Valami a semmiben

A bizonytalanság nem a lelkesedés vagy az energia hiányából fakad, a pénz az, ami hiányzik a rendszerből. És nemcsak a színházi struktúrából, hanem en bloc az egész magyar kultúrából. Innen, Veszprémből üzenem: ha kultúrát lehet csinálni pénz nélkül, akkor politikát is.

Összefogásnak, civil kezdeményezésnek, önkormányzati segítségnek köszönhetően tehát megszületett az idei táncfesztivál. Igaz, egy nappal rövidebb lett. A fellépők között progresszívebbek és hagyományőrzőbbek egyaránt akadnak, a névsor a következő társulatokból áll össze: Forte Társulat, KET, Duna Táncműhely, Duda Éva Társulata, Fehér Ferenc, Gold Bea, Ladányi Andrea, a Tünet Együttes és nem utolsósorban az Egerből méltatlanul szélnek eresztett Badora Társulat.

Ha optimistán állunk hozzá, azt mondhatjuk, hogy a fesztivál évek óta azonos forgatókönyv szerint működik, arculata konzisztens. Azonos logóval, plakáttal, programfüzettel, időtlen idők óta. „Hogy ragaszkodunk a régi értékekhez.” Hogy a Pannon Várszínház dolgozói lelkesen asszisztálnak Vándorfinak és Krámernek. Mondhatnánk, hogy ha valaki képbe akar kerülni, mi történik a hazai független táncéletben, annak e négy nap is elegendő lesz. (Apropó: kortárs táncelőadások vidéken! Ennek is örülni kell?) De ha mélyére nézünk a problémának, akkor a következőt látjuk: nincs pénz új dizájnra, új logóra, új műsorfüzetre. Se reklámra, se a programok bővítésére. A fesztivál fejlesztésére. Pedig egy tizennégy éves múlttal rendelkező fesztivál történetében ez magától értetődő lenne.

De a fesztivál elkezdődött, így hát lássuk, mi minden történt első napján. A versenyprogramon kívül, este hatkor a Magyar Táncművészeti Főiskola végzős, klasszikus balett évfolyamának gálaműsorát láthattuk – mely hivatalosan csak öt hét múlva kerül bemutatásra a Magyar Állami Operaház színpadán. Az MTF gálaestje egy civil kezdeményezésnek köszönhetően került be a fesztivál programjába (a Buhim-völgyi Szalon Kulturális Egyesület ötlete volt a főiskolások meghívása).

A végzős balettművészek gálaműsora a múltból a jelenbe vezetett át minket, az este első felében olyan klasszikus előadásokból láthattunk részleteket (főként pas de deux-ket) mint A hattyú tava, vagy a Hófehérke, míg a jelent Lukács András és Marc Ribaud koreográfiája jelentette. Lukács András koreográfiája, a Levél Martha Grahamnek a klasszikus balett hagyományaitól elrugaszkodva, az amerikai táncosnő ars poeticájának szellemében született. Hét táncosnő légies, lágy, finom csoporttánca, ahol a kékes-lila ruhába öltözött táncosnők a szabadság megtestesítői. Marc Ribaud – aki jelenleg a Svéd Királyi Balett művészeti igazgatója – maga tanította be a táncosoknak Klasszikus szimfónia című koreográfiáját. Az este folyamán ez a játékos, formalista, laza, humort sem nélkülöző előadás hangulata illett leginkább a hallgatók életkorához; a koreográfiában a táncosok nemcsak technikai tudásukat csillogtathatták meg, hanem előadói képességeiket is próbára tehették. A gálaműsor alatt azonban végig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy vajon kinek, merre vezet majd az útja, ha a főiskola védőfalai közül kikerülnek?

