Hamupipőke álma

A Győri Nemzeti Színház Üvegcipője korrekt módon színpadra állított előadás, ahogyan azt mondani szokás, hagyományos rendezés. A szereplők tisztességesen elmondják a szöveget, melyből nagyjából kiderül, hogy mit gondolnak, milyen érzelmek állnak lépéseik mögött. A színpadon megteremtett jelrendszer ugyanakkor nem sokat tesz hozzá a színészi játékhoz, a rendezői elképzelés leginkább a színészek alakítása alapján értelmezhető.

A jelmezek többé-kevésbé a ’20-as éveket idézik, jól sikerült Viola rózsaszín virágos nyári ruhája a fenekére helyezett csillogó pillangóval vagy Adél visszafogottan rafinált esküvői ruhája a fényes masnikkal, és Irma felszalagozott kék ünneplője sem szakadtabb vagy igénytelenebb a kelleténél. Az előadás látványvilága nem különösebben izgalmas, a színpadi terek teljesen különböznek, nem olvasztják egységbe a három részt. A puritán szobabelső, a betonfalakkal zárt udvar és a fapados rendőrségi váróterem díszletében azonban mindenképp érdekes, hogy az aprólékos rendezettség mellett egy-egy tér mennyire szimmetrikus vagy aszimmetrikus. A sokszögű, fapadlós szoba alacsony falai mögött látszanak a háztetők, de a térből kilóg egy fotel és egy szekrény, bár ez utóbbi csak azért van a színen, hogy a piruló Irma a szerelmi vallomás utáni kínos pillanatokban tudjon hova elbújni Sipos tekintete elől. A második rész udvarán a növényekkel befutott falak fölött világítanak az utcai lámpák, a teret két oldalról különböző szögben két házrész határolja, és jobb oldalra a díszlettervező egy szőnyegporolót tett, melyet Irma úgy használ, mint a gyerekek a játszótéri mászókákat. A harmadik részben a rendőrségi váró középre helyezett bejárata és a két oldalon található padok illetve íróasztalok osztják ketté a teret, még cserepes virágból is kettő van. Itt csupán a rendőrtanácsos szobájának párnázott bejárata töri meg a szimmetriát.

A színpadi játék több kiváló jelenetet tartogat a néző számára, bár a szerelmi sokszög szereplői között nem minden tekintetben egyértelmű a viszonyrendszer. Adél gyakorlatias és kemény figura, ahhoz szokott, hogy határozottan irányítja életét, a fogadót és a körülötte lévő férfiakat, ám jól működő hatalmi szerepét teljesen elbizonytalanítja, hogy beleszeret Császárba. Töreky Zsuzsa alakításából hiányzik az a kellem és báj, mely Adélt (a nézők és a férfi szereplők számára) valóban vonzóvá és szerethetővé teszi. Töreky kemény és öntudatos figurát játszik, de a kelleténél többször agresszív, gyakran hisztérikus. Nehezen hihető, hogy tud igazán gyöngéd lenni és valakit valóban szeretni. Tény, hogy Adélnak meg kell magát játszania a férfiak előtt, és nem nagyon engedheti meg magának, hogy elgyengüljön, de ez Törekynél néha túl jól sikerül: kevés nyugodt és hitelesen őszinte pillanata van; játéka az utolsó felvonásban a legjobb, amikor esküvője másnapján a rendőrségi váró padján tudatosul benne, hogy friss házassága romokban hever, és nem tudja, mi történik ezután vele. Szina Kinga Violája Adélnál vonzóbb nő, kacér, kihívó és dinamikus jelenség. Sárközi József Császár Pálként egy léhűtő ficsúr karakterét játssza, divatos térdnadrágban jelenik meg az első részben, sétapálcával jár, autót kér kölcsön, hogy Violát kocsikázni vihesse. Úgy tűnik, szerelmes Adélba: féltő aggodalommal jelenik meg a rendőrségen, és ezzel látszólag nem csak kötelességét teszi. Ez a fellépés az előző jelenetekhez képest – mert addig inkább csak hódítgatott és szórakozgatott – furcsán hat.

Gáti Oszkár Siposa mogorva alak, aki hétköznapi életét kínos pontossággal rendezi be, és napirendjének forgatókönyvén nemigen lehet változtatni. Kicsit szkeptikus, kicsit gyáva, hiszen ha nem az lenne, nem venné el Adélt. Sipos dacos mogorvasága az élet kilátástalanságába belefáradt figura jellemvonása, aki ezzel igyekszik védekezni attól, hogy kiismerhető legyen vagy érzelmesnek tűnjön. A második részben le-levetkőzi ezt a magára erőltetett durvaságot és enyhe apátiát, majd a harmadik rész végére egészen ellágyul. Gáti nem olyan, mint egy őrülten szerelmes királyfi, hanem olyan, mint törékeny gyermekét féltő apa. Játékában van némi önirónia, és az, hogy Irmát választja, legalább olyan kompromisszum, mint Adél volt, bár az jelentős különbség, hogy Adéllal ellentétben (aki csak néhány óráig szerette) Irma rajong érte. Ez a választás inkább az öregségtől és magánytól félő, illetve a társadalmi elvárásoknak megfelelni vágyó Sipos döntése, mintsem igazi fellángolás.

Balsai Mónikának jól áll Irma szerepe. Harsány és energikus, érzelmileg túlhevült kamaszlány ő, akinek bájos érzékisége gyermeki naivitásból mintsem tudatos női praktikákból ered. Vidékies beszédmódja és állandó túlgesztikulálása nem erőltetett, csupán a második felvonás részeg jelenetében tűnik egy hajszálnyit soknak. Az öregedő Sipos iránti elképesztő rajongása valahol megmagyarázhatatlan, de vonzó benne, hogy egyáltalán nem törődik a társadalmi normákkal, és nem foglalkozik az őt érő vádakkal, kritikákkal. Bár ez a végletes őszinteség, és a tény, hogy szerelméért bármilyen megaláztatást elvisel, valóban eszelősnek mutatja egy kicsit. Saját belső mesevilágában él, melyből képtelenség kizökkenteni, de ezt a végletes elfogultságot és elképzelhetetlenül romantikus túlfűtöttséget tudjuk szeretni benne. Alakítása az első felvonásban a legjobb, szekrénybe bújása és csókdobásai az előadás emlékezetes pillanatai.

Hamupipőke álma valóra válik, Irma megszelídíti és elnyeri magának Pilótáját, a rideg Sipost. Látszólag boldog happy end. Az érzet, hogy a jól pergő dialógusok mélyén a látottaknál talán több fanyar s kegyetlen boldogtalanság rejtőzik, már nézői ízlés dolga.

Molnár Ferenc: Az üvegcipő

Győri Nemzeti Színház

Díszlet: Menczel Róbert

Jelmez: Gyarmathy Ágnes

Rendező: Ács János

Szereplők: Gáti Oszkár, Töreky Zsuzsa, Balsai Mó­nika, Gyöngyössy Katalin, Sárközi József, Ungvári István, Szina Kinga, Kotány Bence, Janisch Éva, Bende Ildikó/Mézes Violetta, Orosz Barbara, Guttin András, Gerbert Judit, Vándor Attila, Pingiczer Csa­ba, Köllő Babett, Máté Richárd, Karácsony Szil­veszter, Vlasics Rita, Gerlach Gerő/András Ádám