Hosszabbítás nélkül

Beckett: Ó, azok a szép napok!; Godot-ra várva: Figyeljük csöndben a mozgását – Forte Társulat

A világirodalom klasszikusait szép fokozatosan bekebelező Horváth Csaba és társulata ezúttal két Beckett-darabot (Ó, azok a szép napok! Godot-ra várva) transzformált át a Forte előadásait jegyző fizikai színház nyelvére. A Figyeljük csöndben a mozgását! alcímet viselő Beckett-est első napján (Ó, azok a szép napok!) Marilyn Monroe-hasonmások vörösre rúzsozott szájából visszhangoznak a lét égető, nagy kérdései a kietlen tengerparti sétányon, másnap az országutat szegélyező leállósávban bermudagatyás utcagyerekek diskurálnak a két latorról. (Godot-ra várva)

Barta Edit | 10. 04. 17.

Az 1960-ban íródott Ó, azok a szép napok! szereplőpárosa – Winnie és Willie – legalább annyira enigmatikus emberpár, mint Vladimir és Estragon. A rendező az ötvenes-hatvanas évek tengerentúljára helyezi a darabot, noha a színjáték a Beckettre jellemző, konkrét tér és idő nélküli folyamban folyik. Winnie – hasonlóan Vladimir és Estragon várakozásához – próbálja kihúzni / múlatni / eltölteni az időt addig a bizonyos végső pillanatig, s aktív cselekvéssel vagyis az idő múlását elősegítő beszédfolyammal megtölteni azt.

Horváth szőkeparókás Winnie-je Marilyn Monroe-utánzat, aki rikítórózsaszín bikinifelsőt, színben hozzáillő cowboy-kalapot, nyakában dús levelekből megrakott, aranyszínű nyakláncot visel; úgy fest, mintha épp egy Andy Warhol / Roy Lichtenstein által tervezett plakátról lépett volna le. Habár az őt megformáló színésznők – merthogy hárman is vannak – kétségkívül vékonyabbak az amerikai ikonnál. Földeáki Nóra, Simkó Katalin és Sipos Vera az egyes monológok közti pár másodperces szünetben cserélnek egymással helyet, méghozzá a derekukat körülvevő üregen ki-bebújva.

o-azok-a-szep-napok-forte2

Földeáki Nóra, Andrássy Máté - Fotó: Dusa Gábor

Első ránézésre mintha minden stimmelne: a homokba derékig betemetett Winnie és az úszógumijában partra vetett halként vergődő, úszónadrágos Willie a hidegháborúra konformizmussal reagáló amerikai középosztály mintapéldánya. Ezt az érzést csak megerősíti a Milorad Krstic által tervezett díszlet: a színes vitorlásokat s egyéb, elmaradhatatlan tengerparti kellékeket ábrázoló, giccses plasztikfüggöny egyetlen sávban terpeszkedik a színpadon.

Az angol „to strand” ige egyik jelentése ’megfeneklik, zátonyra fut’; Winnie szavaktól duzzadó vegetációja pedig épp itt, egy strandon játszódik. Nem kérdés, hogy Beckett szereplőinek élete az, ami megfeneklett s zátonyra futott – vagy inkább születésüktől fogva mindig is ott volt. A két szereplő múltjáról keveset, kettejük kapcsolatáról annál többet tudunk meg az este folyamán. Horváth Csaba mindkét rendezésében az emberi viszonyok létezésének jelentősége fontosabbá válik, mint a létet érintő egzisztenciális kérdések.

Winnie számára a kopasz, fürdőgatyás Willie a bizonyosság arra, hogy létezik, s a tény, hogy nemcsak magában beszél, hanem valakihez – még ha az a valaki csak ritkán válaszol a neki feltett kérdésekre –, ad boldogságot életének. Életének, mely kizárólag abból áll, hogy kitöltse az időt, ami neki „rendeltetett”.

Vladimir és Estragon kapcsolatának is az „egyedüllét” a sarokpontja, a Kádas József által játszott Vladimir tisztában van ennek súlyával. Retteg, hogy Estragon (Krisztik Csaba) végleg magára hagyja; s az infantilis Estragon ebből szinte semmit sem észlel. Kettejük kapcsolatának az előadásban látható szimbóluma is van: egy focilabda, ami olykor játékszer, mellyel a két fiatal színész focistákat lepipáló zsonglőrmutatványokat hajt végre, olykor az erőszak, az agresszivitás eszköze és kifejezője (pl. Lucky bántalmazásakor).

godottra-varva-forte2

Andrássy Máté, Krisztik Csaba - Fotó: Dusa Gábor

Bár a két előadás hasonló szcenikai eszközökből épül fel (körvonalazható tér- és időbeli közeg, konkrét jelmezek), a Godot-ban a mozgás önálló szereplővé válik. A különböző mozgástípusok (tornázás, kézenállás, focizás, kötélmászás, és egyéb, táncnak nevezhető mozdulatok) valós végrehajtása hozzájárul a reális idő múlatásához. Ezáltal Horváth Csabának nemcsak párhuzamot, hanem azonosságot sikerül megteremteni a nézőtéren ülők és a szereplők időérzete között. Estragon és Vladimir a várakozást cselekvéssel tölti meg, így az előadás képes elkerülni a monotóniát. Mindez az Ó, azok a szép napok!-ról nem mondható el, még a hármas szereposztás pezsdítő jelenléte, s a színésznők nagyszerű technikai játéka ellenére sem, mellyel Winnie karakterét képesek humorral, líraisággal, tartással szinkronban megtölteni.

Ám mindkét előadás határozott és merész rendezői koncepciót mutat; Horváth ki mer lépni a Beckett-előadások hagyományosan berögződött színpadi világából és szereposztásából, méghozzá olyan megoldásokkal, hogy ezzel az abszurditás újabb síkját teremti meg. Ez pedig olyan ziccer, amiből nem lesz kapufa.

Figyeljük csöndben a mozgását

Forte Társulat

Beckett: Ó, azok a szép napok!; Godot-ra várva

Díszlet: Milorad Krstic

Jelmez: Benedek Mari

Fény: Payer Ferenc

Hang: Keresztes Gábor

Koreográfus-rendező: Horváth Csaba

Szereplők: Földeáki Nóra, Simkó Katalin, Sipos Vera, Andrássy Máté, Kádas József, Krisztik Csaba, Horváth Virgil

Helyszín: Trafó

Más írás ugyanerről:

Csáki Judit: Mozgásban