A versenyprogram mindkét előadása (Godotra várva – Forte Társulat, Valami a semmiben – Badora Társulat) közvetetten ugyan, de a kortárs táncot sújtó nehézségekről szólt. Állandó játszóhely hiányában a Godot ritkán látható előadás, s ennek leginkább a színészek láthatják kárát, akik hónapokat készülnek az előadásra, hogy aztán egyszer vagy kétszer bemutassák, mielőtt az előadás hely hiányában több hónapos kényszerpihenőre kerül. (De ugyanez elmondható minden alkotóról, aki a független színházi szcénában tevékenykedik.)

 

Godot-ra várva (Forte Társulat)

 

Épp emiatt szeretném a tegnapi előadásból a színészek játékát kiemelni. Krisztik Csaba Estragonja energiától duzzadó figura, két óra játékidő után is fáradhatatlan. Kádas József Vladimirja méltó társa az időmúlatásban. Kettejük közül ő a felvilágosultabb, aki tisztában van tér és idő kérdéseivel. A Blaskó Bori által eljátszott tündéri Fiú líraiságot visz Vladimir alakjába, közös jeleneteikben Vladimir új arcát, a „meglett férfi”-t mutatja meg. Andrássy Máté technokrata Pozzója cinikus, ugyanakkor önironikus jelenség, a Krisztikkel közös jelenetekben mindketten sziporkáznak. Horváth Virgil Luckyja mindőjük közül a legkülönösebb. Kopasz fejével, hosszú fehér trikójában sokfajta asszociációra késztet, a fehér rabszolgaságtól kezdve a kemoterápián átesett nőkig: az emberi kiszolgáltatottság megtestesítője. Horváth rendezése igazságtalanul keveset játszott előadás: rendezése nagyszerűen kidomborítja Beckett szövegének szellemességét, ugyanakkor a darab filozófiai mélysége is jól követhető, formanyelve progresszív és formabontó, színészei sokrétű előadóművészek, akik a darabban kivétel nélkül szerethető figurák.

 

Badora Társulat

 

A versenyprogram második részében az Egerből gyakorlatilag kiebrudalt Badora Társulat produkcióit láthattuk. Az este során három külföldön élő koreográfus (Joseph Tmim, Zachár Loránd, Gustavo Ramirez Sansano) munkájából láthattunk egy-egy részletet. Az előadás címe, a Valami a semmiben sokat sejtetően az együttes jelenlegi helyzetére utal. Vezetőjüknek, Barta Dórának nincsenek illúziói a társulat jövőjét illetően. Táncosai lojalitásukról ugyan biztosították, de tegnap este valószínűleg utoljára adták elő a darabot ebben a formában (mint Badora Társulat). Pedig a három rövid koreográfiában – melyek mind a tiszta tánc formanyelvére születtek – táncosai bebizonyítják, hogy bármelyik európai vagy tengerentúli társulatban megállnák a helyüket. Magasan képzett táncosok, akik képesek alkalmazkodni: testük képes magára ölteni a különböző koreográfusok által használt táncnyelveket, képesek együtt dolgozni másokkal. Ők igen.

 

 

Balettgála klasszikus és kortárs alkotásokból

Koreográfusok: ifj. Harangozó Gyula, Csajkovszkij-Petipa, Lukács András, Vaganova, Stierle, Pándi Gyula, Marc Ribaud

Előadók: A Magyar Táncművészeti Főiskola végzős balett évfolyama

 

 

Godot-ra várva

Forte Társulat

 

Díszlet: Milorad Krstic

Jelmez: Benedek Mari

Fény: Payer Ferenc

Hang: Keresztes Gábor

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

Előadók: Kádas József, Krisztik Csaba, Horváth Virgil, Andrássy Máté, Blaskó Borbála

 

A darab szereplőivel interjú itt

 

Valami a semmiben

Badora Társulat

 

Koreográfusok: Joseph Tmim, Zachár Loránd, Gustavo Ramirez Sansano

Előadók: Kulcsár Noémi, Csere Zoltán, Horváth Zita, Kiss Róbert, Zombori Dorottya, Feledi János, Nagy Eszter Kata, Darabont Áron, Barta Dóra

 

Interjú Barta Dórával itt olvasható