Ő és Ő és Mi

Az Ő és Ő (She and He) egyszerre bonyolult, rétegzett és egyszerű, könnyed – s nem csak puszta szó- vagy táncfordulat ez a kettősség. A koreográfiát az alkotók egy régebbi előadásukból kiindulva állították össze: filmes technikához hasonlóan újravágták az Időtolvajok – Matter of Time című munkájukat, kihagytak egy szereplőt, új sorrendbe rendezték az elemeket, elhagytak, ismételtek, átdíszleteztek. Ez az átszerelés pedig 2009-ben egy teljesen új előadást eredményezett, melynek láthatatlan mélyrétegeiben fellelhető a messziről indított úton megszerzett tapasztalatok sokasága.

Hucker Kata, Dózsa Ákos

A férfi (Dózsa Ákos) és a nő (Hucker Kata) kirándulni megy, letelepednek egy madárcsicsergéstől zajos réten, s egy nehezen meghatározható hosszúságú piknik és pihenő után hazamennek. A fizikailag mérhető ötven percnek ez a kerettörténet ad vázat. A két táncos kedélyesen elbeszélget, olyan távolságra telepedve a kukkoló turistaként azonosított nézőtől, hogy beszédüket alig lehessen hallani, mintegy háttérzajt, díszletet teremtve egy olyan előadásban, melynek ők a főszereplői is. A hátsó történet megakad, hol erős vágásokkal, hol finoman tűnik át tánccá – az utóbbi megoldásból a legszebb, mikor Hucker Kata még a mókás sajtdobálózásból nála maradt sajtot rágja, de már vállon átfordul, megtekeredik, s csípője mögül kérdőn-játékosan tekint (kacsint) az őt figyelő, bozontos szakállú, inkább még csak ácsorgó Dózsa Ákosra.

Dózsa Ákos

A pontosan, önálló belső rendszer szerint összeillesztett szerkezet részei könnyedén egymásba pattannak, a táncosok a folytonos laza figyelem, állandó lezser összpontosítás állapotában vannak. Lazák: a kerettörténetben civil, hétköznapi helyzetet utánoz a testtartásuk, hanghordozásuk, mozdulataik. Közvetlenek: finoman és bármiféle harsányság nélkül, egyszerűen kínálják a közönséget borral vagy épp olívabogyóval. A közönséggel való kapcsolattartásban Dózsa Ákos tűnik gyakorlottabbnak, meggyőzően és finom humorral, leheletnyi segítségkéréssel a tekintetében és testtartásában kínál, majd kér: a nézők dalszövegeket is kapnak, melyeket előre jelzett időpontokban énekelniük lehetne/kellene. Az éneklés nem sikerült jól, de a levegőben benne van a nézők dalban való felszabadulása is, ezen az estén csak egy hajszál választ el minket ettől a közös élménytől. Dózsa Ákos ezek ellenére kérlelhetetlenül belopja magát a szívekbe kisfiús, de egy ismeretlen vidéken már megfáradt figurájával. A közönséggel való állandó kapcsolattartásának legszebb példája, mikor a második dalt reménytelenül, szemérmesen együtténeklésre buzdítva a saját táncszáma közben halkan énekli, ám az Autumn leaves elmosódott sorvégei és ruhájának neszei szólalnak csak meg (én pedig fegyelmezett kétségbeeséssel próbálom silabizálni a pontos szöveget, miközben nézném a könnyedséggel táncoló testet – s végül feladom, a táncost nézem).

Hucker Kata, Dózsa Ákos

Az előadás a nő és a férfi kapcsolatát, kettősük egymás körül keringését tematizálja. Az alkotók nem keresnek végpontokat, inkább a hétköznapi ember mindennapjainak egy lehetséges változatát bontják ki: a nő és a férfi nincs túlságosan egymásra hangolva, hagyják önmaguk körül vagy kettejük között folyni az időt és az anyagot, kapcsolatukban bőven jut hely a meg- és elengedéseknek, de amikor egymásra hangolódnak, az megkapóan és eredendően harmonikus. A szekvenciák szerkesztési módjából adódóan egy-egy mozgássor megismétlődik, a szereplők hangulata, kapcsolatbéli fáradtsága vagy éppen megújhodása határozza meg ezeknek a motívumoknak az aktuális minőségét, milyenségét. A felek gyakran egymás nézői, s mikor együtt táncolnak, sokszor csupán impulzusokat adnak egymásnak, befolyásolják a másik haladását, mozgását – nem határozzák vagy akadályozzák meg. Érdekes gondolat úgy mutatni egy kettőst, hogy az együtt táncolás viszonylag (vagy inkább a várthoz képest) kevés szerepet kap. Az alkotók így nem egymásra tapadó, egymásnak ütköző párnak gondolják a férfi és nő kettősét, hanem sokkal inkább egy játékosan komoly, egymásra számító viszonyt mutatnak fel, aminek része az egymástól való eltávolodás, a megengedés és az elengedés; ami így egy közös, örökösen felfedező, egymásnak az egyformaságban is újat mutatni tudó együttlétet eredményez.

Hucker Kata, Dózsa Ákos - A képek forrása: moriczszinhaz.hu

Az általánosság ellenére a nőnek és a férfinak körülírható, egyedi karaktere van. Hucker Kata macskaszerű, játékosan kedves és kicsit önfejű nőt táncol, Dózsa Ákos passzívabb férfija elmélázva, néhol fáradtan reagál a társa akcióira. A férfi a lazaság és a belső összpontosítás koncentrált egyesítésének nagyszerű példája: már-már azt hinnénk, hogy egy tébláboló, táncolni nem is tudó néző üldögél a polifoamon, ám erre hirtelen puha, de erőteljes mozdulatokkal rácáfol, s teszi ezt újra és újra. Érdemes kiemelni a kézfejek, ujjak és a lábfejek használatát mindkét szereplő esetében, mely nem feltűnő, ám mégis hangsúlyos, így téve légiessé, apróságokban is kidolgozottá a mozgásos szakaszokat. Az elemeléshez és a könnyedséghez a fényjáték is hozzájárul (Payer Ferenc munkája), a kirándulás egy kifordított madártávlati perspektívával válik igazán levegőssé és illan el: a már eltáncolt mozdulatsorokból Hucker Kata tetszőleges pózokat vesz fel, ezt Dózsa Ákos kék porral félig-meddig körberajzolja, s ez a szórt „nyom” szinte fluoreszkálva benne marad emlékezetünkben a fény lassú eltűnése után is.

A nézőtér és a színpad tudomást vesz egymásról, igazi kölcsönös viszony jön létre. Ötlettel, humorral, technikai tudással és nem túl nagyot akarással érkezett Mándy Ildikó Társulata, egy szórakoztató és értékes órát adott a nyíregyházi közönségnek – s a taps hosszából ítélve szereztek maguknak egy csapat rajongót, teljesen megérdemelten.

Ő és Ő (She and He)

Mándy Ildikó Társulata

Fény: Payer Ferenc

Rendező-koreográfus: Mándy Ildikó

Alkotó-előadók: Hucker Kata, Dózsa Ákos