbának vége, kinn az éjszaka sötétje – és az éjszaka fehérsége: valószínűtlenül sűrű pelyhekben zuhog a hó.

(A nézőt nem kiszolgálni.) Körbe-körbe: ez már egy másik este, második felvonás. Jelmezes próba a Márkus Emília Teremben. Miskin a Rogozsinnál bekövetkezett, különös víziókkal járó roham után Lebegyevnél lábadozik, éppen érkeznek a dühös és követelőző, zsarolással próbálkozó fiatalok. Jeles András szerint „egy palotát könnyebb betolni forgószínpadon, mint egy asztalt megteríteni”. Nem, az nem jó ötlet, hogy Jepancsina ovális ebédlőasztala kerüljön ide: Lebegyevék nagy asztala ugyanezen a helyen áll, de négyszögletű. Balra fönn az ég „nappalira” vált, jobbra lenn a díszletbarlang hasadékában ma már zúg, mormol, hullámzik a tenger. Minden szereplő a helyén, egyelőre mint mozdulatlan panoptikumban: a fiatalok balra a kis asztalnál meg az oszlop mögött, jobbra Jepancsina (persze nem esernyővel, hanem napernyővel) és Aglaja, az előtérben fehér karosszékben Miskin, hátrébb Jepancsin és Ivolgin, valahol ott ólálkodik a házigazda is. „Sokkal szebb”, ha Ippolit/Poppre Ádám leveszi a sálat, és nincs szükség most a kalapra sem. „Szilvi, ülj le, hadd nézzem meg az arcod.” Jeles András hátrébb lép: „Annyira fantasztikus az összkép. Nem kiadni száz százalékosan, hogy mi várható. Maradjon titokzatos. A nézőt nem kiszolgálni – hadd kutasson. Roli, ne legyen az arcodon információ. Így.”

A következő kép az álmodó Miskint már a parkban éri, nevetésből megyünk nevetésbe: Aglaja hófehérben, habos-bárányfelhő kalapban. Csonka Szilvi azt mondja, neki az jólesett, amikor Aglaja  Miskint ébresztő kacagásába nem visszafogottan, hanem erőteljesen behallatszott (kintről, mintegy álomból) Nasztaszja Filippovna nevetése. Jó, legyen akkor így. (A kétszólamú nevetés – mint dosztojevszkiji polifónia.) A jelenet végén NF hús-vér valójában is megjelenik: Alberti Zsófi sötét-elegáns ruhát, habos-viharfelhő kalapot visel. Megint Rogozsin viszi el: „Csak látni akart, herceg, még egyszer, utoljára… De miért nem válaszoltál neki, hogy boldog vagy-e vagy sem? Miért?”

Fönn futnak a felhők, lenn mormol, hullámokat vet a tenger, egyik a másik tükörképe. Változás, sötét, fény. Változás, sötét, fény. Változás, sötét. (A viszontlátásra a premieren. De okvetlenül.)