Az ember komédiája

Az előadás alapja a rendező gyermekkori olvasmánya, Ion Creangă Ivan Turbincă című meséje. „Hol volt, hol nem, volt egyszer egy Ivan Turbincă...”, kezdődhetne a fabula, mely kezdés, nomen est omen, a főszereplő nevével, magában hordozza a „táska” jelentést, és egyidejűleg idézi elő a nagylelkűségért megjutalmazott Ivan takaros reklámszatyrának bűvös történetét. A szatyor bugyraiban a cserfes ördögfiókáktól kezdve a dögös Halál asszonyán át sokféle figura tiszteletét teszi, habár nem önszántukból, hanem csakis Ivan szigorú kontrollálása alatt. Fondorlatos, izgága fickó ő. Az égig érő fán való felfelé kúszás helyett, épp ellenkezőleg, az unalmasnak vélt mennyek nyugalmát elhagyva csúszik a tüzes pokol eleven szájába, mely riadtan zárul be előtte, illetve kellemetlen látogatása után végleg, hiszen ördögfiókákat megszégyenítő módon esik bűnbe újra és újra, az alkohol és a nők társaságában. Kirekesztettként visszatér a fellegekbe, Isten szolgálatára, de mindezen cselekedetei felesleges igyekezetként sejlenek fel. A Halállal való végső találkozást nem kerülheti el ő sem. Fölényes, hetyke magatartása, a gesztus, hogy egy utcai fülkéből hívja el randizni a Halál asszonyát, megtartva a készülékből kihulló aprót is magának, mind színlelés. Vagy mégsem?  Leleményes, könnyed játékkal kápráztat el, és mesél nekünk Ivan, illetve Marcel Iures, az élet komoly kérdéseiről.

Az előadás egy a városi élet mindennapjaiból jól ismert képpel indít: kartonpapírjai és takarói halmán ücsörgő borostás alak motyog maga elé, körülötte bakancs, műanyagflakonok és zacskók hevernek szerteszét. Bódult állapotára nehezen érthető szövege, túlzó mimikája és lassú mozdulatai utalnak, ahogy nehezen sikerül kinyitnia a konzervét. Koszos, kopott ruháiban Marcel Iures egy mai hajléktalan figuráját jeleníti meg, aki boldogan anekdotázik a rá figyelő közembernek. Felidézett múltja egyszerre valószerű (katonaságtól való távozása, életmódja) és mesébe illő, ahogy Istennel, Szent Péterrel és a Halál asszonyával való találkozását eljátssza. A megteremtett keret azonban nagyon is életszerű: egy a kegyetlen valóságot elfogadni nem tudó lecsúszott alak képzelgése egy szebb múltról.

A román tradíció részének tekintett meséhez a rendező, Alexandru Dabija egy archaikusabb beszédmódot választott, a moldvai dialektust, melyet a közönség kevésbé ért, így mintegy időben és térben eltávolítja a történetet. A hithez és a másvilághoz fűződő viszonyunk mára kiüresedett formákban manifesztálódik, vagy már teljesen mértékben el is tűnt, ahogy a főszereplő Ivannak is unalmasnak, értéktelennek tetszik a Mennyország világa. Az örök túlélő története rávilágít mindennapi cinizmusunk következményeire.

Marcel Iures történetének elmesélése közben folyamatosan váltogatja szerepeit: a főszereplő Ivant élvhajhász, talpraesett, de lecsúszott emberként jeleníti meg; a Mennyország képviseletében Istennek ad kimért hangot és határozott mozdulatokat; Szent Pétert kapzsi uzsorásként formálja meg; máskor Iures behúzza nyakát, és hadarva beszél, ha a csínytevő ördögöket alakítja; végül kárálva és elnyújtott mozdulatokkal idézi meg a Halál asszonyát. Iures játéka, már a követhetőség és érthetőség miatt is, sztereotípiákra épül, azonban zökkenőmentesen, pillanatok alatt képes a szerepek közötti váltásra.

A humornak fontos szerepe van az előadásban. Az iróniától az abszurdig terjedő spektrum feloldja az egy előadó játékából és az elbeszélés műfajából származó monotóniát. Ivan nemcsak fittyet hány a mennybéli szépségre és jóra, hanem a poklot is tetőtől talpig felforgatja, hogy aztán a bolondját járassa a Halál asszonyával, és beszögelje a tulajdonképpen neki (Ivannak) szánt karton koporsóba, így nyerve örök életet magának. Ekképpen a darab egy ember tragédiájának megrendítő képéből egy fesztelen ember könnyed, nemtörődöm komédiájává válik, és engedi a nézőt, hogy keserű mosollyal, de az előadás másfél órája alatt más szemszögből tekinthessen egy magát örömtelinek mutató, mégis számkivetettnek, elesettnek tetsző ember sorsára.

Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerzők a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszékének hallgatói.