A mindennapi lét közege

Filter – Közép-Európa Táncszínház

Nehéz egy elsőműves koreográfus darabjára bármilyen elvárás, de legalábbis komoly érdeklődés nélkül beülni. Különösen igaz ez Katonka Zoltán esetében. A szemtelenül fiatal táncművész már eddig is számos szakmai elismerésben részesült.
András Felícia | 12. 02. 23.

Megkapta a Fülöp Viktor ösztöndíjat, a 2009-es Veszprémi Táncfesztiválon „A legjobb férfitáncos” díját, illetve tavaly az „Az évad legjobb férfitáncosa” lett. A MU Terminál első évadjának művésze volt, majd az ott töltött év után rögtön az akkor megújuló Közép-Európa Táncszínház társulatához szerződött, s azóta is a KET tagja. Bár a most bemutatott Filter az első koreográfiája, az előadóművészi minőség mellett kibontakozó alkotói véna már jó pár éve tetten érhető a munkásságában. Az összes neves hazai koreográfussal dolgozott már együtt, s az utóbbi években több előadást is jegyzett mint fénytervező.

Így formálódott a koreografálás belső igénye és lehetősége, melynek eredményeként megszületett a Filter. A darab témája egyszerre kifejezetten konkrét és hétköznapi, ugyanakkor felettébb absztrakt. A bonyolult emberi viszonyrendszerek kérdéseinek, egy csoport belső dinamikájának, illetve az egyén és a csoport kapcsolódásainak feltárására vállalkozik. Az előadást azok az impulzusok ihlették, melyeket az alkotó a KET-ben eltöltött közel 6 év alatt élt meg. Ezek a benyomások most mind a koreográfus szűrőjén keresztül elevenednek meg előttünk.

 

filter-ket

 

A dinamikus, komoly technikai tudást igénylő koreográfiában hibátlanul teljesítenek a táncosok, s bár egységes csoportról van szó (ahogy ezt a kezdő kép is sugallja), valahogy mégis már az első pár percben egyértelműek a táncosok közötti különbségek. Vannak, akik saját, megélt tapasztalataik alapján mélyen értik és érzik a darab által feszegetett kérdéseket, s vannak, akik inkább távolságot tartanak a témával. A különbség nem a táncosok teljesítményében mutatkozik meg, hanem jelenlétük intenzitásában. Más az involválódás szintje attól függően is, hogy ki milyen régen tagja az alkotóközösségnek.

A darab nem szigorúan elválasztott jelenetek láncolata. Sokkal inkább szervesen összefüggő, egymásra és egymásból építő, a kérdéskör más-más aspektusait felvillantó eseménysorok spirálja, melynek darabjait csak a mértékkel és elegánsan adagolt fény- és zenehasználat választ el. A világítás különös érzékkel támogatja az előadást (ól megmutatkozik Katonka e téren szerzett rutinja): mindig a megfelelő helyen és időben hangsúlyozza a történéseket. Szépen keretezi az alkotást, szinte együtt lélegzik a darabbal. Nincs ez másként a zene esetében sem, Kunert Péter (Duda Éva állandó alkotótársa) zenei szerkesztőként ismét nagyon erős anyagot hoz. A darab zenei világa borzasztóan erőteljes, olykor-olykor már majdnem elnyomja a táncot, de az egyensúlyt mindig sikerül megtartani, végül sosem billen át a mérleg. Kunert nem ellenpontoz, inkább hatalmas energiákkal erősít rá a táncosok mozgására.

A Bethlen táncterének különleges hangulatát adó páholy letakarásával egy időtlen térben találjuk magunkat. Egy absztrakt világban, bármikor aktuális kérdésekkel. Ezt a kozmikus teret csak a háttérben felállított és bevilágított papírlapok árnyalják, melyek többek között a férfi agresszió kibontakozásának adnak helyet. Ugyanis természetesen ebben a csoportban is vannak férfiak és nők, akik rivalizálnak: mindenki mindenkivel. A férfiak energikusak, kemények, már-már erőszakosak. Az előadás egyik legerőteljesebb jelenete a férfi „falka” tánca. Kirajzolódnak a belső harcok, a versengés a falkavezér pozícióért. A férfi szubkultúrát a dominanciaharc erősen meghatározza, s erre a koreográfus rá is erősít azzal, hogy a férfi táncosokat egy jelenetben orgonasípszerűen sorrendbe állítja. A nők sokkal szorosabb egységet alkotnak, küzdelmeik kevésbé látványosak és explicitek.

Ebben a csoportban a szerelem sem alakul gördülékenyen. A férfi nem figyel a nőre, durva, akaratos és erőszakos. Az erős egyéniségek nemcsak egymással, hanem saját magukkal is vívódnak. Ám a közösség nem tűri a magánzókat. Az egyéniség és a csoport kérdését szépen hangsúlyozza a jelmez is. Egyszerű, letisztult, szinte teljesen egyforma. Valójában senki sincs azonos ruhában, ha másban nem, legalább színben eltérnek. Jogosan vetődik fel a kérdés: egy csoportban hogy tartható meg az egyéniség? Vagy le kell mondanunk róla a csoport támogató, megtartó védelméért cserébe? Mi marad az egyénből, ha átfolyik a csoport szűrőjén? Kész válaszokat nem kapunk, de a kép nem pesszimista. A harcok feloldására kínál megoldást Katonka, ami nem más, mint a közös cél, amiben feloldódhatnak az ellentétek és a feszültségek. Ugyanis egy bizonyos: belső félelmeinkkel, szorongásainkkal és kérdéseinkkel egyedül nem tudunk megbirkózni, csak társas közegben.

 

 

Filter

 

Szcenika: Fogarasi Zoltán

Jelmez: Béres Móni

Fény: Katonka Zoltán

Zene: Kunert Péter

Koreográfus: Katonka Zoltán

Előadók: Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Molnár Zita, Palcsó Nóra

 

Idő: 2012. február 11.

Hely: Bethlen Téri Színház