Falfehér, kabátfekete

Vesa-Petteri Asikainen-Góbi Rita: Fehér fal

Még mindig meg tudok lepődni azon, mennyire mást láthat egy néző az elkészült műből, mint amire az alkotói szándékok vonatkoztak. A Bakelitben immár másodszor bemutatott Fehér fal című előadás „beharangozójában" Rodin-asszociációkat ígér. Nos, én Rodinnel nem „találkoztam" az előadás során, viszont megfigyeltem három elképesztő energiájú éteri nőalakot. Néha csetlő-botló, kétségbeesett és magányos figurák ők, máskor lepkeszárny-finomságú, törékeny hősök, akik szembeszállnak a fehér fal és a fekete tömeg közt feszülő dimenzióváltással.

Ádám Kata | 09. 02. 9.

A tánctér steril fehérségében három fekete kupac. A táncosokon a fehér tüllszoknya és atlétatrikó felett fekete, lakk-fényű műanyag kabát. Van, akinek feje fölé nyújtott karján lóg, mint egy önálló életre kelt szörnyeteg, van, akinek a kinek lába előtt fekszik, mint egy ásító fekete tócsa, feneketlen verem. Küzdelmet látunk a fekete anyaggal. Összegabalyodást. A kabát olykor kényszerzubbonyként feszül a hattyúszerű lánytesteken, máskor mint sötét sárfolt éktelenkedik az átlátszó anyagon.

Az előadás mozdulatvilágának egyik meghatározó eleme kezdetben a karon teleszkópként mozgó kézfej. Ha szembefordítják magukkal a táncosok, mintha kommunikálni tudnának vele. (Éppúgy, ahogy a gyerekek bábot húznak a kezükre és így megszemélyesítik.) Ez a csuklóból szabadon mozgó kézfej erővel csapódik vissza a testre, a vállra, az arcba. Felpofozza önmagát. Ökölbe szorul. Így két szándék, két törekvés jelenik meg egyszerre ugyanabban a testben. Kérdés tehát, hogy mi a viszony test és akarat között? Hogyan működhet ugyanabban a testben két különböző indíttatású és energiájú szándék?

feher-fal3

Forrás: gobirita.hu - Fotó: Tóth Nóra

A kéz mint egy második arc néz szembe a táncosok tekintetével. Ahogy Rodin művészetében is kiemelt helyet kapnak a kezek, éppígy Vesa-Petteri Asikainenv és Góbi Rita koreográfiájában is központi szerep jut nekik. A testrésznek, amelynek nemcsak a másik emberrel és a világ fizikai megtestesülésével való kapcsolatban van elsődleges szerepe, de alapvető közvetítő eszköze és egyben anyaga is a saját testünkre való reflexiónak. A testünket egyrészt közvetlenül, mintegy belülről érzékeljük. De közvetetten, a saját kezünk érintése által is kapcsolatba kerülünk vele. Ha nem látom a tükörképemet, akkor az ujjaim tapintása által ismerhetem meg arcomat, amit egyébként sosem láthatnék. Ki is vagyok én tehát?

A táncosok levetik magukról a fekete anyagot. Mi volt ez? Árnyék-énük, fekete alteregóik, vagy csak személyiségük sötétebbik fele? Béklyók, kényszerzubbonyok vagy beleégett alkotórészek? Hozzájuk tartozik, szerves részünk, vagy csak rájuk akasztott, járulékos tartozék? A lehullott fekete lakk-kabátok a földön egy tömegbe kerülnek és egynemű, anyagot, „fekete lyukat" képeznek az előadás szövetében.

A három nő immáron könnyű fehér ruhájában a falhoz húzódik, és annak oltalmából figyeli a fenyegető feketeséget. A fal felületéhez erőteljesen csapódnak a testek, mintha csak mágnes vonzaná hozzá őket. A három test a fal síkjában mozog, megszűnt a háromdimenziós tér. A táncosok úgy mozognak az egyetlen síkban mint számítógépes játékok bábui: egymásnak ütköznek, visszapattannak egymásról.

feher-fal1

Forrás: gobirita.hu - Fotó: Tóth Nóra

Ahogy lassan alakul a térhez képest a testek viszonya, úgy bontakozik ki a hármas szám jelentősége. A darab elején a három alak egyedül állt, egymástól elkülönülve a részvétlen, fehér közegben. Aztán levetik a rajtuk lévő fekete anyagot, és egy kupacba gyűrik, így alakítják a koordinátarendszer két végpontját: az egyedül-elkülönültet és az egybeolvadtat. E két állapot között tapogatózva a „három" hol az egyek különállásaként, hol kettő összefogásaként jelenik meg az egy ellen, végül a három egységgé fonódik össze.

A táncosok feltérképezik egymáshoz, illetve a fehér falhoz való lehetséges viszonyukat: a hozzácsapódást, a ráolvadást, a nekifeszülést, a visszapattanást, majd az ellen-közeg, a fekete kabáttömb visszahúzó erejét érzékeljük. Így ide-oda csúszó golyók módjára határozzák meg önnön helyzetüket a táncosok a kifeszített térben.

Mi hát a fehér fal? Kórházi terem durvára meszelt fala? Még üres vászon önarcképünk színeire és formáira várva? Elménk simatükrű felülete vagy külső korlátaink kivetülése? Elválaszt vagy összezár?

A fehér és fekete, felület és kupac közt kijelölt keretek közt a táncosok finom humorral, olykor már-már burleszk-szerű mozgássorokba hajló apró szituációkkal világítják meg ember és környező világ ellentmondásos viszonyát. Az előadás varázsa egyszerre rejlik a szigorú pontossággal megalkotott alig rezdülésnyi mozdulatokban, a törékeny testek felfokozott koncentrációjában. Az identitáskeresés tünékeny és kendőzetlen öniróniájában.

Fehér fal

Zene: Gáspár József

Jelmez: Tresz Zsuzsa

Fény: Vida Zoltán

Rendező és koreográfus: Vesa-Petteri Asikainen-Góbi Rita

Táncosok: Fülöp Tímea, Egyed Beáta, Orosz Anna

Produkciós partner: PerformanceSirkus(Finnország)

Olvashatók másfajta megközelítések is az előadásról az interneten:

Gyötrő intenzitás az egyéniség életerejeként

Lengyel Péter: Danaida és Cybele, avagy Auguste Rodin a meszelt falon

Török Ákos: Fehér falak

Beszélgetés Góbi Ritával az előadásról

Fehér fal