Tizenötödszörre

Habár a versenyprogramon kívüli, hagyományos felvonulást az eső meghiúsította, a veszprémiek mégsem riadtak vissza, és szép számmal jelentek meg az idén öt naposra nyúló rendezvény nyitóestéjén. A fesztivált Vándorfi László, a szervező Pannon Várszínház igazgatója nyitotta meg, majd Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere és Kőrösi Csaba, a Petőfi Színház színésze (a vendégjáték miatt távollévő színházigazgató Oberfrank Pál helyett) köszöntötte a közönséget. „Lesz-e még tizenöt év?” – tette fel a kérdést Krámer György, a fesztivál megálmodója nyitóbeszédében, és a válasz keserűn optimista: az igyekezetükön nem fog múlni.

Az estet a Bozsik Yvette Társulat előadása, Az Ezeregyéjszaka virágai indította. Hogy a 16 éves korhatár és a kíváncsiság, vagy pusztán a kortárs tánc iránti érdeklődés volt-e az oka, hogy szinte megtelt a nézőtér, soha nem derül ki. Mindenestre az biztos, hogy a veszprémi közönség már-már tapsviharral üdvözölte a Pasolini 1974-es, azonos című filmje ihlette Bozsik-darabot. Az előadás a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült, s a felnőtteknek játszott változattal egyszerre került színpadra a gyermekeknek szóló is (Az Ezeregyéjszaka meséi címmel).

A hat fiú és öt lány előadásában kisebb szexuális lexikont kap kézhez a néző. Naturális, érzelemmentes valóságot festenek le, melyben az ösztöné, a puszta testi vágyé a főszerep. A keleties zene és a keleti kultúrát idéző vissza-visszatérő mozdulatokon kívül azonban semmi nem emlékeztet a mesés Keletre, annál inkább a 21. század kapitalista személytelenségére. A hatalmas ketrecnek berendezett színpadon hol a néző érzi magát kirekesztve, hol a táncosok rekesztik ki önmagukat a térből a filmszerűen váltakozó jelenetek során. Az előadás két csúcs- és ellenpontját a két pas de deux jelenti, amelyek mindegyike – más-más értelmezésben – nemi aktust jelenít meg. Az első kettős a Kámaszútrát is megszégyenítő pozitúrák mellett talán az egyetlen pontja az előadásnak, ahol érzelmeket vélhetünk felfedezni; a másik duett az emberi nemtől teljesen elrugaszkodott, animális közösülés képeit mutatja.

Mindazoknak, akik jegyet váltottak az első nap második produkciójára (jóval kevesebben, mint az elsőre), rövid, fejszellőztető esős séta következett, hiszen a Duda Éva Társulat Faunja más helyszínen került bemutatásra. A rövid ázás azonban kétségtelenül megérte, ha másért nem is, a látványért, amit az együttes a közönség elé varázsolt. A monumentális vetítéssel kezdődő darab, annak előre haladtával csak fokozza a látványelemeket. Tulajdonképpen egy „zöld szigetekkel” megtűzdelt medence a színpad, melyben bámulatos emeléseket, akrobatikus elemeket, csúszásokat mutatnak be a táncosok.

Az előadás mindvégig állatias, animális szinten mozog (s ilyenformán összecseng az előzőleg látott Bozsik-darabbal): nézőként az első pillanattól kezdve – ahogyan Jónás Zsuzsa faunként megmozdul – elhisszük, hogy akiket a színpadon mozogni látunk, közel sem emberi lények. Állati ösztönök szabadulnak el, amelyek felemésztik, szexuálisan kihasználják még a közülük valót is, egészen a végsőkig kiszipolyozva a kiközösített lényből még az életet is. Hogy mégsem keserű szájízzel távozunk, egyrészt köszönhető a zárójelenetnek, amikor az addig jelen nem lévő lény (Bora Gábor) béklyóiból kiszabadulva magával viszi az addigra szétgyötört testet, a remény érzetét keltve ezzel; másrészről pedig az előadást átható képi világnak és ősi energiáknak, amik megjelennek, megmozdulnak a színpadon.

A kitartóknak – immár pár tíz emberre redukálva – újabb, ezúttal hosszabb séta következett, hogy megnézhessék az éjszakába nyúló este harmadik alkotását, ami inkább performansznak nevezhető, mint táncelőadásnak. A Psyché nightot Weöres Sándor és Sediánszky Nóra műve inspirálta, és Ladányi Andrea a Pannon Várszínház művészének, Kovács Ágnes Magdolnának készítette.

A közeg az előző két előadástól merőben eltér, sokkal intimebb. A színpadon felállított két sor szék már belépéskor azt sugallta, hogy alternatív előadásra kell készülni (valamint az is, hogy a szervezők sem számítottak esti tömegekre). Psyché pár méterre tőlünk, nézőktől vergődi magát keresztül lázas látomásán. Ebben a lázálomban jelenik meg nem egyszer groteszk humorral elegyítve a szerelem, a halál, a női mivolt kérdése. A produkcióra a szöveg dominanciája jellemző, a kezdeti mozgás, táncszínházi érzet hamar elillan, szövegszínházba vált, majd csupán zárásként tér vissza, azonban itt is esetleges, bizonytalan, technikailag hiányos.

Az első nap előadásai akarva, akaratlanul, de némiképp összecsengtek, mindegyikben ott dominál a szexualitás, az ösztön, a vágy, a kihasználás és kihasználtság, tálalták mindezt a mai magyar kortárs táncélettől nem megszokott módon, nagy látvánnyal.

Az Ezeregyéjszaka virágai

Bozsik Yvette Társulat

Látvány: Pető József, Vati Tamás

Jelmez: Juristovszky Sosa

Fény: Pető József

Zene: Philippe Héritier

Kreatív producer: Iványi Marcell

Koreográfus: Bozsik Yvette

Előadók: Fülöp Tímea, Vati Tamás, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra,

Valencia James, Kalmár Attila, Samantha Kettle, Krausz Alíz,

Székely Szilveszter, Vida Gábor, Vislóczki Szabolcs

Faun

Duda Éva Társulat

Díszlet: Duda Éva

Jelmez: Masa Richárd

Fény: Kovács Gerzson Péter

Vetítés, videó: Gothár Márton

Képgrafikus: Lévai Ádám

Zene: Kunert Péter

Koreográfus: Duda Éva

Előadók: Jónás Zsuzsa, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Mikó Dávid

Psyché night

Pannon Várszínház

Zene: Borlai Gergő

Rendező-koreográfus: Ladányi Andrea

Előadó: Kovács Ágnes Magdolna