Párbeszédek helyei

Szerdán, kora délelőtt egy gondolatébresztő beszélgetés kerekedett az Új színházak és a magyar dráma témájából kiindulva, melyre a meghívott Pozsgai Zsolt, majd elviekben az őt helyettesítő Dörner György nem tudott eljönni, így csupán két beszélgetőpartnert faggatott Szirák Péter. Bérczes László első évadát tölti a kaposvári Csiky Gergely Színházban mint művészeti vezető, Kiss Csabát pedig nemrégiben nevezték ki a Miskolci Nemzeti Színház élére. A két vendég beszédmódján és hozzáállásán nyomott hagyott helyzetük különbözősége; Bérczes László az indulásra jellemző tervszövögetés és lelkesedés után most a valósággal, lehetőségekkel való szembesülés időszakát éli meg, míg Kiss Csabának egyelőre csak tervei, ideáljai vannak, még nem szembesült a megvalósítás nehézségeivel.

Éppen ezért Bérczes László sokkal gyakorlatiasabb kérdésekkel foglakozott. A Bárka Színház műhelyszerű közegével ellentétben Kaposváron egy óriási apparátussal dolgozó színházban, „gyárban” dolgozik, amely meg van terhelve egyfajta Kaposvár-legendával. A színházat az elmúlt évek bizonytalanságai, az előre tervezés lehetetlensége, a „folyamatos ideiglenesség” állapota alaposan erodálta, Rátóti Zoltánnal egyfajta kiszámíthatóságot, rendet igyekeznek hozni a színház életébe. Kiss Csaba hangsúlyozta a vidéki színházak földrajzi és kulturális meghatározottságát, s elmondta, hogy speciálisan Miskolcra tervezett koncepció szerint kívánja vezetni a színházat. Szeretné a helyi értelmiséget a színház köré gyűjteni, a négy teremmel rendelkező intézménybe igazi művészi kalandot ígérő előadásokat tervez, mely az intellektust becsalogatja, s nem a nagy nézőszám az elsődleges cél.

Bérczes László úgy látja, hogy csak a személyesen megszólítani tudó színháznak van értelme, – kortárs magyar darabok is azért szerepelnek a repertoárban, mert a személyes megszólítás ezekben rejlik –, de hangsúlyozza, hogy egy évad összeállításánál megkerülhetetlen gyakorlati kérdések is felmerülnek (például hogy egy vidéki színházban kell egy operett, egy vígjáték, egy musical, amit most A kézzel igyekeztek kiváltani stb.). A magyar drámaszövegeket felolvasó színházi sorozatnak például nagy sikere volt, de nem minden sikerült úgy, ahogy tervezték. Munkakapcsolatuk az egyetemmel nagyon jó, bár ez a közönségszervezésben nem segít.

Egy színház vezetésének átvétele idején mindenki nagy tervekkel indul, és talán sokan türelmetlenek, mint Bérczes László is, aki nem teljesen elégedett a háta mögött lévő évaddal, de tudja, hogy a helyzet még javában alakulóban van. Ezt támasztja alá Szirák Péter megfigyelése: Debrecenben 2006-ban nagy nézőszám-visszaesés volt tapasztalható, de azóta egy újabb nézőréteg kezdett színházba járni, az átmeneti visszaesés egy hosszabb folyamat, a közönség kicserélődésének első mozzanata volt.

A gyermek- és ifjúsági előadások szerencsés bősége mellett (összesen hat ilyen produkció szerepelt a DESZKA idei programjában: a kezdőnapon bemutatott Kukoricza János hiteles története és az egy drogfüggő kálváriáját végigkövető A gyáva eddig itt még nem került szóba) a házigazda Csokonai Színház éppen készülő, kortárs magyar szövegekből készült előadásaira is betekinthetnek a csemegézni vágyók a héten. Érdekes lehet beülni a még a próbafolyamat elején járó alkotás – Borbély Szilárdnak Jászai Mari életéről szóló szövegéből készülő előadás – nyílt próbájára vagy az egy héten belül bemutatandó Kóbor csillag műhelybemutatójára, s majd jövőre – a remélhetőleg hetedszer is megrendezett DESZKA alkalmával – már a kiforrott előadásokat is megnézni, összevetni az idén látottakkal.

