Engedjétek hozzám

Korábban fővárosiak zarándokoltak Szegedre az előadást látni, a szegediek pedig nem értették a rendezést, a szünetben a közönség fele hazament. A szegedi néző vagy azt kérte ki magának, hogy azért, mert már öt éve nem élvezhette városában Zsótér munkásságát, most egy kalap alá vonják az értetlenkedőkkel, vagy azt, hogy bérletet váltva nem a jól bejáratott színházba találta magát. Mások nem a közönséget, hanem a színház vezetését hibáztatták, hogy szakmailag érdektelen előadásokkal saját képére formálja a sensus communist.

A „bukás” ellenére december 4-én szinte teltházzal indult Szegeden az előadás, de épp ebben van a hiba. Ha félretesszük a visszás kultúrpolitika hatását, az ízléseket és pofonokat, sőt Zsótér jellegzetesen elidegenítő színpadi gondolkodását is, még mindig marad egy momentum – a távolság –, ami természetes reakcióként távozásra késztetheti a nézők felét. Ugyanis a szegedi Kisszínház, ahol bemutatták a darabot, hatalmas, 300 férőhelyes. Szakmai jegyem szerencsére a 18. sorba szólt, így rögtön ráérezhettem a problémára, hogy úgy tíz sorral előrébb ülve kerültem volna csak az előadás hallótávolságába.

Ambrus Mária hasonlóan dolgozik, mint Anna Viebrock német díszlettervező, aki létező épületrészeket, gyakran elhagyatott, lepusztult helyeket épít újra a színpadon, csak működésüket, arányaikat változtatja meg. Talált térnek, talált helyeknek nevezi ezt a színház mélyébe tükrözött valós világot (Világszínház 2001/5–6). A Lear király díszlete buszok irányítására szolgáló gomba alakú toronyra emlékeztet (Pesten például a Határ úton vagy az Örs vezér téren találhatóak hasonlók). Egy ilyen furcsa építmény metszete forog a színpad hátsó részében. Belülről étterem kilátóval, ha külső oldala fordul felénk, hullámlemez borítású, szürke homlokzatát mutatja. A kint és bent forgandó esetlegességét egy csapóajtó teszi könnyen átjárhatóvá, szimbóluma ez Lear labilis helyzetének, otthona huzatosságának. (Fölösleges és a szocreál hangulatú háromdimenziós díszlethez sehogy sem illeszkedő, a torony elé kétszer leereszkedő sötét sziluett fal, képregények hangulatát idéző hatalmas díszletelem. Perspektivikusan összetartó fasort ábrázol, ami egy kis ház felé vezet. Lear őrülés jelenetében talán ez hivatott jelezni a rálátást otthontalanságára.)

 

Király Levente, Jakab Tamás - Forrás: Szegedi Nemzeti Színház

 

A díszlet a forgószínpadon elhelyezve, körülbelül öt méterre van a nézők első sorától, szükséges a távolság, hogy belátható legyen a tér. Az előszínpadot nem használják a színészek, és még a zenekar helye is üres. A toronybelső étterem részében egy hosszú asztal van felállítva, itt ül az összes színész, és újházi tyúkhúslevest kanalaz. Középen a király, mellette lányai, a vejek, a háznép. Az előadás jórésze ennél a hosszú asztalnál játszódik. Zsótér Sándor visszafogott játékot követel színészeitől, egy asztalnál ülve különben sem szokás egymással fennhangon beszélni, de a szegedi Kisszínház 18. sorában nemcsak a leves illata nem csiklandozza az orrom, de Lear királyságának felosztásáról is alig hallok. Így a kifejező és látványos díszlet meghasonlik. A torony impozánssága és az asztalsor intim tere más-más befogadói szempontot követel. A hátsó sorokba Vörösmarty ízes szövegét jóformán csak a csirkecomb, és a nagy szemű szőlő látványa közvetíti.

A második felvonásra spontán beáll a nézők optimális létszáma, a negyedik sorban találok helyet, így az előadásról is megemlékezhetek. Learnek, Britannia uralkodójának három lánya van, köztük osztaná fel birodalmát idős korára tekintettel. Csakhogy míg Goneril és Regan apjukat magasztalva hízelegnek, Cordelia kijelenti, hogy férjét épp úgy fogja szeretni, mint apját, így Lear féltékeny királyi dölyfében Franciaországig űzi leányát, kitagadja minden jussából. Zsótér rendezésében jól nyomonkövethető, hogy hiába a kettéosztott ország, melyen az erőskezű nők uralkodnak, a valódi király csakis Edgar lehet (Gloster grófjának törvényes fia). Nem azért lesz ő a történet egyetlen túlélője, az uralkodó, mert férfi, hanem mert csak Lear és Edgar figurájának személyiségében figyelhető meg látványos fejlődés az előadás során. Míg Lear azt tanulja meg, hogyan lehet hatalom nélkül boldognak lenni, Edgar megerősödik, és elég bölcsességet nyer, hogy uralkodóként boldogulhasson. Így jöhet csak létre a valódi vezetőcsere. Ehhez mindkettőjüknek az őrületen keresztül vezet az útja, de ez a téboly megvilágosodás: kívülről tudják szemlélni magukat, helyzetüket.

