A (föld)út újabb állomása

A korábbi tehetséggondozó programok (Fázisok, Ifjú Koreográfusok Fóruma) mellett tavaly a KET olyan programokat is útjára indított, amelyek célja a tánc szélesebb körben való népszerűsítése, a (leendő) közönséggel való kapcsolatteremtés. Ilyen a D.E.E.P oktatási program, illetve az országban elsőként létrehozott táncszínházi nevelési program (Horda 2). Előremutató és példaértékű a társulat szerepvállalása ezeken a hazánkban még kevéssé felfedezett területeken.

Ugyanakkor egyértelmű az együttes azon szándéka is, hogy előadásaival felkavarja az állóvizet – elég csak elolvasnunk a Kun Attilával mostanában készült interjúkat, vagy akár a Tiszta földhöz írott előszavát a KET honlapján. A Tiszta föld nem mentes a provokációtól, de ebben az estben nem egyszerűen a nézői kedélyek borzolására kell gondolnunk. Sokkal inkább gondolatébresztésre a tánc, a táncos, a koreográfus szerepéről, a kortársságról és mindarról, amit mostanában kortárs táncszínpadainkon láthatunk. „Semmi cirkusz, semmi pornografikus – művészetnek keresztelt – meztelenség, semmi csinnadratta" – szól a koreográfus és táncosainak programja.

Az előadás műfaji megjelölése „kortárs káosz", ami igen érzékletesen szemlélteti a színpadi történéseket. A kaotikusságot részben az okozza, hogy az előadás több inspirációs forrásból táplálkozik, amelyek nem feltétlenül tudnak harmóniába rendeződni. Az alkotók kiindulópontként említik először is József Attila pszichoanalitikus naplóját, a Szabad ötletek jegyzékét. A darab asszociatív, áramló, improvizatív vonulatához nyújthatott elsősorban segítséget a Gaga-tréning is, amelynek rejtelmeibe a lengyel Natalia Iwaniec vezette be a társulat tagjait. Az izraeli Batsheva társulat vezetője, Ohad Naharin által kidolgozott tréning nem elsősorban újfajta technikai tudást ad művelőinek, hanem másfajta, szabadabb perspektívából közelít a testhez, a tánchoz, és ezáltal a profi táncosoknak is intenzívebb előadói jelenlétet kölcsönöz. És valóban tetten érhető valamiféle felszabadultság, újdonsült nyitottság a KET táncosain. Bátran szólalnak meg, és bátran is „őrülnek meg" egyes jelenetekben, például amikor két fiú kommentálja egy páros szándékosan esetlen, csúnya duettjét, mintha csak egy jégtánc-kűrt közvetítenének. Vagy amikor szintén két fiú frissen feltalált, bizarr táncműfajok szópárbajával próbálja túllicitálni egymást (Diszkó-balett! Csípő-salsa!) Bár a Tiszta föld műfaja is egy ilyen kitalált szóösszetétel, itt határozottan ironikus felhangot kapnak ezek a találmányok.

Az előadás egyik központi jelenetében az együttes lánytagjai castingra érkeznek a láthatatlan koreográfus elé. Hamarosan már csak egyikük maradhat bent, de a „fensőbb hang" (Kun Attila hangja a világítási pultból) neki is folyton csak azt hajtogatja, hogy kevés, amit csinál. Gyorsan kiderül, hogy arra megy ki a játék, hogy a táncosnő egyre több és több ruhadarabot vegyen le magáról, és hiába kérdezgeti, hogy egyébként jó-e, amit csinál, erre nem kap választ. (A válasz egyébként: jó, Hargitai Mariann minden megmozdulása nagyszerű.) A jelenet feszültségét az adja, hogy vajon megszabadul-e utolsó ruhadarabjaitól is a táncosnő. Nem teszi, hanem megkérdezi, hogy ha nem lenne rajta ruha, attól jobb lenne-e, amit csinál, és dühösen elviharzik. A költői kérdés erős állásfoglalás, az egész jelenet pedig a színpadi meztelenség szükségességén kívül még számos egyéb problémát is érint (mennyire mindenható a koreográfus? Mennyire kiszolgáltatott a táncos?). Ezek akár vitaindító kérdések is lehetnének, és még számos hasonlót felvet az előadás, bár nincs mindegyik ilyen világosan és következetesen kibontva, mint ebben a jelenetben. Kérdés persze, hogy képes-e ma Magyarországon vitát vagy akár párbeszédet generálni egy táncelőadás? Vagy elég, ha mi, a közönség meghalljuk a kérdéseket és elgondolkodunk a válaszokon?

Káosz és letisztultság ellentétét ígérték az alkotók. A letisztultságot az utolsó, szép és erőteljes jelenet képviseli, amely tulajdonképpen egy tiszta táncos szekvencia. Érthetjük úgy is, hogy ez a jelenet a társulat egyszerű válasza az előadás első felében felvetett számos művészeti és társadalmi problémára. Már csak azért is, mert ez az a jelenet, ami leginkább egy sorba kapcsolja be az előadást – a KET, és azon belül Kun Attila legutóbbi bemutatóinak sorába. Már maga a cím és az ezúttal a maga fizikai valójában nem olyan hangsúlyos szerepet betöltő, de azért a színpad hátsó részében megjelenő föld is összeköti a darabot a Peregrinusokkal, míg az utolsó jelenetben leginkább a Horda csoportdinamikája és mozgásvilága köszön vissza. A zárókép főszereplője pedig nem más, mint a Bethlen Téri Színház udvarának fája, amely eredeti élőhelyéről kiszakítva, félig már elkorhadva „lóg a levegőben".

Bátor és sok szempontból fontos előadással jelentkezett a KET, és bár a kreatív káosz néhol felülemelkedett a mondanivalón, az már világosan látszik, hogy a társulat rendületlenül menetel a saját maga számára kijelölt úton.

Tiszta föld

Közép-Európa Táncszínház

Jelmez: Kasza Emese MEI KAWA

Fény: Fogarasi Zoltán

Színpadkép: Hrotkó Bálint, Szemerey Bence (Fényművek)

Asszisztens: Fodor Katalin

Dramaturg: Lőrincz Ágnes

Alkotótársak: a KET táncművészei

Koreográfus: Kun Attila

Előadók: Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Ivanov Gábor, Jakab Zsanett, Kovács Péter, Mádi László, Palcsó Nóra, Sebők Cintia (a SÍN Kulturális

Központ IC-programjának nyertese)

Helyszín: Trafó

Idő: 2014. 11. 14.