A fesztivál legutolsó előadása Tasnádi István East Balkánja volt, melyet nemcsak a Bárka Színházban kísér nagy siker, hanem Debrecenben is sokan kíváncsiak voltak rá. A Vidovszky György rendezte darab több okra visszavezethetően érte el ezt a népszerűséget. Egyrészt a szerzőpáros nem először dolgozott együtt, és nem először dolgozott fiatalokkal (erre példa a fesztivál második napján bemutatott Cyber Cyrano), másrészt egy mások által nem érintett, ugyanakkor aktuális kérdést, a középiskolás korosztály bulizásai szokásait vizsgálja, harmadrészt pedig a Bárka Színház révén felnőttekhez is eljut (nem úgy, mint a Kolibri előadásai).

Tasnádi rövid jelenetekből álló, a fiatalok partizós élményeit csokorba gyűjtő szöveget írt. Egy-egy este története és a szülőkről, a közegről való rövid visszaemlékezések, megjegyzések váltják egymást. A fiatalok egyetlen célja nem mindig észnél lenni, megtapasztalni saját határaikat és azon túlra pillantani. Ennek lehetőségét az éjszakai életben látják, melynek soha meg nem álló pörgését nem is feltétlenül élvezik, de újra és újra nekirugaszkodnak, újabb és újabb sztorik kerülnek elő. Nem átlagos hierarchiát követő, de igenis létező típus az az anya, aki nem szid, vagy tilt –  hiszen gyermeke így vagy úgy, de mindenképp odamegy, és azt csinál, amit akar –, s aki fiatalságát visszakívánva spanglit szív a lányával, és együtt jár vele a diszkóba.

Tasnádi és Vidovszky egy hatalmasan tátongó űrt betöltő előadást hoztak létre, olyan létező karaktereket és szituációkat állítottak színpadra, amelyekről a színházban, élő színészektől közvetítve és megszólítva eddig nem lehet hallani. Nem mondanak ítéletet, nem kínálnak megoldást, inkább beszélgetni szeretnének egy létező, kialakult helyzetről és problémáról; egy bekövetkezett, de már csak úgy mellesleg, elrettentő példaként felemlegetett tragédiáról. Ez a párbeszédre fokozottan készen állás, az egymás, a fiatalok komolyan vevése az előadás legfőbb ütőkártyája – még ha esztétikailag nem túlzottan kifinomult, a szereplők improvizációitól nagyon is függő az előadás.

Az East Balkán előtti hangolón érdekes és elgondolkodtató adatok, tapasztalatok hangzottak el (például a beavató drámafoglalkozással kapcsolatban), de nem minden hangoló sikerült így. A KoMa előadása előtt például szó sem esett a társulat számára nagyon is aktuális (és félig-meddig az előadásukban már előzetesen tematizált), további működésüket meghatározó problémáról, mi szerint hosszas huzavona után anyagi támogatást végül kapnak a XV. Kerülettől, de a játszóhelyük sorsa még nincs eldöntve…

A fesztivál egészét is valahogy a hangolókhoz hasonlóan lehetne jellemezni: sok kérdés előkerült, és azokat általában komolyan véve, érvényes módon, kockázatot vállalva taglalják az előadások, de akadt néhol megúszásra törekedés is, s maradtak meg nem beszélt problémák, kérdések. A DESZKA az évek során egyértelműen fontos fórummá, találkozóhellyé nőtte ki magát, melynek megléte egyaránt fontos a színházi szakma szempontjából, s a debreceni, vidéki közönségnek is lehetőséget teremt más színházak munkájába való bepillantásra. Ezért lényeges ennek a színházi szemlének a megléte, a jövőbeni feladat pedig még több magas színvonalú előadás beválogatása, az egyre népszerűvé váló beszélgetések hasznosabbá, informatívabbá tétele. Mert mindig a tökéletesedés felé kell, hogy vezessen az út.