Ezt az olvasatot erősíti a szereposztás is: Leart Király Levente, a Nemzet Színésze játssza, Edgar szerepében az utánpótlás, Orosz Ákos, Zsótér egyetemi tanítványa látható. A további szereposztás figyelmen kívül hagyja a figurák nemi jellegét, a színészek fizikumukkal és a szöveggel, nem pedig harsány játékkal fejezik ki karakterüket. Lear lányait Pataki Ferenc (Goneril) és Harsányi Attila (Regan) játssza, a megtermett férfiak testi fölénye jelzi rangjukat. Cseh Zsuzsa égő vörös hajával, határozott fellépésével az erőszakos Cornwallt, Regan férjét alakítja. A holdvilág arcú Borsos Bea a békés Albant. A két fokozatosan elvetemülő nővért férfiak, az őszinte legkisebb leányt Farkas Andrea játssza, így a nemük is érzékelteti lelki különbözőségüket. A figurák nemi hovatartozását Benedek Mari fekete gyászruháinak változatos szabása mutatja, a király lányainak abroncsos szoknyáitól, a nadrágkosztümön át, az öltönyig. A jelmez jelentését árnyalja a színész testének valós megjelenése: Melkvi Bea mint Edmund guggolva pisil, míg féltestvérét játszó Orosz Ákos (Edgar) állva. A szerepe szerinti két fivér erőpróbája szexjelenetté alakul a színész és színésznő között. A figura a színész testével folyton összeütközésbe kerül, ez maga a játék: azzal mutatom meg, ki vagyok, ami nem én vagyok. Akár a Szegény Tamássá alakuló Edgar, vagy a Bolond szerepét öltő Cordelia, vagy Kent álruhában. Orosz Ákos Szegény Tamása olajjal és borssal álcázza testét, Farkas Andrea mint Bolond aranyra festi arcát, és olykor mikrofonfrizurát visel, Kentként Zarnóczai Gizella balerinához illő kitartással merevedik nyújtópózba, mikor kalodába zárják.

 

Király Levente, Jakab Tamás, Orosz Ákos - Forrás: Szegedi Nemzeti Színház

 

Király Levente termetes fizikumára épül az előadás ötlete: a Britanniai királyság vasárnapi ebéd közben. A király nagy teste gyámoltalan, alig mozdul, vezetni kell, ha ellökik az asztaltól, ha megfosztják ételétől, azt nem éli túl. Először habzsol, majd megtagadott, megszégyenített apaként rémült mozdulatai egyre inkább szeretetteljes gesztusokká válnak, halkul beszéde, végül már szinte csak tekintetével siratja egyetlen szerető lányát Cordeliát. Győztes küzdelmet láthatunk az öregség ellen. Az előadás legszebb képe, mikor Orosz Ákos Jakab Tamást, szerep szerinti apját ölébe fogja. Úgy tesz, mintha a halál szakadéka felé vezetné a megvakított öreget, pedig csak vigyáz rá, mint gyermekére. Gloster érzi, milyen meredeken visz az út, hiszen egyenesen az égbe vezet, a semmibe rúgkapálnak felfelé haladó lábai. Eközben Szegény Tamás gyermeki fájdalma Edgar felnőtt felelősségévé alakul. Az előadás a dráma lényegét látatja, hogy az elfeledett gyermeki ártatlanság után hogyan nevel az élet a felnőttekből jó vagy rossz gyereket.

 

A cikk rövidített változata az Ellenfény 2008/2. számában jelent meg.

 

William Shakespeare: Lear király

Szegedi Nemzeti Színház

 

Fordította: Vörösmarty Mihály

Díszlet: Ambrus Mária

Jelmez: Benedek Mari

Dramaturg: Ungár Júlia

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Király Levente, Farkas Andrea, Pataki Ferenc, Harsányi Attila, Cseh Zsuzsa, Borsos Bea, Jakab Tamás, Melkvi Bea, Zarnóczai Gizella, Orosz Ákos e. h., Járai Máté, Dénes Gergely, Fekete Gizi