Átlényegülni az első napon

A színháztudomány szakos diákokról sem feledkeztek meg a fesztivál szervezői. Tizennyolcadikán kezdődött az In/between Reflex(ions) címet viselő, angol nyelven zajló workshop (a projekt vezetője Bodó A. Ottó), melyre Litvániából, Lengyelországból, Magyarországról és Románia három városából érkeztek egyetemi hallgatók. A 14 diák feladata lesz a meghívott előadások elemzése, közös beszélgetések, viták, melyeket az első napokban Alice Georgescu színikritikus, a Román Kritikusszövetség elnöke, majd a következő napokon Marian Popescu színházkutató, a Bukaresti Egyetem professzora és Maria Shevtsova színházkutató, a Goldmiths, University of London professzora vezet. Ez az együttlét nem csak tanulás szempontjából válhat jelentőssé, hiszen olyan kapcsolatok kiépítését előlegezi meg, melyre minden, színházi pályán induló fiatalnak szüksége van. A workshopon dolgozó diákok blogot vezetnek, mely három nyelven tartalmaz írásokat előadásokról, koncertekről, hangulatról.

Délelőtt még plakátok lógtak szanaszét a színház előcsarnokában, asztalok vándoroltak egyik sarokból a másikba az új büfében, önkéntesek sorakoztak fesztiválpólóért, és csak estére érkeztek a résztvevők. De estére már rend lett. Teltház, sok néző, vagy inkább hallgató, akik a fesztivál nyitó koncertjére váltottak jegyet – de mindenek előtt nagy meglepetést okozott a szemük előtt megelevenedő „kakasfogó” jelenet, amely a fesztivál szpotjából ismerős. Ez a jelenet a nyitó beszédet is magába foglalta: itt az idő, össze kell ülni, ünnepelni, le kell azt a kakast vágni. Talán ennyi volt tudatosan megélhető mindenki számára. A fesztivál nyitó jelenete után megkezdődött a Bălănescu Quartett koncert. A Nagy Britanniából érkező együttes a vonósnégyes klasszikus felállásában két hegedű, egy brácsa és egy cselló erejével teljes mértékben elérte azt, hogy átlényegüljön a tér és ember.

A Balanescu kvartett

Sajátos nyelvezetével Alexander Balanescu átjárhatóságot teremtett a különböző irányzatok közt: Maria T. című albumukból a megidézett Maria Tanase ismert folklorisztikus dallamait hallottuk, melyeket saját szerzeményeik váltottak fel: részletek a Luminitza albumból (például a címadó dal és a Mother), mely az 1989 utáni, Kelet-Európában történő változásokról beszél. A második felvonás teljesen felpörgette a közönséget. Az érzelmekkel teli, lágy dallamokat felváltották a német Kraftwerk együttes zenéjének feldolgozásai, mely az embert mint gépezetet mutatja be.

A zene összeolvadt gesztusokkal, mimikával, a minimális díszlettel (négy fehér esernyő a négy előadóművész feje fölött talán mérleget ábrázolt, talán szárnyakat) mely újra átértelmezte a színpadon történő eseményt. Mintha az embert mint formálandó és formálható anyagot vetítette volna a tudatba, úgy olvadt össze a zene a mimikával, gesztussal, az egyszerű fekete öltözettel, a színes színpadi fényekkel. A természetfeletti erő, mely a dallamokból szakadt ki, megtörte a megszokást, az illemet, a gépiességet, mindazt, ami a hétköznapi pillanatokat elrabolja, mindazt, amitől nem lehet az ember „szabálytalan”.

Nem a vonósok harmóniája lenyűgöző, még ha látszólag ezért is tapsolunk, hanem inkább az a belső képesség, amivel minden teremtett pillanatnak teljességgel és bizonytalanság nélkül át tudja engedni magát az alkotó.

Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerző a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatója.